Lilian és a férje a kaszárnya őrszobájába kerültek, hogy megvárják, amíg Carver ezredes dönt a sorsukról. Az ezredes sürgönyözött Fred Marshall századához, amely a hadnagy szerint Haifában állomásozik.

- Ez az ember az öcséd volt? - kérdezte Lilian.

- Igen. Hárman voltunk testvérek, Bob, Lewis és én. Bob fiatalon otthagyta a katonaságot, és újságíró lett. Ő végezte olyan szerencsétlenül szegény, Marokkóban. Lewis és én megmaradtunk a hadseregnél.

- És annyira gyűlöl, hogy kiszolgáltat az üldözőidnek? Vagy olyan feltétlen szolgája a kötelességnek?

Fred mosolygott. Furcsa, gyöngéd mosolygással, ahogy Lilian még sohasem látta mosolyogni.

- Lewis nagyon szeret engem - mondta csendesen. - Az egyik bátyját elvesztette már ezzel a fehér folttal kapcsolatban, a lungaországbeli Nyersanyagkutató Társaság miatt. Ő, aki itt a határon állomásozik, bizonyára tudja, hogy micsoda veszélyek várnak reánk a határon túl. Mit tehetett volna mást? Jól tudta, hogy katonaszökevény vagyok, tehát letartóztatott. Csak így akadályozhatta meg, hogy olyan helyre menjek, ahol szerinte rosszabb sors vár rám annál a fél vagy egy év várfogságnál, amit rám olvas a haditörvényszék. Talán én is letartóztattam volna őt ugyanebben a helyzetben. Lewis szelíd fiú, fatalista, ő nem törődik igazságtalansággal, bosszúval, csak azt tudja, hogy nagyon szeret engem, és én most a szerencsétlen Bob miatt halálos veszedelmeknek akarom kitenni magam.

Az őrség jött értük, és felvezették Carver ezredes elé mindkettőjüket.

- Fred Marshall! Ön beismeri, hogy katonaszökevény?

- Nem.

- Bizonyítékok hiányában nem tarthatjuk tovább őrizetben, és megengedjük, hogy angol földön átlépje Lungaország határát. Természetesen saját felelősségére.

- Tudomásul veszem, Sir. Csak annyi időt kérek, hogy megfelelő vezetőkről gondoskodjam.

Miután eltávoztak, Carver elgondolkozva nézte hadnagyát, Lewis Marshallt.

- A maga bátyját nagyon szerethették az ezrednél. Richmond ezredes azt kívánta, hogy hagyjam futni, ne állapítsam meg a személyazonosságot. Fivére félévi szabadságot kért, ami tulajdonképpen járt neki, de csak későbben. És miután az ezredes megtagadta, egyszerűen otthagyta az állomáshelyét.

- Mégis szerettem volna, ha letartóztatja, ezredes úr.

- Meg tudom magát érteni, Lewis. De hát egy kapitány mint katonaszökevény nem kellemes látvány a hadbíróság előtt. És talán megvan az okuk rá, hogy futni hagyják. Bizonyára nem tréfából hagyta ott máról holnapra barátait, életpályáját, rangját, becsületét.

- Megölték a testvérünket, ezredes úr. És tudom, hogy Fred most a vesztébe rohan. Nem hiszem, hogy Lungaországból egyetlen fehér is visszatérjen valaha - mondta nagyon szomorúan a hadnagy.

- Na, azért nem kell nézni ennyire sötéten a jövőt.

...Délután négy órára együtt volt a hat bennszülött vezető és málhahordó. Ezek is tulajdonképpen a Nyersanyagkutató emberei voltak akik az újonnan jötteket elvezették az ország belsejébe, de mindig visszatértek újra Gambába. Néhány szükséges holmit vásároltak a kormányzóság depójából, és útra készültek. Robin atya is velük ment. Lewis a tornác oszlopának dőlve nézte őket. Még eddig egy szót sem beszélt Marshall-lal. Mielőtt a karaván elindult, Marshall odament az öccséhez, két kézzel megszorította a kezét, és megölelte. Azután elindult a kis csoport a folyó mentén felfelé, Lewis nedves, csillogó szemmel nézett a testvére után, aki ilyen váratlanul megnősült, és most kis karavánjával lassan elfedi, talán örökre, a parti bozótok és indák sűrűje.

