A helyzet most ez volt: mi hárman voltunk: Rézfejű, Bobi és én. Velünk volt, de nem számított Csenevész nevű újdonsült ismerősünk, egy csinos, sovány, nagy szemű suhanc, aki egyik kezével még mindig a nyakát tapogatta, mivel ez a nyak néhány perccel előbb még az imént leütött Kormányos szőrös, nagy mancsaiban fuldoklott. Velünk szemben öten álltak, mozdulatlanul és támadásra készen a "Gyilkosok" nevű állástalan matrózok segélyegyesületének tagjai, akik karitatív működésüket, a önsegélyezést a szónak abban a szoros értelmében űzték, hogy önmagukon segítettek, tekintet nélkül a segélyezés eszközeire, amelyek feszítővastól késig a legkülönbözőbbek voltak. Támadásukat néhány másodpercre elodázta az a körülmény, hogy Bobi és én nyitott késsel álltunk, míg Rézfejű már egy széket tartott magasra. Tisztában voltunk azzal, hogy a legtöbb, amit elérhetünk, a menekülés. A Gyilkosok pozíciója annyival volt kedvezőbb, hogy elállták a bejáratot és a söntéspolc irányába kezdtek húzódni, félkörbe fejlődve. Gyorsan odasúgtam Rézfejűnek, aki a székkel állt: "Üsd le a lámpát!..." Egy kissé megmozdította a fejét, jelezve, hogy megértett. Bal kezével hirtelen feléjük dobott egy asztalt, és a magasra tartott széket máris a lámpához lökte. A lámpa leverését évszázadok óta a gyengébbek törvénye alapján űzik a menekülni kívánó verekedők.

A sötétség még jóformán be sem állt, mikor én már dobtam a széket az utcára néző kirakatablakba, nyomban utána, még hulló cserepek között repültem én, és mire az utcára értem, Csenevész keskeny árnyéka suhant mellém. Ha Rézfejű és Bobi utánunk akarnak menekülni, végük van, mert hátukba kapják a késeket. Ők az egyetlen helyes stratégiai elgondolás alapján belerohantak a Gyilkosok közé, akik éppen szembe készülve ugrani, a váratlan összeütközéstől szétperdültek. Bobi átugrotta a söntéspolcot, Rézfejű felugrott a polcra, ötösével dobálta az üvegeket, és mialatt az ellenfelek megtorpantak egy pillanatra, felborította a likőrökkel megrakott állványt, és egy hatalmas ugrással eltűnt Bobi után a gyékényajtó mögött... Megragadtam Csenevész karját, és futni kezdtünk... Rendőrfütty hasított élesen az éjszakába... Egy kemény tárgy ütött a homlokomra, valakit hasba szúrtam... Bobi már távolabb állt, úgyhogy odakiabáltam: "A régi kikötő felé". De Csenevész a Repoublique felé futott, kénytelen voltam utánaszaladni... Még láttam, hogy egy üres telek kerítésén kiugrik Rézfejű, utána Bobi és utánuk egy hatalmas sötét tárgy, nyilván eltévesztette a fejüket, csörömpölve zuhant a kövezetre... Rohantunk a Repoublique-on végig, nyomunkban három csaholó, dühös kóbor kutyával...