Éjfél után Folkston egyébként korán pihenni térő lakói még együtt ültek az ivóban.

- Az az alak hencegett, szó sincs róla, hogy visszatérjen!

- Régen Countryban van már - legyintett bánatosan a szeplős. - Csak azért bánt el velem, mert nem számítottam az ütésre.

- Legalább a nevét megtudhattad volna Hould - fordult a seriffhez Allan, a nagyfejű.

- Az ám! Legalább tudnánk, hogy ki volt az, aki az orrunknál fogva vezetett? - kiáltotta az asztalra csapva a marhakereskedő.

- Jobb így - felelte a seriff. Cigarettát sodort, nagy lapos, bütykös ujjaival, azután, mint valami szájharmonikát, végighúzogatta az ajkai előtt. - Nekem nem szabadott tudomást venni arról, hogy a mérnököt akarja elrabolni.

- Már megint Rowert véded?!

Zajongás támadt. A seriff nyugodtan felállt:

- Fiúk! Én nem akarom a zsilipet. Meg is mondtam ezt Rowernek. Aszondom, hogy eddig jó volt így, ezután sem kell más. Első a víz meg a legelő, és vesszen a zsilip, de olyasmiben nem veszek részt, amiért szigorú büntetés jár a seriffnek. Ezt beláthatjátok.

Akkorát szívott a laza cigarettájából, hogy valóság pernyeeső hullott a kabátjára.

- Houldnak igaza van! - mondta Allan. Nem kell belevonni őt semmibe, ami nem a seriffre tartozik.

- Azt hiszem, felesleges erről beszélni - szólt közbe a szeplős. - Annak a fickónak esze ágában sem volt beosonni Rower táborába.

Hirtelen elhallgattak. Lódobogás hallatszott kintről. Valaki leugrott a kocsma előtt, nehéz léptek döngtek a tornácon, azután belépett az ajtón...

2.

Jack Rower.

Szálfaegyenesen állt ott a hatalmas, ősz ember, kemény tekintetét körüljártatta az ívóban, és dörgő, meleg hangon mondta:

- Jó estét, folkstoniak!

Egy másodpercnyi súlyos csend után valamennyien felemelkedtek, lassan, mintegy hipnotizálva. Allan keze a pisztolya agyára nehezedett.

- Csak húzd ki, Allan és lőjj! Orgyilkosság vagy emberrablás között alig van különbség.

- Hogy érted ezt?

- Mit komédiázol? Egy ártatlan embert elraboltak a munkahelyéről! Talán félnek a folkstoniak, és letagadják, amit elkövettek?

Összenéztek. A kocsmáros mélyet bólintott, Hiron az ajkát rágta. Egy helyen még látszott a friss seb, ahol Robin öklétől berepedt.

- Nos? Egyedül jöttem ide. Nincs velem egyetlen emberem sem!

Kissé valószínűtlenül hangzott, de tudták mind, hogy Rower nem hazudik. Furcsa egy ember.

- Megnémultatok?! Vagy nincs bátorságtok vállalni, amit tettetek? Ahány ember él és mozog körülöttem, el akart jönni a mérnököt keresni. Nem hagytam. De ha egyszer nekiindulnak, akkor itt Folkstonban elszabadul az ördög! Nem kell félteni sem a legelőt, sem a vizet, mert nem lesz, aki a marhákat legeltesse. És nem lesz itt semmi! Értitek? Senki és semmi, csak a pusztulás! Semmi!

- Jack Rower! - mondta a seriff hivatalos komolysággal. - Ezek az emberek délután óta együtt ülnek itt, és nem voltak sehol! Ha valami történt nálad, ami törvényellenes, jelentsd nekem, és én eljárok.

Rower durván nevetett.

- Neked, Hould? Te ma megfenyegettél a saját házamban. De ha akarod, jelentést teszek. Tessék: valaki leütötte az őreimet, belopódzott a táboromba, és elrabolta a mérnököt.

Ámultan néztek össze.

- Miért őrizteted asszonyokkal a birtokodat? - szólt végre Allan csúfondárosan. - Férfiakkal ilyesmi nem eshet meg!

Rower arca elborult és tűzvörös lett.

- Elismerem - mondta rekedten -, hogy folkstoni embertől ezt nem vártam volna el.

- Hogy érted ezt?

- Ahogy akarod, Allan.

Már érzelődött a puskaporszag a levegőben. Hould közéjük állt.

- Becsületemre mondom, Rower, hogy közülünk senki sem tette. Rosszul teszed hát, ha belekötsz itt valakibe.