2.

A folyó mentén kitaposott ösvény vezetett a dzsungel szegélyén. Ez az ösvény nem volt szélesebb fél méternél, mert a dúsan tenyésző rengeteg mindig újra és újra beszőtte kusza növényhálózatával, csak a folyó medre fölötti zátonyos partrész állt ellen sikerrel a dzsungelnek. A kis karaván némán haladt a délutáni forróságban, amelyet még elviselhetetlenebbé tett az őserdő penészes, pállott párája. Este elérték a folyó kanyarulatát, és néhány majomkenyérfa között egy tisztáson letáboroztak.

Robin atya magas kora dacára jól bírta az ilyen utazásokat, megszokott környezet volt számára a forró sivatag, a félelmetes vadon. Derűsen pipázva beszélgetett két útitársával a tűz körül. Sűrű, hófehér hajával, derűs, vén arcával önkéntelenül is az Istenre emlékeztette az embereket. Miután Lilian megfőzte a kávét, és Robin atya felhajtott belőle két pohárral, kiverte a tenyerébe a pipáját, jó éjszakát kívánt, és a sátrába ment.

Ketten ültek már csak a parázsló tűznél. Távolabb, egy fánál állt a bennszülött őrszem, aki nem is annyira őr volt, mint inkább fűtő. Az ő kötelessége volt, hogy ez a kis tüzecske hajnalig ne aludjon ki, és távol tartsa az erdő vadjait. Messzi bokrok mögül néha felfoszforeszkált egy ijesztő szempár, és megzördült néhány ág. Különösen csendes volt minden. Néha egy kakadu rikoltott a távolban, és valahol egy leopárd hördült bele az éjszakába.

- Azt hiszem, most már tudsz mindent - mondta Marshall csendesen.

- Igen. A bosszúért cserébe rangot, katonai becsületet, mindent eldobtál.

- Eldobtam - felelte halkan, de határozottan, mintegy megállapítva a tényt.

- Mikor olvastam, hogy Bobot megölték, jelentkeztem Richmond ezredesnél. Tizenöt évi szolgálat után hat hónap szabadság jár a gyarmati hadseregben. Kértem, hogy engedjen el azonnal. Richmond ezredes atyai jóakaróm volt, mégis megtagadta a szabadságot. Talán azért, mert sejtette, hogy hová készülök. Még aznap elszöktem. Hogy min mentem keresztül, azt körülbelül már tudod.

- És bizonyos vagy benne, hogy apámnak része volt az öcséd halálában?

- Az ő emberei tették. Az öcsém hátrahagyott írásaiból kiderült, hogy mennyi vesztegetés, miféle bűnös üzelmek fűződnek Halley vállalkozásaihoz. Nagyon sajnálom, hogy most itt ülsz velem, és vállalod a felelősséget valamiért, amiben ártatlan vagy. Azt akartam, hogy fordulj vissza. Kértelek.

- Nézd... Lehet, hogy az apám üzletei sokszor kívánnak meg helytelen vagy nem becsületes fogásokat... De az öcséd halálában nem lehetett része. Ha az ő emberei tették, akkor nem tudott róla. Az én apám nem gyilkos.

A bennszülött néhány száraz ágat dobott a tűzre, és továbbsétált. Hallgattak.

- Miért jöttél velem Freetownból? - kérdezte később.

- Nem tudom. Szegény papa biztosan nagyon aggódik, hogy megszöktem otthonról. Untam már mindent. És nem akartam férjhez menni... Elkényeztetett, önfejű nő voltam. Üres kis lény. Az életről csak azóta tudok valamit, mióta ebbe a szörnyű kalandba sodródtam. Most pedig már úgy érzem, hogy túl sokat tudok... Mit fogok csinálni, ha hazatérek!... Azt a régi életemet nem leszek képes folytatni többé. - Sóhajtott, és a tűzbe nézett. - Talán elmegyek majd ápolónőnek, vagy Robin atya missziójához, tanítani...

- Most mindenesetre pihenj le. Még nagy út előtt állunk.

