- Te mostanában hová szegődtél? - kérdezte útközben a Kapitány, és a jegesen süvítő, augusztusi, legigazibb friscói szél ellenére nem vette fel a kiskabátját. Fekete pamutszvettere, kirongyolódott, magas nyakával, viharvert életútján páncélos anyaggá keményedett, és úgy látszik, hogy e szilárdsága kellően óvta a gazdáját az időjárás viszontagságai ellen. Nem szólva deszkaszerű, mellkasig érő, közismerten óriás nadrágjáról, amelynek két szárát, végződésüknél cipői mellé gyűrte...

- Hát voltam Bricsesz kapitánnyal - felelte Fülig Jimmy. - A Nekivág schooneren kivándorlókat csempészünk Jávára.

- Annak már egy éve - szólt az öreg rágyújtva.

- No hát - válaszolta idegesen -, gyengélkedtem is! Amikor beszüntették a Nekivág schoonert, hát kaptam egy golyót a csípőmbe, és átúsztam vele egyik Szundáról a másikra. Az ember már olyan, az alkata miatt, hogy egyetlen lövéstől is megbetegszik, ha sportol vele. Most már tud mindent?!

- Hát ahogy vesszük. Mert fél évnél több, hogy éjszaka elbúcsúztál Pepita Oféliától, és megérkeztél Friscóba a Tök Harry teherhajóján.

Az ördöggel cimborál ez a vén sátán! Különben nem tudhatna mindent.

- Nohát?! Átjöttem Friscóba? És?!... Áttért időközben a rendőrtanácsosi pályára, és most vallat?! Maga tán minden lépését kiíratja az újságban?! Nevetséges... Valamiből élni is kell az embernek, hát utazik...

Piszkos Fred nem szólt semmit, vállat vont, megbökte a sapkáját, zsebeinél fogva kissé hónaljig riszálta a nadrágot maga körül, és valahová a levegőbe bámult, szinte unatkozva. Fülig Jimmy időnként idegesen oldalt nézett rá. Most igazán nem tudhat semmit. Csak véletlenül kérdezhetett így összevissza, mert közömbösen és mogorván csámpázik, mint mindig. Már a Golden Gate park igazán nagyvárosi környékén jártak, amikor hogy, hogy nem, Piszkos Fred ellágyuló arckifejezéssel váratlanul így szólt:

- Vajon merre járnak a régi cimborák? Nem hallottál a Radzeer cirkálóról?... Csuklottál?

- Igen. Erős ez a cigaretta. Hogy mit kérdezett?

- Eszembe jutott a jó öreg Radzeer cirkáló, amit egy sötét emlékezetű éjszakán elloptam Point de Galle magasságában, a ceyloni karanténból. - És nagyot sóhajtott. - A régi szép idők!

Ez a világ legnagyobb színésze, de így mégsem komédiázik. Ez is csak tisztára véletlen lehet, hogy a Radzeert említi.

- Rég nem láttam azt a hajót - felelte hűvösen a fregattfőhadnagy.

- Hm... No hiszen, jó szemed van akkor. Fél év előtt még itt vesztegelt Oaklandban. Vagy nem tűnt fel neked?

Fülig Jimmy megállt. Irdatlan mellkasát teleszívta levegővel. Kevés maradt ilyenkor a közelében, aki csak egy kicsit is ismerte.

- Maga most mit kavar megint?!

- Furcsa vagy... - felelte a Kapitány vállat vonva, és a pipáját tömögette. - Te inkább keveredsz az emberekkel, mint én, hát gondoltam, hogy mégsem kerültétek ki egymást a Főorvossal, Holdvilág Charleyval, a Tüskés Vanekkel vagy a többivel, ha már ők itt állomásoztak a vén cirkálóval, és te is Oaklandban forszíroztad éppen a megélhetést. Mit fújod ezért úgy fel magad?

Fülig Jimmy kiszusszantotta a levegőt. Ő itt állandóan fél ettől a szívtelen rókától, és mindig azt hiszi, hogy ez ki akar lyukadni valahová. Pedig igazán, mi van abban, ha érdeklődik a barátai iránt? Ezek előtt ugyan kiköpött legutóbb, és azt mondta, hogy tőle a jövőben felfordulhatnak, és mint már annyiszor, otthagyta őket, és egyedül vándorolt tovább, de hát akkor arról volt szó, hogy az olajjal meg mindenfélével, szokása szerint, manipulált, meghamisította a hajónaplót, és becsapta őket. Ezek is mondták neki, hogy az ördög hozza mindig az útjukba, és a korhadt gégéjű Peters apagyilkos vén hiénának nevezte ekkor a Kapitányt, de azért barát, az barát. Akkor is, ha nem volt mindegyik uralkodó, mint ő, Fülig Jimmy, és így nem ismeri a spanyol udvari etikett hivatali kifejezéseit.

Az meg persze hogy feltűnt neki, ha egyszer ő Friscóban van, itt horgonyoz a Radzeer, és elég buta azt mondani, hogy nem látta. Lehet Oaklandban egy olyan apró sampán, amit Fülig Jimmy nem lát, ha végigmegy a kikötőn? Tehát bután felelt. Ennyi az egész.