- Ami pedig a poklot illeti - kiáltott közbe Allan -, az így is, úgy is elszabadul! Mert a zsilipet nem tűrjük! Harc lesz, kegyetlen és elszánt küzdelem az utolsó emberig!

- Miért nem terelitek az állatokat az Indián kanyonhoz? Ott van bőven fű és nincs messze!

- Itt akarunk legeltetni! Az ősök földjén!

- Nem te parancsolsz, Rower.

Fenyegető morajjal fogták körül az ősz óriást. Valaki túl közel furakodott hozzá, azt durván hátrataszította. A kocsmáros és a seriff állták el a kiáltozók útját.

- Mondd meg, Rower, hogy mit akarsz? - kérdezte Hould.

- Hol van a mérnök?

- Nem tudja itt senki.

- Becsületedre állítod itt mindenki előtt, hogy nem tudsz semmit az ügyről? - A seriff pislogott és körülnézett. Ennyi ember előtt hamisan adja szavát?

- Annyit tudok, hogy egy ember, aki ma délután érkezett, a nevét nem mondta meg, tett olyan kijelentést, hogy a mérnököt elrabolja. Nem hitte senki, hogy képes lesz rá.

Rower látta, hogy a seriff igazat mond. Körülnézett. Forrt a vére a gúnyosan vigyorgó arcoktól.

- Hogy nézett ki az az ember?

- Fiatal, csinos arcú. Nagy, fekete szeme van, kissé hajlott orra, vörös ingben jár...

Most nyílt az ajtó, és Rower előtt ott állt a fiatalember; nagy, fekete szemmel, kissé hajlott orral, vörös ingben. Robin volt.

- Jó estét! - mondta, és kalapját az ajtóba vert kampósszögre akasztotta.

3.

A kövér kocsmáros jellegzetes nehéz légzése tisztán hallatszott a csendben.

- Ez volt az? - kérdezte Rower, és a nyakán kidagadt az ér, úgy lüktetett. Azután az idegenhez lépett - A birtokomról eltűnt a mérnök.

- Nem egy olyan kövér szemüveges? - kérdezte élénken és mosolyogva Robin.

- De!

- Láttam Country felé az úton. Azt mondta, bemegy a városba iszogatni egy kicsit.

Rower megragadta a fiú kabátját.

- Le a kezekkel, hé! - kiáltott Robin.

Az öreg meggondolta magát és eleresztette. Nem sok reménye lehetett, ha verekedést kezd. Nyelt egyet, és hátralépett.

- Hol van Clayton? - kérdezte fagyosan.

- Claytonnak hívják? Nem is tudtam... Érdekes.

- Maga ma délután azt mondta, hogy el fogja rabolni a mérnököt. Igaz?

- Igaz. De meggondoltam magamat, és nem tettem.

- Seriff - mondta Rower -, azt állította, hogy teljesíti a kötelességét. Fogja el ezt az embert!

- Miért?

- Ő mondta, hogy elrabolja Claytont.

- De most tagadja. Ha van valami bizonyítékod, elfogom nyomban.

- Értlek, Hould. Úgy akarod megsütni a pecsenyét, hogy ne legyen kormos a kezed.

Robin közben leült, és italt töltött. A körülállók nézték. Tehát behatolt egyedül a zsiliphez, és elrabolta a mérnököt!

- Reggelig van időtök a mérnököt szabadon engedni. Ha hét óráig nem tér vissza, akkor elindulunk valamennyien, és megtaláljuk Claytont. Ebben biztosak lehettek!

- Elég volt a fenyegetőzéseidből! - mondta Allan.

- Nem félünk sem tőled, sem az embereidtől.

- Kissé elbizakodottak vagytok! - felelte Rower. - Mert ennek a fiúnak szerencséje volt.

Odalépett Robin elé.

- Te ki vagy? A nevedet akarom tudni!

- Névjegyem nincs, de egy családi képet mutatok.

Elővett egy zsebórát, és felkattintotta a fedelét.

- Mit mutatsz nekem? - kérdezte csodálkozva Rower.

- Lásd, hogy ütött az óra, Jack Rower!

Egy pillantást vetett az órára. Valami képféle volt a fedelében.

- Mi a csoda?!

Rower felkiáltott és hátralépett. Az arca halálsápadt lett.

- Bemutatkozzam?... - kérdezte Robin.

A feszült csendben kissé megrökönyödötten álltak valamennyien. Egy szót sem értettek az egészből.

- Mit akarsz? - kérdezte rekedten Rower.

- Tudhatod.

- Verekedni?

- Igen.

- Mit törődsz a zsilippel?

- Semmit. Ürügy volt, hogy megüzenjem: ütött az óra, Rower!

