Nem is olyan régen, nyáron, amikor még Sherlock Holmes-szal együtt laktam a Baker Street 221B-ben, barátomnak és kollégámnak egy rendkívül bonyolult, kémiai rejtéllyel párosuló estet kellett felderítenie. Londont szokatlan meleg árasztotta el. Nyitott ablakunk alatt a kimerült lovak lassan húzták a kocsikat. Holmes – a hõséggel mit sem törõdve – éppen nyomozott, én pedig csendben üldögélve Mark Twain egyik új regényét olvastam. Hirtelen meghallottam Holmes könnyû lépteit a lépcsõn, és a nagy detektív máris berontott a szobába.

– Watson! – kiáltotta. – Ezek a londoni detektívek egy garast sem érnek. A Westville Arms-féle emberrablást egyetlen délután alatt felgöngyölítettem.

– Remélem, most legalább nem engedte, hogy Lestrade a kártyáiba tekintsen!

– Dehogynem, Watson. Lestarde elveszne Londonban az én irányításom nélkül.

– Jöjjön be! – kiáltotta Holmes örömmel, mire házvezetõnõnk, Mrs. Hudson egy alacsony, középkorú úriembert vezetett be. Vendégünknek idegesen rángatózott az arca, ami bozontos szemöldökére és ijedt szemére vonta tekintetünket.

– Mr. Holmes, üldöznek! Segítsen rajtam!

– Szolgálatára, Mr...

– Morecroft. Nigel Morecroft a nevem.

– Szóval, Mr. Morecroft, ön a Gordon Square-i gyógyszerészeti társaságnál dolgozik... – válaszolta Holmes.

– Honnan a csudából találta ki?

– A cége jellegzetes illatú szappanokat gyárt, és az ön ruhája át van itatva ezzel az illattal. Ezek az apró részletek mindig segítenek a munkámban.

– A cég helyettes igazgatója vagyok – mondta Morecroft.

– És el szeretne mesélni nekünk valamit – fûzte hozzá Holmes, miközben várakozásteljesen a kezét dörzsölgette. – Foglaljon helyet, és mondjon el mindent. Bizonyára nem zavarja, ha bizalmas barátom, Dr. Watson is meghallgatja önt. Dr. Watson számos bûntény felderítésében volt már a segítségemre.

– Egyáltalán nem zavar, uram. De most nincs szó bûnügyrõl. Hisz ön a természetfelettiben, Mr. Holmes? Hisz ön a démonokban?

– Mint tudják, a Gordon Square-i gyógyszerészeti társaságnál dolgozom. Az igazgatónk, Mr. George Burberry, néhány hónap múlva nyugdíjba vonul, és engem szemeltek ki az utódjának. De nem tudom, elvállalhatom-e az állást. Mostanában minden összezavarodott körülöttem – ezzel egy nyúllábas kulcstartót vett ki a zsebébõl és idegesen morzsolgatni kezdte.

– Folytassa, Mr. Morecroft – szólt rá Holmes.

– Szellemek gyötörnek, uram. Számtalan dolog történt az utóbbi hetekben. Eleinte azt hittem, szegény megboldogult feleségem üzen a másvilágról. A feleségem, tudja, imádta a pattogatott kukoricát. Éjjel-nappal pattogatott kukoricát evett. Ki is gömbölyödött egy kicsit.

– Watson – szakította félbe Holmes –, tudta, hogy az angol gyarmatosítókkal elõször a massachusettsi Plymouth-ban kóstoltatták meg a bennszülöttek a kukoricát? Remek kis történet! Elnézést, hogy félbeszakítottam, Mr. Morecroft, folytassa, kérem.

– Zárva volt az irodája ajtaja, amikor megérezte az illatot?

– Természetesen. De más is történt, Mr. Holmes. Néhány napja, amikor pipára gyújtottam, a dohány nagy lánggal felrobbant, és tönkretette az egyik legértékesebb pipámat. Szörnyen megijedtem.

– El tudom képzelni. Borzasztó lehetett – szóltam együttérzéssel. Holmes azonban újabb kérdést tett fel.

– A dohányt a saját dobozából vette ki, Mr. Morecroft? A saját irodájában?

– Igen, uram. Hát nem természetfeletti dolgok ezek, Mr. Holmes?

– Nagyon különös – válaszolt Holmes elgondolkozva, és szeme élénken csillogott.

