A vendéglő ajtaján egy kalap repült ki. Nagy kacagás. Ezután következett a fiatalember. Még harsányabb kacagás.

A kidobott illető felkel a porból, a kalapját is felemeli, és gyűlölettől villogó, de igen szomorú szemekkel ütögeti két tenyerével a nadrágját.

Tom kilép a kocsmából. Széles, csúfondáros szája bántó vigyorra húzódik.

- Hordd el magad a kocsma környékéről. Megértetted?

- Azért is ide jövök, amikor csak kedvem tartja.

- Én akár mindennap kidoblak, ha kell!

Valaki odakiáltja:

- Gyáva ember ne járjon kocsmába.

Egy másik:

- Minek hagyod magad, mi?

- Férfiruhában jársz, fegyvered is van, miért nem állsz ki Tommal?

- Nem akarok! - feleli panaszosan.

Vörös hajú leány jelenik meg az ajtóban:

- Menjen szépen, Robin, látja, hogy itt csak kicsúfolják...

- Én magához jövök, Amy, és csak az érdekel, hogy maga csúfol-e.

A leány egy másodpercig rosszkedvűen habozott.

- Én nem csúfolom... de azért... jobb lesz, ha nem jön...

- Most már takarodj! - kiáltott rá Tom Connor. - Amy is megmondta neked, hogy mit tart gyáva emberről!

A megalázott férfi csendesen elkullogott a lovakhoz. Látták, hogy eloldja a szürkéjét, nyeregbe ül és elnyargal.

Valamennyien visszamentek a kocsmába. Az ajtó becsapódott.

- Miért bántják mindig? - mondta a leány.

- Mert gyáva és csökönyös - feleli Tom Connor. - Ötször is felszólítottam, hogy ne forgolódjon körötted, Amy. Négyszer leütöttem, mégis újra jön mindig.

- Fogadhatsz velem, hogy holnap megint csak itt lesz - szólt közbe egy borízű hang.

- Akkor laposra verem! - jelentette ki Tom Connor.

- Nem szép tőled - dünnyögte Green, a kovács. - Gyáva embert bántani, az alapjában véve szintén gyávaság. Robin nem üt vissza, és a fegyvert sem kezeli jól.

- Akkor maradjon otthon!

- Hozzám jár - nyelvelt élesen Amy.

- Talán szívesen látja?

- Nem az a kérdés, hogy szívesen látom-e, hanem hogy maga mi jogon féltékeny rám?

- Rövidesen felelek erre, Amy - mondta Tom jelentősen, és a leány rámosolygott.

2.

Robin kétségbeesett elkeseredéssel nyargalt haza. A gyűlölet és a megalázottság forrt benne... Gyáva! Mindenki tudja róla, hogy gyáva. De hát miért gyáva? Miért fél, ha valaki ráemeli a kezét, miért nem mer a pisztolyához nyúlni? Miért fut át valami hideg érzés a szívén, ha valaki ökölbe szorított kézzel szemben áll vele?

Felnézett az égre. Mintha a hűvösen ragyogó csillagoktól várná a feleletet kérdésére. Ő jól tudta, hogy mi ez a gyávaság voltaképpen, ha valaki ráemeli a kezét vagy a fegyveréhez nyúl...

Tudja, hogy mi ez, és még sincs neve.

Zavaros képek sorozata, egészen elmosódóak: Lövés tűzfénye... füstszag... vér... jajgatás... Jelentés nincs. Csak zsibbadt félelmet érez, mint lelki aláfestést...

Valami történt vele, amikor még kisgyermek lehetett, négyéves vagy annyi sem. Jeff Olsen azt mondja, hogy ez mind képzelődés. Robin egy nagybátyjának a fia, és négyéves korában árvaságra jutott. Akkor Jeff Olsen örökbe fogadta. Így mondja az öreg Jeff. De mégis látta azt a furcsa képet. Ha revolvert fogott valaki, ha megfenyegették, nyomban sikoltásokat hallott a múltjából, lőporszag fojtogatta, és fegyverdörrenés jutott az eszébe. Ilyenkor végigfutott rajta az a hűvös zsibbadás, amiért az mondták, hogy gyáva.

Belovagolt a szegényes Olsen-tanya kapuján, megkötötte az istállóban Rimbow-t, felsietett a szobájába, és végigvágódott ruhástól az ágyon.

3.

Olsen hallotta jól a lépéseket, amint végig döngnek az előszobán és elhalnak a nyikorgó falépcső felső fokain.

- Hazajött - mondta jelentősen a seriffnek. Mert nála volt éppen az öreg Patterson, akivel sokszor éjfélig is elbeszélgettek, ha nem volt dolog sem a farm körül, sem a hegyekben, ahol a gazemberek bujkálnak. Ilyenkor a vén farmer és a seriff időt szakítottak egy kis beszélgetésre.

- Nem szokása, hogy bejöjjön köszönni?

- De bejön mindig. Úgy látszik, valami baja van... - mondta Olsen.

- Hm... a legények nem szívlelik... Mert... gyáva.

Hallgattak.

- Miért nem küldöd Keletre? Ott nem fontos a bátorság - szólt Patterson.

- Már küldtem.

- Nem megy?

- Nem. Szenved, de nem megy. Makacs, dacos...

- Nem jól nevelted, Jeff.

- Ostobaság! Különb nevelést kapott a legtöbb nagyszájú cowboynál. Kíváncsi vagyok rá, hogy melyik tudta kilencéves korában, amikor alig ért el az ujja a kolt fejétől a ravaszáig, száz lépésről eltalálni a fán gubbasztó madarat. Mert Robint megtanítottam rá. A balkeze tizenhat éves korábban jobb volt, mint a tied húsz év előtt, tizenhét éves volt, amikor becserkésztem az Ezüst Király-t, ha emlékszel.

- De mennyire emlékszem. Olyan vadló nem sok szaladgált errefelé.

- Robin velem lovagolt. Negyvennyolc óráig, csak percekre állhattunk meg. Hegyen-völgyön át nyomában voltunk a lónak... A fiú végig kitartott...

- És mégis...

- Gyáva... Fél...

Az öreg Jeff Olsen nagyot sóhajtott. Patterson a pipáját tömte.

- Azt mondják, beleszeretett Amyba...

- Igen. Tudom.

- De nem kell a lánynak. Azután Tom Connor néhányszor csúffá tette a kocsmában.

Jeff Olsen nagy, ráncos ökle az asztalra csapott, hogy megrezdültek a poharak.

- Majd én csúffá teszem Connort! Egyszer felveszem a revolverövemet, Patt, és odamegyek a sok nagyszájú közé, hogy mutassák meg, amit tudnak.

- Ostobaságot beszélsz, Jeff. Ha Robin nem lenne gyáva, akkor befogadnák maguk közé. Te sem szeretted a gyáva embert legénykorodban.

Patterson felállt.

- Megyek. Holnap érkezik a kormányzó. Egypár csavargót összefogdosok a környéken. Bejárnak a városba lopni.

- Jó éjszakát, Patt.

- Jó éjszakát, Jeff.

Kikísérte a seriffet az udvarig, azután visszament a házba, és megindult felfelé a falépcsőn.