- Rendben van. Gyere velem.

- Hová?

- Ahol négyszemközt beszélhetünk.

Robin felállt, megigazította a revolvercsövét, és mindenki látta, hogy kissé kihúzza, majd visszateszi a pisztolyát, mintha kipróbálná, hogy könnyen rántható-e. Azután követte Rowert.

4.

Egy ideig szótlanul álltak az ivóban.

- Én láttam, hogy veszett ember - mondta a kocsmáros.

- Ez legyőzi őket, ha mögötte állunk - mondta a szakállas. - Istenemre, az öreg szürke medve emberére talált.

Csak a seriff állt szótlanul és komolyan.

- Mi az, Hould? Miért nem beszélsz? Tán megnémultál ijedtségedben?

A seriff megköszörülte a torkát, mert úgy érezte, hogy fátyolozott lenne kissé a hangja.

- Tudjátok, ki ez a fiatalember? - kérdezte.

Várakozóan néztek rá.

- A Tigris!

Döbbenten felkapták a fejüket. Mintha kísértet távozott volna, úgy meredtek az ajtóra.

- Három nap előtt jött az értesítés - folytatta a seriff -, hogy több embert megölt, akik az apja elfogatásában részesek voltak. Útban van ide, hogy Rowerrel is végezzen. De közben kiszabadította az apját.

- Az igazi Tigrist!

- Láthatjátok, hogy ő is igazi Tigris. Nekem már beismerte egyszer Rower, hogy később, érettebb fejjel nagyon megbánta, amit a Tigrissel tett. Most megjelent a Tigris-kölyök leszámolni, és bizonyára az öreg is itt van valahol a közelben.

Az embereket kissé fejbe vágta a közlés.

- Nézd, Hould - mondta végre a kocsmáros. - Bennünket a Tigris sohasem bántott. Nekünk kell valaki, aki alkalmas arra, hogy szembeszálljon Rowerrel.

- Nagyon igaz - helyeselt Allan, miután a nagy rabló neve mentette a hiúságán esett csorbát. - A zsilip ellen kijátsszuk adunak a Tigrist. Jobb kártyánk nincs. Azt mondtad az imént, Hould, hogy kedvezel nekünk, ahol csak lehet.

- Úgy van! Ezt mondtad!

- Ne vedd tudomásul, hogy ez a fiú kicsoda!

A seriff tanácstalanul vakargatta az állát.

A kocsmáros lesöpört egy csomó morzsát és hulladékot az asztalról.

- Nem ismerted fel és kész!

Hould hallgatott.

- Eddig csak fecsegtetek - folytatta a vendéglős. - De most az az érzésem, hogy végre történik is valami.

Ebben a pillanatban lövés dörrent élesen, messze hangzóan az éjszakában. Valamennyien kirohantak.

Keletről már virradt halványan, a fák koronája között tejszínű derengés látszott, és minden csendes...

Azután lódobogás hallatszott, és a távolban egy vágtató árny sziluettje suhant el a hegyek felé vezető úton.

5.

Amikor Rower és a fiatalember kiléptek a kocsmából, még teljes sötétség borult a tájra.

- Ide hallgass, kölyök! Függetlenül attól, ami közöttünk történni fog, azt akarom, hogy tudd: én nagyon megbántam, amit akkoriban tettem. Nem lett volna szabad a Tigrist bántani, miután jó útra tért. Ezt most megmondom.

Robin hallgatott.

- Ami volt, az megtörtént. Most helyt kell állni érte, és jobb is szeretem így. De van itt másvalami. A zsilip...

Csendben mentek egymás mellett néhány lépést. Már mögöttük volt a vendéglő. Robin cigarettára gyújtott.

- Mondd, te törődsz azzal, hogy itt zsilip legyen vagy nem?

A fiú vállat vont.

- Nem érdekel.

- Hát akkor figyelj: három hét múlva készen áll a zsilip. Messze vidéknek áldás. Villanyuk lesz, és bekapcsolódhatnak a keleti vasútvonalba. Ezek az alakok áldani fogják a nevemet, vademberekből polgárok lesznek, Folkston rossz nevű vadnyugati fészekből város...

Messze elhagyták a kocsmát, túl jártak Folkstonon. Robin a távolba fúrta éles pillantását.

- Itt megállunk, Rower.

- Jó.

Az öreg óriás is rágyújtott. Nyugodt volt, a gyufa nem remegett a kezében.

- Ha én nem állok az élen, akkor összeomlik minden. Egyet kérek tőled. Még senkitől sem kértem semmit.