– Még mindig nincs vége, Mr. Holmes. Egy pár apróságot mostam otthon, beszappanoztam a ruhát, aztán egy kis fehérítõt öntöttem a vízbe, és a mosdókagyló kék fényben kezdett világítani. Néhány napig nem mentem haza. Múlt hétfõn pedig kinyitottam a pénztárcám, hogy a fûszeresnél fizessek, de csak apróra zsugorodott papírpénzeket találtam benne! Nyugdíjba vonulok, uram. Talán Amerikába kellene mennem, hogy megszabaduljak ezektõl a túlvilági szellemektõl. Ugye, nem jönnek utánam a tengeren túlra?

– Ne siessen annyira, Mr. Morecroft! – szólt rá Holmes. – Jól tette, hogy felkeresett bennünket. Utánajárunk a dolognak, és azt hiszem, nem a démonokra kell gyanakodnia.

– Mit kell tennem, Mr. Holmes? – kérdezte vendégünk kissé megnyugodva.

– Be kell vallanom, zavarban vagyok.

– Én nem. Azt hiszem, mindent tisztázhatunk. Meg kell találnunk, ki áll ezek mögött a félelmetes történetek mögött...

– Talán Morecroft démonai.

– Azt hiszem, ha valaki nagyon keresi a démonokat, könnyen azt hiszi, hogy meg is találta õket. Mi inkább nézzünk valami ésszerûbb magyarázat után.

A gyógyszerészeti társaság sivár épülete baljóslatúan magasodott fölénk másnap reggel a Gordon Square-en. A sima betonhomlokzat elütött a környék kedves házaitól. A lépcsõkön felmászva nyüzsgõ laboratóriumban találtuk magunkat. A hosszú asztalokon lombikok fortyogtak, Bunsen-égõk kék fénye lobogott. Itt-ott kristállyal, sötét kátránnyal teli üvegeket láttam. A nagy mennyezeti ventilátorok lassan forogtak, de így is meleg volt. Egy munkás reménytelenül próbálta feltakarítani a földrõl a laboratóriumi piszkot.

– Jóember – szólította meg Holmes –, megmutatná Mr. Morecroft irodáját?

– Természetesen, uram – válaszolta –, mindjárt odavezetem. Tom Norton vagyok, szolgálatára – és sapkáját lekapva meghajolt.

– Köszönöm, Mr. Norton, lekötelez – mondta Holmes, majd az orrfacsaró gõzökbe szagolva megkérdezte:

Norton a laboratórium túlsó végébe vezetett bennünket. Az irodában Morecroft és egy sötét öltönyös, elegáns idõs ember beszélgetett. Morecroft azonnal bemutatta az urat:

– Mr. George Burberry. Az urak pedig...

– Én vezetem ezt a vállalatot, Mr. Rissberg – mondta Burberry. – Minek köszönhetem a látogatásukat?

– A londoni polgármesteri hivatal biztonsági ellenõrei vegyunk, Mr. Burberry. Remélem, nem ellenzi, hogy megvizsgáljuk a laboratóriumait.

– Ilyen ellenõrzésünk még nem volt, de nincs rejtegetnivalónk. A laboratóriumi munka ezen az emeleten folyik.

Holmes Tom Norton vödrére mutatott:

– A fehérítõt nem szabad így használni, Mr. Burberry. A gõzei ártalmasak, és az anyag bizonyos koncentrációkban maró hatású lehet.

– Ez a Norton! – morgott Burberry. – Nem ért semmihez. Halászcsaládból származik és az egész fizetését elissza. Majd megmondom neki, milyen koncentrációt használjon. Remélem, más kifogásolnivalót nem találnak. Most vissza kell térnem a munkámhoz.

Holmes ezután föl-le járkált a laboratóriumban, mindent megnézett és sebesen jegyzetelt. Nigel Morecraft idegesen rendezgette az iratait. Holmes most megjelent az irodájában:

– Mr. Morecroft, mesélne nekem arról a három vegyészrõl, aki a laboratóriumban dolgozik?

– Örömmel, Mr. Holmes. Az elsõ asztal dr. Culverton Sloané. Õ a zsírok szakembere. Két éve dolgozik nálunk. Okos és ambíciózus. A középsõ asztal dr. Brixton Lyonsé. Õ a nitrogéntartalmú heterociklusos vegyületek remek szakembere. Huszonkét éve dolgozik ugyanannál az asztalnál. Fura egy szerzet. Az utolsó asztalnál a technikusunkat, Adolph Meunier-t látják; õ végzi az állatkísérleteket. Már régóta nálunk van, de nem ismerem jól. Egész napját az állatokkal tölti.

Holmes feljegyezte a neveket, majd elém tette a noteszét:

– Holmes! – kiáltottam. – Sloannak egy palack hidrogénje van! Ez a gáz könnyen felrobban.