Nemsokára minden elcsendesedett, csak az őserdő tipikus artikulátlan hangjai törték meg néha a csendet, és az a halk zörgés, amellyel a bennszülött olykor néhány száraz ágat dobott a tűzre.

3.

A folt, amely pontos térképeken fehér színnel van feltüntetve, gyanútlanul tűrte a próbafúrást és próbaültetést. Néhány fehér ember lézengett itt is, ott is, méregettek, számoltak, kavicsokat és földdarabokat küldtek el lepecsételt csomagokban. Az egész dolog olyan egyszerű, komoly polgári munka volt. Honnan is sejthette volna ez a föld, hogy mindig így kezdődött.

A fehérek néhány egymáshoz közel álló cölöpépítményben laktak. De a tisztáson már egy hatalmas cementlap és néhány vályogtégla jelezte a készülő modernebb lakóházat. Távolabb a domboldalban állt a munkáskampong, rafia- és szalmakunyhók sorozata. Arany- és olajkutatáson kívül rizs-, dohány- és gumiültetéssel is próbálkoztak. Néhány vérszegény palánta és a folyó felől húzódó kezdetleges, sáros csatornarendszer, amellyel sikerült kisebb rizsteraszokat elárasztani éppen, hogy megállottak már gyenge hajtásukkal, csenevész palántáikkal, miután annyiszor csődöt mondott a kísérletezés.

Dietrich mérnök már huszonnégy órája nem bírt felkelni, szervezete döntő tusát vívott a vérhassal. Az ő körzetében is Flossnak kellett elvégezni az ellenőrzést, és ez egyre nehezebb lett.

Lungaország éghajlata a legrosszabb nyugat-afrikai klíma. Nedves és forró. A sűrűn zuhogó, valóságos víztömegekben aláomló trópusi zápor két napig is eltart, és a tőzeges, rothadó talaj szinte spongyává ázik. Ha kisüt a nap, ötven- vagy hatvanfokos hőlepel borul a vidékre, és a roppant hőségtől egyre sűrűbb, egyre tömörebb párában szállt fel a talajból, füstszerű nyújtózással, embermagasságig pinceszagú gőz alakjában a beszívott víztömeg, és ködgomolyag borít mindent. Az évezredek óta rothadó mangrovemocsarak bűzét leszorítja, és magával hömpölyögteti messze vidékekig. Itt az emberek óvatosabban járnak, lassabban fogják fel a szavak értelmét, távolibbnak tűnik az égbolt, amely sohasem tiszta kék. Estefelé általában megindul az eső, és reggeltől alkonyig a föld visszafüstölgi a beszívott csapadékot.

A második körzetben, ahol próbafúrásokkal és talajvizsgálattal foglalkoztak, Wilson mérnök feküdt tehetetlenül. Reumája, amelyet itt szerzett, annyira elhatalmasodott, hogy megbénult a jobb oldala. Az ír Rollins és tizennyolc éves fia vették át a beteg munkáját is. A központ állandóan ígért utánpótlást, de csak ritkán érkezett valaki. Halliburton, az orvos sem végezhette jól a munkáját, mert százhatvan bennszülöttet és harminc fehér embert kellett ellátnia. Neki ugyan sokszor segített Robinné is de a missziorániusnőnek elsősorban mégiscsak az iskolája kötötte le általában az idejét. Hívői legnagyobb része gyermekekből állott, akik szívesen tanultak imádságot, szívesen jártak le hozzá a hegyoldalból, mert cukros tejet meg szép szentképeket kaptak. Morton megérkezése némi segítséget jelentett. Ez a fáradhatatlan, erős, nagyhangú ember mindenhol ott tudott lenni, amikor szükség volt rá, általában csak a "civilek" szenvedtek sokat. Orvos, vegyész, mechanikus, mérnök, szakmunkás. A munkafelügyelők, régi trópusi emberek, bírták a klímát. Összesen hárman voltak Mortonon kívül. Mayew, akit Indiában a "szumátrai hóhér" néven tiszteltek. Rawson, egy kegyetlen, valószínűtlenül sovány, halálfejű ember, aki állítólag a Kongó-vasút építéséhez megvasalva szállította angol területekről a kaffereket, és Towler, a Fekete Kapitány, régi, híres munkástoborzó. Ősi vadságukban élő emberevő törzseket keresett fel, ahol némi pálinkával, ajándékkal alattvalókat vásárolt a törzsfőnöktől, és ezeket a vadakat elszállította rendeltetési helyükre, ahol megtanította őket engedelmeskedni. Sok szenvedés és vér tapadt a kezéhez, de ez nem látszott apró, alacsony, elhízott, mosolygós külsején. Egész nap tréfált, fütyörészett, de azért jaj volt, ha néha odacsapott az öklével valahová. Mortonnal együtt száz emberrel felért a négy rabszolgahajcsár.

