Nos, a "Kikötői Vénasszony"-ról elnevezett vendéglőben Csenevészt, akit előzőleg nem ismertem, agyon akarták verni, mert rendőrkémnek nézték. Nem is tudom, miért sajnáltam meg ezt a vézna, rémült suhancot annyi ember közül, akiket már verni láttam... Éppen ezt a szomorú kölyköt, de annyira, hogy szinte önmagam ellenőrzése nélkül vettem ki a Kormányos mancsaiból, aki természetesen úgy vágott rögtön szájon, hogy hanyatt estem, és ha Rézfejű meg Bobi nincsenek jelen, a Gyilkosok bizonyára "megszigonyoztak" volna, ahogy ők a késelést nevezik tréfásan.

Nagy kerülővel leértünk a régi kikötőbe, és törzscsapszékünkben, a Grand bar du Lyon D'orban lemostuk a sarat és a vért magunkról. Aztán pálinkát rendeltünk, és fixírozni kezdtük Csenevészt, aki remegő kézzel, ügyetlenül cigarettázott. Meg akart szólalni, de olyan vékonyka hang jött csak ki a torkán, hogy kénytelen volt krákogni egyet, aztán illedelmesen ezt mondta:

- Köszönöm... amit tettek...

- Miért kezdte a Kormányos azt kiabálni, hogy spion vagy?

- Mert én keresem a bátyámat... aki itt eltűnt.

- Eltűnt embereket keresni a kikötőben nem hálás dolog vélte Bobi.

- Mi a foglalkozása?

- Lakatos... vagyok...

- Ne hazudozz, fiam - szólt rá Rézfejű, és felemelte Csenevész piszkos kis kezét. - Még soha életedben nem dolgoztál fizikai munkát. Mit csinálsz Marseille-ben?

- Itt lakom.

- Ne hazudozz - szóltam közbe -, soha életedben nem voltál Marseille-ben, különben nem kezdtél volna a Repoublique felé futni, mikor azt kiabáltam, hogy "a régi kikötőhöz!"

Hallgatott.

- Hát nézd, Csenevész mondta Rézfejű miután összevissza hazudozol mindenfélét, nem fogunk veled barátkozni. Egy tanácsot adhatok: hordd el magad ebből a városból, mert ha még egyszer a Kormányos kezébe kerül a nyakad, hideg lesz, mire elereszti.

Csenevész maga elé nézett, és egy idő múlva, mint aki végre elszánta magát, hogy vallani fog, megszólalt:

- Én... - kezdte akadozva - egy Bremont nevű férfit keresek, aki három hónappal ezelőtt Rómából jött ide... üzleti ügyben... A fivérem az illető... Egy rejtélyes levelet kaptunk tőle, hogy valami bűnt követett el, és ezért örökre búcsúzik...

- A rendőrség is kereste?

- Igen, és nemrégen értesítettek, hogy a nyomozás holtpontra jutott. Most én eljöttem őt megkeresni...

Rézfejű tűnődve fújta a füstöt, láttam rajta, hogy ideges és ezt leplezni igyekszik.

- Azt mondod, Bremontnak hívták?... Rajzoló, húsvét táján járt Marseille-ben...

- Igen, igen! Az Istenért... - megragadta Rézfejű karját - maga tud róla valamit?

- Tudni éppen nem tudok róla, de valamit hallottam... Rémlik... Lehet, hogy meg fogom tudni, hol van, ha egyáltalán van, ami magában véve is külön probléma tárgya. Egy kellemes hölgyismerősöm, bizonyos Micsuri, azt hiszem, tud valamit erről az úrról.

- Kérem, hozzon össze vele - könyörgött szinte lihegve Csenevész.

- Nem hiszem, hogy ezt megtenném. Megint csak úgy járnál, mint a Kormányossal. Eltűnt emberek után érdeklődni nem valami szalonképes viselkedés itt, a régi kikötő környékén. Ezzel szemben ajánlatom a következő: feküdj le aludni, holnap délután találkozunk itt, és addigra megtudom, ami tőlem telik.

Miután Csenevész belátta, hogy legokosabb, ha szót fogad nekünk, hazament. Mi hárman nekivágtunk az éjszakának.

- Tudjátok - kezdte Rézfejű -, azt hiszem, ezt a szegény ördögöt megszigonyozták. Nem tudom pontosan, mit mesélt Micsuri, de úgy emlékszem, hogy Vörös Pofa és az orosz Szasa intézték el.

Itt a kikötőben, mint a vad népeknél, találó nevekkel jelöltek meg mindenkit, és ez volt tulajdonképpen az igaz neve, mert a legtöbbnél a valóságos kereszt- és vezetékneve jóformán ismeretlen volt a barátai előtt. A fenti két név rettegett volt a külvárosban.