– Csak oxigénban, barátom – Válaszolta Holmes csillogó szemmel.

Nem tudom, hogy csinálta, de látszott rajta, hogy már mindennel tisztában volt...

Morecroft szobájában olyan erõs vegyszerszag és meleg volt, hogy alig tudtam Holmes-ra figyelni. De õ nem is hozzánk, hanem a csodálók láthatatlan közönségéhez beszélt.

– Elõször is nem szellemmel, hanem hús-vér emberrel van dolgunk. Mi lehet a mozgatórugója? A misztikus történések végül is nem okoztak kárt. S nem láttuk Mr. Morecraftról az elsõ pillanatban, hogy mennyire érzékeny a természetfelettire? Nem dörzsölgette a nyúllábat? Nem gondolt arra, hogy megboldogult felesége üzen neki? De igen. Ezért arra gyanakodtam, hogy a cégnél valaki ismeri a gyengéjét. De miért ijesztgeti? Mert nem akarja, hogy õ legyen a következõ igazgató. Arra készteti tehát, hogy vonuljon nyugdíjba a kinevezése elõtt. Mindezt már tegnap is tudtam.

A gyanúsítottak listája nem is rövid. Burberry, Tom Norton, dr. Sloan, dr. Lyons, Meunier, esetleg mások. De a tettesnek értenie kell a kémiához. Norton és a családja halász. A tettesnek érdeke, hogy Mr. Morecroft nyugdíjba vonuljon. Burberry is kiesik. A három kutató marad csak.

Dr. Sloan csak két éve dolgozik itt. Nem számíthat arra, hogy kinevezzék igazgatónak. A hidrogénpalackja egyáltalán nem gyanús, mert a zsírok kémiájában a hidrogénezési reakciók gyakoriak. Tudja, Watson, a folyékony növényi olajok szilárd zsírokká hidrogénezhetõk.

– És Lyons? – kérdezte Morecroft.

– Lyons huszonkét éve dolgozik a cégnél, és talán éppen azért olyan fura, mert nem léptették még elõ. Ha maga nem áll az útjában, eséllyel pályázhat az igazgatói posztra. És még valami. Ha megvizsgáljuk a munkaasztalát, mindent megtalálunk, ami "a természetfeletti" trükkökhöz szükséges.

– Mindent vegyszerekkel idéztek elõ? – kiáltottam fel. – Maga tréfál, Holmes.

– Vegye sorra az eseményeket. Valószínûleg nem tudja, hogy a cseppfolyós ammónia összezsugorítja a papírpénzt, bár az okát még nem ismerik.¹

– És a kék fényben világító ruhák? – kérdeztem.

Holmes Morecrofthoz fordult:

– Ugye, a laboratóriumból vitte haza a szappant a mosáshoz?

– Igen, uram. Kiváló szappant gyártunk és az alkalmazottak hazavihetnek belõle.

– Lyons olyan anyagot adott az ön szappanához, amelyik látható fényt bocsát ki, ha a fehérítõ oxidálja. Már régóta gyanakodtam erre a folyamatra. Lyons jól ismeri a nitrogéntartalmú heterociklusos vegyületeket. Úgy látszik, ismeri a kémiai lumineszcenciát és a szentjánosbogár titkát.² Ezt az egyenletet láttam a papírjain:

– A többi jelenséggel is lóvá tett? – kérdezte Morecroft.

– Kémiai trükök áldozata volt, uram. Dr. Lyons kalcium-karbidot spriccelt az ön pipadohányába. Ha a kalcium-karbid nedvességgel reagál, acetilén keletkezik és ez meggyújtja a pipát. Javaslom, hogy dobja ki az irodai dohánykészletét.³ A pattogatott kukorica illata pedig ebben a reakcióban keletkezik – vetette papírra a következõ egyenletet:

– A nitrogéntartalmú termék nem a szellem gyártmánya.⁴ Dr. Lyons valószínûleg élelmiszer-adalékokkal kísérletezett, és bizonyára tudta, hogy az ön felesége szerette a pattogatott kukoricát, ön pedig vonzódik a természetfeletti dolgok iránt.

– Mit tegyek, Mr. Holmes? Ha nem fenyeget veszély, szívesen elfogadom a kinevezést.

– Folytassa a munkáját, uram, és nyugodtan foglalja el az állást. Ez az eset nem tartozik a Scotland Yardra. Kifelé menet majd elbeszélgetek Lyons doktorral. Nem hinném, hogy újabb trükkökkel áll elõ.