- Nem teszem meg - felelte hidegen.

- Tudod, mit akarok kérni?

- Semmit sem teszek meg, amit te kérsz.

- Nem nekem teszed. A Tigrisek mindig szerették a nyugati embereket. Ez volt a szerencséjük. Ezért találtak mindig cinkosra. Ez a nép itt elzüllik, kipusztul, felmorzsolják az apró harcok a peon indiánokkal, elpusztul, mert nem kering benne a nagy test vére: a vasúti forgalom. Ez a zsilip villanyt, ipart, vasutat, messzi hegyvidéken jólétet jelent.

- Nem akarják.

- A rabszolgákat sem akarták felszabadítani, és az első vonatot nem az indiánok, hanem a fehérek siklatták ki.

- Mit akarsz?

- Négy hét múlva találkozzunk ott, ahol akarod; és megverekszem veled, ahogy tetszik. Akkor kész a zsilip, lesz itt katonaság, hogy őrizze, és nyugodtan leszámolok veled.

Robin sokáig nem felelt. Az arca, mint általában, valami unott szomorúsággal fordult a legsötétebb éjszakai homály felé, mintha ott látna valamit.

És csakugyan látott valamit. Egy asszonyt, aki szenved. De ezt az asszonyt csak ilyenkor és csak a sötét semmi mozivásznán lehetett élve látni.

Mert az anyja volt, akit sohasem ismert, és mindig szeretett. Furcsa szorongással érezte, hogy a vér, mely nem válhat vízzé, legalábbis hígabban csörgedezik benne. Nem rezdül a pillája sem, ha revolvert szegeznek rá, és hidegvérrel megtámad egy vonatot. De furcsa gyengédség fogja el, ha az öreg Barker kificamítja a lábát, és tehetetlen egy síró nővel szemben. Savó keveredett valahol a vérébe?

Az a leány a kezében volt. Itt áll mellette ez az öregember, akit megtörhetett volna, ha Mollyt elhurcolja vagy... megöli.

Mi ez egy Tigrisnek? És képtelen volt rá. Sokszor eszébe jut az a kedves arcú, finom leány. És ilyenkor még szomorúbb lesz.

De a legijesztőbb, hogy ez az öreg óriás itt "emberségről, villanyvilágításról" beszél... és nem tudja brutális röhögéssel azt felelni: "Mi közöm hozzá! Elő a fegyverekkel!" Csak áll és néz, és szomorú lesz, és lassanként eltűnik annak az asszonynak a képe, mert kissé halványul az ég.

Már virrad...

Rower nem szólt semmit. Hagyta gondolkozni.

- Mi hasznod van neked ebből a zsilipből?

- Semmi.

- Mit kapsz, ha elkészülsz vele?

- Tíz év múlva talán kitüntetést, és húsz év múlva elneveznek egy utcát az emlékemre.

- Akkor miért csinálod?

- Mert tudom, kell! Úgy vagyok vele, mint a Tigrisek a portyázással és rablással.

- Ezt nem értem - felelte egyenesen Robin.

- Megmagyarázom. Az apám Klondykébe ment aranyat ásni, és koldusszegényen halt meg, de ő csinálta az első kompot, fenyőkre erősített kötél segítségével a Yukon-folyón. Veszélyes, rossz vállalkozás volt. Ha aranyat keres, a legszebb lelőhelyek között választhatott volna. Az egyik nagybátyám Buffalo Bill-lel lovascsapatokat szervezett, hogy az első Pacific vasút előtt vágtatva biztosítsák a közlekedést, az apám Mexikóban egy zászlóalj indiánt szervezett Juareznek, és oldalba kapta III. Napóleon katonáit, akik Miksa császárral jöttek át Franciaországból, és engem gyerekkorom óta izgat a zsilip, hogy Folkston bekapcsolódjék a nagy keleti ütőér vérkeringésébe... Ilyenek vagyunk.

Robin ismét másfelé nézett, nem felelt.

- Most hazamegyek. Ha kész a zsilip, üzenj, hogy hol vársz, ott leszek.

Ment. Robin nem mozdult. Vagy ötven lépés távolságból még látta a hatalmas alakot, amint a lovára ült.

Rimbow és Rower kancája, ahogy eloldozták a kocsma elől, követte csendben a két beszélgetőt. Robin lova ott maradt állva a gazdája közelében, mintha ő is tűnődne mélabúsan. Nagy, csontos alakja tömör folttá domborodott a halvány derengésben.

Rower megsarkantyúzta lovát és nekirúgtatott.

Egy dörrenés...

A ló felágaskodik, és az öreg telepes kibukik a nyeregből.