A hegyek között lakó sakai törzs főnöke bocsátotta rendelkezésükre a munkásokat. A törzsfőnök minden harmadik újholdkor megkapta Halleytől a szerződésben kikötött szöveteket, lándzsákat, rézrudakat, készpénzt és egyéb értékes ajándékokat. Ilyenkor újabb esküvel meghosszabbította a szerződést. Sem őt, sem harcosait a fehérek nem látták. Küldönc útján érintkeztek, és kialkudott bér ellenében a király mindig rendelkezésükre bocsátott megfelelő számú bennszülött munkaerőt. A szerződésben kikötött ajándék komoly bérösszeget képviselt. Mert nemcsak élelmiszereket és selymeket, hanem ötezer dollár értékű aranyat is tartalmazott. Hogy a vén törzsfőnöknek némi fogalma volt a pénz értékéről, azt a különböző európai államok titkosszolgálatában levő embereinek köszönhette. Az egyik jött dúsgazdag ajándékkal, hogy a másik hatalom ellen hetekig suttogjon a király fülébe. Azután jött a másik, ugyancsak ajándékokkal, és igyekezett lerontani az előd rombolását. Így őfelsége lassan tisztába jött azzal, hogy létezik pénz a világon, hogy nem kell félnie a fegyverektől, mert ha neki nincs is "nagyhangú" puskája, őt az egyik nagyhatalom megvédi a másik ellen, ezért éppoly pökhendien és szemtelenül tárgyalhat, mintha neki is annyi fegyvere lenne, mint a távoli félelmes országok bármelyikének is. Szóval tudta, hogy van pénz, és tudta, hogy mit jelent az, mikor egy fehér folt függetlenségét garantálják.

Floss megkísérelte, hogy eszméletlen lakótársának laudánumot csöpögtessen a foga közé. A fojtogató forróságot még elviselhetetlenebbé tette a formalinnal fertőtlenített szoba légköre. Még a különben fürge légyfogó csi-csokk gyíkok is tikkadtan lihegtek a falon. A küszöbön egy bennszülött guggolt, lábszárát vakarva, és Floss ernyedten hullott a karosszékbe. Úgy érezte, hogy ő is beteg.

Estére azonban jobban lett. Viszont Dietrich meghalt. A halottakat itt nyomban eltemették, és szokatlanul mély sírokat kellett ásni. Így kívánta az éghajlat és az állatvilág. A domboldalon egy kis parcellát kihasítottak temetőnek. Mindössze két sír volt csak benne. De ezen a helyen nagy jövő állt egy temető előtt és tekintve a fehér emberek emelkedő létszámát, a szerény kezdet is biztatónak ígérkezett. A kis kolónia tagjai csendben állták körül a sírt. Pállott trópusi este volt.

Ez a hangulat fogadta Marshall érkező kis karavánját. A bennszülött szolga odavezette őket egyenesen a temetőbe. Ijedten álltak meg Liliannel a szomorú, egyszerű ceremónia előtt. Rollins csendesen imádkozott, és a többiek szomorúan hallgatták. A visszatérő fehérek szembejöttek velük, és elsőnek Robin atyát üdvözölték örömmel, de az új párt is lelkesen fogadták.

- Halló! Halló! No nézd csak! Új emberek! - kiáltotta a kapitány, mert Towlert így nevezték. - Éppen jókor! Ki alkalmazta magukat?

- Mr. Morton még Marokkóban, ha emlékszik rám - szólt Marshall a közelében álló óriásnak.

- Fred Marshall vagyok, és ez Lilian, a feleségem.