- Nohát - szólt erőltetett közönnyel -, beszéltem Tüskés Vanekkel meg egypárral közülük. De nem lényeges. És senkinek sem kötöm az orrára, hogy mit, mer a megélhetés az...

- Tudom, fiam - bólogatott megértően. - Mintha már említetted volna. Nem is akartam én mást tudni, csak hogy merre ment innen a privát cirkáló? Fél éve nem hallottam, hogy valahol kikötött volna a Radzeer, és aggódom...

- Mi?... Tán ottmaradt az evőkészlete vagy egy csomag dohány?

- A barátaimért aggódom.

- Nézze, Kapitány, hagyjon engem békit! Az rendben van, hogy maga mindig részeg, de úgy látszik, hogy újabban ez meglátszik a beszédjén is. Miféle barátja van magának ezen a világon, azzal a szőrös szívével?

- Jimmy, Jimmy! Ki juttatott még téged ötven fonthoz békülékeny jószándékból?

Ez végre is igaz. Csak ne kérdezne most itten mindenfélét. Mert ennél az Atyaisten sem tudhatja, merre gondol, mikor emerre kérdez.

- Ha éppen kifúrja a kíváncsiság, hát megmondhatom, amit a Buzgó Mócsing mesélt elinduláskor. Megint valami biztosító társaság fizet nekik, hogy vigyázzanak egy értékes hajóra.

- Furcsa! - motyogta rövid idő múltán ismét a Kapitány. - Na, mindegy... hm... roppant furcsa...

- Mi furcsa magának már megint?

- Itt van egy Fülig Jimmy, a világ egyik legelső tengerésze! Ehhez értek valamit, hát elhiheted. És ma, amikor aranyat ér itt Friscóban minden közepes matróz, akkor ők kutyába se vesznek, és elindulnak nélküled a Radzeerrel. A fene érti. Vagy már híre ment, hogy nem vagy a régi? Ez lehet... Nekem is említette valaki a múltkorjában.

- Ez egy nagy hazugság! - Hirtelen észbe kapott. Megint a hiúságát piszkálja ez a vén tengeri dög. - Nohát híttak, és nem mentem, mert a Dagadt Petersszel haragban vagyunk. Most tudja?!

A Kapitány vállat vont, és kiköpött a pipája mellett egy srég sercintéssel:

- Mitől vagy ideges? Ha nem mentél, hát nem mentél...

És megvakarta tarkóját II. számú, beidegződött, flegmatikus mozdulatával, amitől a sapka előrehanyatlott a homloka felett. Csendben bandukoltak. Távolról már feltűnt az angol konzulátus. Ekkor váratlanul, nagyot rikkantott valaki mellettük.

- Itt az én drága öreg barátom!... By Good! Kérem a huszonkét fontot!

Wagner úr volt! Egy követségi tisztviselővel!

Fülig Jimmy elkáromkodta magát. Ez a nyomorult Wagner megelőzte őket. És most, ha akarják, ha nem, övé a pénz. A kék szakállú vén szélhámos jobb kezével a falnak támaszkodott, de részegsége hevében baljával meg kellett kapaszkodnia a követségi tisztviselő kalapjában úgy, hogy leszakította a fél karimát. Egy üvegnyi előleget nyilván már kapott a pénzre.

- Ön a "Kapitány" néven közismert egyén? - kérdezte a követségi tisztviselő.

- Tessék? - kérdezte csodálkozva a Kapitány. - Nem értem. Közönséges matróz vagyok.

- De drága barátom! - sikongta Wagner úr, és kétségbeesetten összecsapta a kezeit, majd meg akarta ölelni valamelyik Piszkos Fredet a hat közül, de teljes hosszában végigesett a járdán, ami alig zavarta, és így stabilabb helyzetben, nyugodtan folytatta panaszos előadását: - Hogy mondhat ilyet?... Esküszöm, hogy ő az, verjék vasra!

- Ki ez a részeg állat? - kérdezte a Kapitány nyugodtan és a fregattfőhadnagy részint elámult a szemtelenségtől, részint elismeréssel hódolt, mert máris átlátta Piszkos Fred zseniális tervét.

- Azzal jelentkezett nálam, hogy együtt lakik önnel egy pincében.

- Sose láttam ezt az alakot. Tessék, itt az igazolványom. Egy héttel ezelőtt érkeztem Adenből, a Göteborgon; Jeff Olsen matróz vagyok.

Mi ez?!

A Kapitány szép nyugodtan előveszi belső zsebéből Fülig Jimmy szinte valódi okiratát, és átnyújtja az érdeklődőnek... Két perc múlva sietve távoztak, és igyekeztek elkerülni a környékről, mert Wagner úr, a követségi tisztviselő kalapjának fél karimáját a szívén szorongatva, sírva üldözte őket, amíg valahol oly szerencsésen esett a földre, hogy elaludt.