Négy órára ténferegtünk el Beni-Abbesig. Itt egy légyfelhő ereszkedett ránk, és csak aki már járt Afrikában, az tudja, milyen szörnyű veszélyt jelentenek ott a legyek. Vannak oázisok, ahonnan házaikat, datolyapálmáikat otthagyva örökre elmenekült a lakosság a legyek elől. Marokszámra szedtük le az arcunkról őket, terpentinnel dörzsöltük magunkat, míg nagy nehezen újra láttunk és hallottunk. Egy csomó putri között megtaláltuk a csapszéket, amely előtt legnagyobb csodálkozásunkra egy régi, agyonhasznált Citroen állott. Rézfejű megtorpant, aztán felvette uniformisát. A Citroen tulajdonosait e pillanatban már nagyon sajnáltam. Betértünk az alacsony ivóba. Kifizettük a karaván vezetőjét, és Rézfejű azonnal elővette a tulajdonost, egy alacsony, ősz szakállú arabot, aki szólni is alig tudott az ijedtségtől, mikor a "rumi" tisztet meglátta.

- Fehér embereket keresek! - és rövid gondolkozás után hozzátette: - Két ferencsit, akik tiltott kereskedést űznek. - Ferencsinek hívják errefele az európaiakat.

- Uram! Két ferencsi van nálam... De én nem tudok róluk semmit! - Rézfejű karba font kézzel lépett eléje.

- Nem tudsz? - kérdezte vészjóslóan. - Ha igazat mondsz, nem lesz bántódásod, ha hazudsz, Oranba viszlek a Falot elé!

Az orani Falot a haditörvényszék, amely statáriálisan ítélkezik bizonyos bűntettekben, amit az ügyesen "haditerületnek" nyilvánított Szaharában követnek el. Rézfejű találomra ment, hogy hátha görbe utakon járnak az autó tulajdonosai.

- Uram - vallott a rémült tulajdonos -, én whiskyt szoktam tőlük venni és pinárdot, de most tartsd meg a szavadat, és ne bánts!

Az alkohollal való kereskedés Afrika területén tilos. De lelketlen emberek hitvány pancsokkal mégis mérgezik, egyre mérgezik a partizán életben züllésnek induló arabokat. Rézfejű azt is megtudta, hogy az autó utasai nemegyszer hölgyeket visznek magukkal, akiket azonban visszafelé már nem hoznak. Szóval ezek az arabokkal barátságban élő európai típusából valók, akik alkoholt csempésznek, lánykereskedést folytatnak, és mellesleg kémkednek is, hogy bántatlanul járhassanak a tuaregek között.

Két holtfáradt, álmos ember kezdett mocorogni, és Rézfejű stentorian vezényelt nekem:

- Szuronyt fel! Súlyba!

Feltűztem a vékony "eguille-t", és támadóan megálltam. Egy kis köpcös és egy hatalmas gorillaszerű ember jelent meg sátorponyvából készült bricseszben.

- Önöket letartóztatom! Papírjaikat és fegyvereiket kérem!

Végignéztek rajtunk.

- Hohó! Mi angol állampolgárok vagyunk! Hol az elfogatóparancs! Különben is, ön katona, és nincs joga polgári személyeket letartóztatni!

- Vállalom a felelősséget! - mondta Rézfejű. - De most már gyerünk!

A hatalmas ember elszánt fickó lehetett, mert kitaszította Rézfejűt, és be akarta csapni az ajtót, ami után kétes kimenetelű revolverharc keletkezett volna. De Rézfejű kirántotta őt a karjánál fogva, és a következő pillanatban úgy csaptam arcul, hogy elborította a vér. Rézfejű hatalmas rúgásától az asztalnak repült, amelyet felborítva elzuhant. A másik a hátsó zsebéhez kapott, de ezt egyszerre ütöttük meg, én puskaaggyal a gyomrára, Rézfejű ököllel az álla alá, hogy csak egyet reccsent valamije, és anélkül, hogy egy szóval is részt vett volna az ügyben, már elterült. Golyó süvöltött a fejünk mellett, és egy kilyukasztott alkoholkanna szépen folydogálni kezdett. A tántorogva lábra álló óriás lőtt, és talán agyon is lőtt volna bennünket, ha teljes létszámban rá nem veti magát az oázis időközben elősiető helyőrsége, három goumière. Ezek az arab csendőrök köztudottan nem finom emberek, különösen, ha európait verhetnek bántatlanul. A hatalmas angol másodpercek alatt hozzávetőleg két-háromszáz pofont kapott. A továbbiakban bizonyára jókedvűen táncoltak volna rajta az arabok, ha közbe nem lépünk. Mikor az angolt felszedtük, alig lehetett ráismerni.

- Ez se fog egy ideig hölgyeket exportálni - motyogta felém Rézfejű. Azután a goumièrekhez fordult:

- A két angolt nem szabad agyonütni, különben Falot elé kerültök. Jól megkötözve elszállítjátok őket Saidába.

Tudta jól, hogy a két angol háromszor is kereket old addig a bennszülött csendőröktől. Mi pedig egy óra múlva kellő üzemanyaggal felszerelve megindultunk a zötykölő kis Citroennel a sivatagon át wadi Saukra felé, amelynek túlsó oldalán van a Fort Saramra nevű előretolt helyőrség.