- Bravó! - kiáltott csodálkozva Morton. - Maga jól megváltozott, előnyére. És gratulálok a házasságához! A megismerkedés körülményeiből nem következtettem volna erre.

Közben leértek a dombról.

- Maguk az új cölöpházban laknak majd, ahol a laboratórium van - mondta a kapitány, aki mint a legrégibb ember, gazdasági főnök volt a telepen.

- Maga Dietrich helyett a próbaültetést fogja ellenőrizni, első körútján Rollins majd kalauzolja. Floss, maga küldje át hozzájuk az elhunyt Dietrich két szolgáját is, sok örömük nem lesz a kiszolgálásban.

4.

Lilian napjai a cölöpházban lidércnyomásszerűek voltak. A háztető szalmája között visító patkányok dobogása vad félelemmel töltötte el. Bennszülött szolgái nem értettek hozzá, hogyan kell segíteni az európaiaknak. Két szoba állt rendelkezésükre, és így nyugodtan lakhattak együtt, anélkül, hogy bárki is sejtette volna környezetükben házasságuk titkát. Kapcsolatuk mit sem változott a házasságkötés óta. Fred mintha tudomást sem vett volna arról, hogy Lilian nő. Este udvariasan elköszöntek egymástól, és visszavonultak a szobájukba.

Reggel Lilian első tekintete a mennyezet felé irányult. Egy csészealj nagyságú pók ereszkedett le szép lassan, éppen az ágya felett... Elájult...

Délután már lázas volt. A nedves, mosogatólészagú hőségben szinte asztmásan kapkodott levegőért. Halliburton megvizsgálta, és vonogatta a vállát. Ez a lázroham mindenkit elővesz néhány napra, de azért nem állhatta meg a kérdést, mikor a körútjáról visszatérő Marshall-lal találkozott.

- Mondja, hogy jutott eszébe asszonyt hozni erre a helyre?

- Freetownban akartam hagyni Liliant, de nem maradt.

- Hm... Pedig kár volt...

- Aggasztónak tartja az állapotát? - kérdezte ijedten.

- Egyáltalán nem. Ez a lázroham elmúlik néhány kinintől. Csak... azért tudja... Asszony... itt.... hm...

Marshall nem szólt semmit. Nem magyarázhatta meg az előzményeket. Lilian azonban erősebbnek bizonyult az átlagnőnél. Három nap alatt talpon volt. Kissé lefogyott, és az arca - mint általában a fehéreké, akik Lungaországban tartózkodtak - enyhén sárgás színt vett fel. Délben, mire Marshall ebédelni jött, odakészítette számára az egyhangú menüt: konzervet szardíniát, vagy főtt halat. Kissé csendesek, idegenek voltak ezek az ebédek. Este, ha nem jöttek össze a többi fehérrel, Mortont látták vendégül, vagy olvastak. Lilian tűrhetőnek találta volna az állapotát, csak éjszaka félt nagyon. Majmok visongtak, kakadu rikoltozott kint a vadonban, marakodtak a fák között, rázták a bozótot, és az asszony ilyenkor dermedt rémülettel lapult meg az ágyban. Marshall éppúgy végezte dolgát mint Halley többi alkalmazottja. Egyszer ebéd közben megkérdezte tőle Lilian:

- Még mindig azt tartod, hogy az apám valami rendkívüli gazságot tervez itt?

- Marshall nehezen felelt:

- Az eddigi gyanúm... csak megerősödött.

- És mivel tudod ezt indokolni?

- Azt hiszem, nemsokára felesleges lesz külön érveket felhoznom. Te is tudni fogsz mindent. De kérlek, ne beszéljünk erről.

Lilian úgy érezte, hogyha a házasságuk csak formai is, azért Marshall olykor lehetne kedvesebb hozzá. A férfi barátságos volt és udvarias, de Liliannek néha jólesett volna ezen a sivár, nyomasztó helyen valamivel több. Sokszor rajtakapta magát, hogy annyi igyekezettel készíti oda délben a tiszta pizsamát vagy egy-egy jobb gyümölcsöt, mint aki szeretné, ha dicséretet kapna érte. Mondjuk, egy gyengéd mosolyt. De Marshall csak azt mondta: "Köszönöm", és igyekezett udvarias vagy előzékeny lenni. Ő talán azt érezte, hogy ebben a szituációban a legcsekélyebb gyengédség is úgy hatna, mintha visszaélne a helyzettel. Az a roppant szakadék tátongott közöttük, amely két embert sokszor egész életükön át elválaszt egymástól, pedig egyetlen kimondott szó talán bőségesen áthidalhatná. De az emberek Bábelnél elfelejtettek beszélni. Azután bekövetkezett a nap, amelyen Lilian megértette, hogy Marshall nem igaztalanul vádolta apját.