Micsurit, a japán táncosnőt, gyengéd szálak fűzték Rézfejűhöz, és a zenétől, lampionoktól, matrózoktól zajos és mozgalmas rue de la Mure egyik csapszékében szórakoztatta a vendégeket.

A keskeny utca zsivajában és torlódásában részeg légionisták és tarkabarka árusok között préseltük magunkat a Golyó mulató irányába.

- Úgy tudom, hogy Micsuri is benne volt a játékban. A lánynak nagyon rossz emlékezőtehetsége van, ezt próbálom majd kihasználni, mert egyenes úton még nekem sem mondana meg őszintén semmit - mondta Rézfejű.

*

A Golyó a külváros jobb mulatói közé tartozott. Vágni lehetett volna a füstöt, amit még súlyosabbá tett az olajban rántott hal nehéz szaga. Egy félszemű matróz harmonikázott, és érzelmes dalt énekelt Dodóról, aki levelet ír babájának a Társaság-szigetekről. A helyiség hátsó falát négy boksszal látták el, ezek egyikébe ültünk be hárman, és iderohant hozzánk rögtön Micsuri, mikor megpillantotta Rézfejűt. Valahonnan egy borízű hang ordított feléje:

- Ki jött?!

- Rézfejű, Bobi és a Füttyös!

A Füttyös az én voltam. Közbevetőleg megjegyzem, hogy triumvirátusunk elég jó hírnévnek örvendett a kikötő százezrekre menő verekedő csirkefogói között. Az ilyen hírnév nagyon kétes értékű, mert ha az emberek év végén mérleget készítenének az afférjeikről, senkinél sem mutatkozna nagy különbözet a bevett és kiadott pofonok egyenlegénél. Itt már voltak legendás hírű verekedők, hallottam herkulesi gyilkosokról, de olyanról, akit több ízben nem vertek volna félig holtra, nem hallottam.

Micsuri bájos kis japán teremtés volt, és vizespohárból itta a rumot. Rézfejű titokzatos és aggódó arccal hajolt hozzá:

- Hol van a Vörös és az orosz?

- Ők most Olaszországba mentek... Nőket visznek valahová Genuából - és ijedten hozzátette: - Miért, mi van?

- Emlékszel, mit csináltunk húsvétkor avval a francia fiúval, aki Rómából jött? - gyors oldalpillantást vetett felém. - A rendőrség a nyomunkban van.

- De hát... - révedezett bizonytalanul Micsuri - te ott sem voltál.

- Hülye! Én álltam az ajtóban... hogy neked milyen rossz fejed van!

- Én tulajdonképpen nem is csináltam semmit...

- Nekem ne magyarázz! Nagyon csúnyán eltettük láb alól azt a pasast...

- Arról nem is volt szó, hogy megölitek.

- Nem nézzük azt babám, hogy miről volt szó! Ebbe az ügybe csúnyán belemásztál te is.

- Én?!... Mit csináltam én?! Mikor az a szőke elsütötte a revolvert, akkor halottnak tetettem magam, én azt hittem, hogy csak egy viccről van itt szó, valami tréfáról...

Lassan kezdett kibontakozni az egész aljas gaztett. Marseille-ben nem is ritka csíny, hogy valakit, aki kellemetlen bizonyos embereknek, egy jó ötlettel "beugratnak" a légióba. Egy óra múlva már rekonstruálni tudtuk a történteket. Valami párizsi úr felbérelte Szaszimovot és a Vöröst, hogy Bremont-t ugrassák be a légióba. Éjjel leitatták a fiút, zajos mulatozást csaptak a Golyó különszobájában, valahogy revolvert adtak Bremont kezébe, a revolverbe olyan puha rugót tettek, hogy mozdulatra elsüti. Mikor a részeg ember kezében dörrent a fegyver, Micsuri a földre vetette magát... A jelenlevők nagy riadalom közepette megnézték Micsurit, aztán "meghalt" felkiáltással szerteszéjjel rohantak... A holtrészeg Bremont-t a Vörös ragadta magával, és a kétségbeesetten síró fiatalembert még jobban megijesztette: "Holnap már minden kikötő megkapja a személyleírásodat. Ha megkerülsz: tíz év Cayenne... Adok neked egy jó tanácsot, itt ez a szerpentinút, eredj fel a Fort Saint-Jeanbe és jelentkezz a légióba, ott nem kereshetnek, és egy év múlva már a kutya sem törődik az üggyel..." Ő maga támogatta az erőd kapujáig a részeg Bremont-t. A fiatalember, aki azt hitte, hogy megölte Micsurit, belépett a poszt mögött a citadella kapuján, ahová mindenkit beengednek, de civil még soha sem jött ki...