5.

- Ayó! Boy! - kiabálta Morton - vidd ezt a nyavalyás sört, és pálinkát hozzál! - Azután a többiekhez fordult: - A rizs marhaság. Azt akár nyomban abba lehetne hagyni. A gumi jó, és azt hiszem, a folyó túlsó oldalán aranyat is fognak találni.

- Szerintem - jegyezte meg a kapitány - ebben az átkozott országban semmit sem lehet csinálni, amíg nem hozhatunk ide rendes néger, arab vagy más jó munkásfajtát. Ezek a sakaiok nem különbek az erdei majomnál.

- Azt hiszem - mondotta Robin atya -, idő kérdése, és ezek is megszokják. Türelem kell a bennszülöttekhez.

Ebben a pillanatban egy fehér színekkel bemázolt, lándzsás harcos jelent meg a tornác legalsó lépcsőjénél, illedelmesen várva, hogy valamelyik Fehér Isten megszólítsa.

- Látlak - mondta Mayew, azon a keverék nyelven, amit az angol, portugál és néger beszédmódok termeltek ki ezen a vidéken.

- Uram - mondta a bennszülött -, a király üzent. Elmúlt a harmadik újhold, és nem kapott ajándékot, pedig ezt megírták és megpecsételték, hogy így kell lenni, és ti akkor éljetek békében.

- Mondd meg a királynak, hogy a karaván talán vesztegel egy vízmosásnál, amelyet elöntött a zápor. Vagy más ok miatt késik. De meg fog érkezni. Biztosan.

- Több napot jártunk, és egyik hegycsúcsról sem láttunk közeledő teherhordókat.

- Nemsokára - szólt Morton - meg fog érkezni, ahogy írva vagyon. Az ajándékot különben sem mi küldjük, hanem a gazdánk, aki nem lakik itt.

- De a király nem tud hozzá küldeni senkit.

- Mondd meg a királynak, hogy legyen türelemmel.

- Uram, ez nektek nem lesz jó - felelte a harcos, és eltűnt a bokrok között. A fehérek hosszan hallgattak. Hirtelen a veszély érzete nehezedett rájuk. Mintha villamos feszültséggel telt volna meg a különben is szokatlanul forró este.

- Nem értem Halleyt - mondta Wilson, aki közben felgyógyult. - Eddig pontosan elküldte a királynak a szerződésben kialkudott ajándékot.

- És mi történik, ha valami baj éri a karavánt?! - kérdezte Marshall hirtelen. Lilian nem tudta, miért, furcsa szorongást érzett.

- Miféle baj érhet egy ötventagú karavánt?! - kérdezte türelmetlenül a kapitány.

- Mondjuk, legyilkolják - szólt nyugodtan Marshall. - Tegyük fel, Essar bey emberei átcsaptak erre a vidékre, lemészárolták a karavánt, és elrabolták az értékes ajándékot.

Nagy csend támadt. Az egyik pálma koronája megzörrent, és vicsorgó majomfej bukkant elő. Morton lassan felállt.

- Hogy érti ezt? Essar bey hordája a Kongó vidékén van.

- Mikor átutaztam Gambán, úgy hírlett, Sierra Leonéban jár embereivel. Mi történik, ha a sakai főnök hiába vár az ajándékra? Mi lesz akkor velünk?

- Maga szép szöget ütött a fejünkbe! - szólt Rollins.

A sovány, halálfejű Rawson az állát dörzsölte.

- Nagyon is megfontolandó ez a feltevés. Mert mire Halley tisztázza az ügyet, valamennyien fűbe harapunk.

- Eh! Van elég fegyverünk! Ki ijedne meg ettől a dárdás hordától! - kiáltotta Halliburton, aki orvos létére elég harcias volt.

- Maguk sok mindenhez értenek, uraim - folytatta elmélkedését Marshall, és cigarettára gyújtott -, de katonatiszt egyik sem volt. Én az voltam. Ez a terep igen sok lőfegyverrel sem tartható. Még az aránylag primitív bennszülött csoport ellen sem. Adva van nyolc kunyhó, egymástól távol. Könnyen megvédelmezhető lenne, ha mondjuk, mögötte lenne ez a domb, amit önök a Bánat Sziklájának neveznek. De ez nincs mögöttünk. Hasonló jó támaszpont lenne a folyó, de ez kétszáz yardnyira van tőlünk. Akárki csinálta ennek a telepnek az alaprajzát, vagy nem értett a harcászathoz, vagy nagyon jól értett hozzá, és úgy állította össze a lakóhelyeket, hogy veszély esetén ne tudjanak ellenállni.

Ámultan néztek. Lilian ebben a pillanatban megértett mindent. Összeszorult a szíve nagy-nagy fájdalommal és keserűséggel az édesapja miatt, akinek hosszú, erős keze idáig ért hatalmával a távoli Marokkóból.

- A pokolba is! Magának igaza van, Marshall, de ha egyszer katona volt, és ilyen csodálatosan ért hozzá, akkor mondja meg, hogy mi a fenét lehet itt csinálni? - mondta Morton és szórakozottan rácsapott a tornác oszlopára. Az oszlop kitört.

- Most! - gondolta Lilian. - Most meg fogja mondani, hogy az ő apja ezt így tervezte. Előveszi az elhunyt Bob írásait. Most már nem is az fájt, amit az apjáról sejtett, hanem a gyűlöletnek az a beláthatatlan távolsága, amely Marshallt elválasztja tőle.

- Gondolkozni fogok. Úgy látom, hogy a Bánat Szikláján valami barlangféle van - szólt tűnődve Marshall.

- Ismerem - szólt a kapitány -, jókora üreg, és szerintem egykor valami ősi törzs lakhatott ott, amikor még nem építettek kunyhókat. Mindenféle karcolások vannak a barlang falán, és csontok is hevernek szanaszét.

- Miért nem szólt erről eddig?! - kiáltotta Robin atya. - Ez régészeti szempontból igen fontos lehet.

- Minket azonban most a stratégia érdekel, ha nem haragszik, atyám! - mondta Morton. - De mondja csak, Marshall, csakugyan azt hiszi, hogy a telepet ilyen ostoba módon hátrányunkra tervezték?

- Hát ide hallgass! - szólt a halálfejű Mayew. - Én azután igazán nem voltam katonatiszt, mint ez a Marshall. De ne éljek egy percig, ha hülyébben összeállított telepet valaha láttam. Ahány helyen dolgoztunk, vagy valami hegy volt mögöttünk, vagy folyó, vagy építettek legalább egy másfél méteres falat a fehérek lakóhelye köré. Itt azonban olyan szabadok, olyan védtelenek vagyunk, mint a legbiztonságosabb jávai cukorültetvényen.

- De mi ez? Tévedés? Ostobaság? Vagy nem is tudom... - mondta a kapitány. Lilian véresre karcolta a tenyerét. Valamennyien Marshallt nézték, mint akik ösztönszerűen érzik, hogy erről az ügyről többet tud náluk.

- Azt hiszem - felelte lassan, lehajtott fejjel Marshall -, egy álmodozó városi mérnök ostobaságával állunk szemben. Jó lenne - folytatta sóhajtva, mint aki nagy küzdelem árán lenyelte, amit mondani akart -, jó lenne, ha Gloss és Wilson feljönnének velem a Bánat Sziklájához. Mindenesetre nem árt, ha egy kis depót létesítünk a barlangban.

- Nagyon helyes - szólt Morton -, úgy látszik, itt egy harcászati szakértőre is szükség van, és a szakmunkának ezt a részét Marshallra bízzuk. És most már sok minden furcsának tűnik előttem, amire eddig nem gondoltam.

- Jó éjszakát, fiúk - szólt hirtelen Marshall, és felállt -, gyere, Lilian.