Fülig Jimmy végigsétált a kikötőn. Csak úgy futólag nézte a hajórengeteget. A legnagyobb kikötőben sincs több, mint három hajó, amivel érdemes vállalkozni valamire.
A többi lomtárba való.
Ezek a szép, két- meg háromkéményes gőzösök, a nagy társaságok bazenjeiben, figyelmet sem érdemelnek. Elsősorban felét sem éri a hajó, ha az ember nem ismeri "személyesen" a kazánajtótól a kötélzetéig. Másodsorban ezek az új építmények csak ficsúrok. Szépen zománcozva, csillogó korlátokkal meg nagy fényű villanykörtékkel, de ha jön a tengeren egy nagyobbacska vihar, úgy elmerül az egész miskulancia, hogy pozdorja sem úszkál belőle egy óra múlva a víz színén.
Egy-egy sárga, piros meg fekete, tarka vitorlarongyokkal ékes schoonerrel vagy kutterrel szemben nagy passzióval megy el.
Ez igen!
Például ott a Yankee-Doodle! És mellette a Seehund. Ilyenekkel könnyű legyűrni a tengert ott is, ahol a legveszélyesebb. A kopott, hatalmas vitorlások fiatalabbja is megvan már ötvenéves, és bordázatukon a világ minden tengerének képviseletében virít némi rátapadt moha vagy világosabb foltok itt is, ott is: nagy viharok utáni javítások nyoma. Az ilyent legtöbbször maguk intézik el hevenyében, mert nincs olyan hurrikán vagy ciklon, amitől az ilyen beálljon egy dokkba a sérüléseitől. Az igaz, hogy ezek a hajók fenéktől fölig yarrah-fából épültek. Száz év alatt sem kezd ki a tenger egy ilyen hodályt.
Ni! Az ott a La Bahia! Hogy kibérelné nyomban! Persze, a spanyol José csak röhögne, ha valami bolond kölcsönkérné a hajóját. Bozontos, fekete szakállú, hasadt trikójú alak ez a spanyol. Éppen a korlátnál könyököl, térdig felgyűrt, rongyos nadrágban, és köpdösi a halakat.
Az ott a Drummer Dogg, szintén elérhetetlen. Az öreg Ruff nem is foglalkozik mással csak kopragyűjtéssel. Mint valami vén házaló bolyong a szigetvilágban, hogy megrakja a hajóját szárított kókuszból rakománnyal, és közben siratja a régi szép időket, amikor még a szigeteken egy kis parázs lövöldözésre és szekerceharcra is sor került.
A szabadkikötő táján, kisebb-nagyobb hajók között, végül egy jelentéktelen, szurokszínű ócska bordázatú gőzösön megpihen a tekintete. Jó messze áll a kőgát vége felé, ahol a bérhajók horgonyoznak.
Hiszen ez a Hountler!
Ezzel tízszer is bejárhatja valamirevaló hajós az összes vizeket egyfolytában. Csak éppen nem nézné ki belőle olyan ember, aki nem szerződött még erre a gőzösre. Sietve igyekezett Hountlerhez, csak lesz rajta valaki, aki felvilágosítást ad?
Hát volt.
Több személy, mint ahány kellemes lett volna. Két matróz, a szakállas Pofa Jenő, a Bőkezű Rócsild csúfnevű és még néhány. Kopácsolnak, csomóznak, nem kétséges, hogy a hajót kibérelték. Most rakják ki a légsűrítéses szigonyvetőket. Kétségtelen, hogy a Hountlerrel megy az öreg cetvadászatra.
A két matróz egy halálfejekkel dúsan jelzett ládát visz le a raktárba. Ezeken viszik a szigony végére felcsavarható, hegyes gránátot, mert újabban ilyenekkel lövik a bálnát.
A Hountlert elhalászta a Kapitány. És azt már tudta jól Fülig Jimmy, hogy ezenkívül valamirevaló hajó, amivel elmerészkedhet a Cape Blounton túlra, nem vesztegel Friscóban... A fregattfőhadnagy sóhajtott. Még az emberek javát is elszerződtette előle a sátán.
- Hé, Chang! - kiáltott fel az egyik szakállas matrózhoz.
- Mi van?
- Miféle rendes hajó található még errefelé?
- Üzent neked a Kapitány - kiabálta vissza a matróz -, mert tudta, hogy idejössz majd bámészkodni. Aszongya: Eredj a Háromárbocos Szódavíz vendéglőbe. A Vakapád ma este beáll a karanténból, mert letelt a zárlata. Szemtelen Manfréd kiadja kölcsönbe!
Fülig Jimmy rohant. Hát mégse olyan sötét lelkű ördög ez a Kapitány. Szemtelen Manfréd hajója legalább olyan jó, mint a Hountler. A Vakapád nem látszik nagyobbnak egy propellernél, és valami felületes ember azt hinné, hogy inkább régiségtárba való, mint tengeri útra, de akit két csatahajó kergetett Saigontól Kuala-Lumpurig a vén papucson, az tudja, hogy mit tartson róla. Egyszóval tisztelettel emlegették minden kikötőben a Vakapád nevű tízezer tonnás gőzöst, Szemtelen Manfréd tulajdonát.
A Háromárbocos Szódavíznél már nem találta a szakállas, kövér, félszemű kapitányt. Hol van? Azt mondja a pincér, hogy egy kisfiú jött érte, sürgősen elhívták valahová.
A mindenségit!
Valaki még megelőzi! Kiment, és körülnézett, hogy merre keresse Manfrédot.
Hoppla!...
Vagy húsz lépésnyire innen, egy pózna előtt áll, és valamit néz a földön. Ahogy közelebb ment kiderült, hogy Wagner úr az a valami. A Kékszakállú, állapotánál fogva, a póznánál tovább már nem mehetett, ezért hívatta a Kapitányt. Fülig Jimmy rohan, és lihegve szól:
- Halló, Manfréd! Hogy adod a Vakapádat? Zekszpejicióra kéne.
- ...Drága sztrovacsek barátom! Sajnálom, hogy elkéstél!... Micsoda öröm! - áradozott Wagner úr, és több, mászó kézmozdulattal talpra dülöngélt a pózna mentén. - Mit szólsz, hogy én kibéreltem a hajót ettől?... A süket..., a sánta, igen, a sánta atya nevű hajót...
- Elkéstél, Jimmy! - bólintott Manfréd is. - Ez a hülye csakugyan kibérelte a hajót. Két hónapra az övé.
Ezzel a kapitány elment, és Fülig Jimmy dühében nagyot fújva nézett Wagner úrra, aki ültéből a pózna mentén mászógyakorlatszerűen felegyenesedett.
- Mifenét kell neked a Vakapád?
- Ilyet kérdezöl, te csibész?... - és megcsókolta Fülig Jimmyt, aki elhessegette Wagner urat, aki néhány lépéssel arrébb, újra elkezdett feltápászkodni. Wagner úr jobban fejébe húzta a kalapját, elannyira, hogy karimája leszakadt a nyakáig, és most ott lógott külön, mint valami ovális kerete a búzakékszemű szakállfestményeknek. - Elmegyek megkeresni az én drága barátaimat! A Radzeer után hajózok a Blount-fokhoz a Vakmamával!
És máris megindult, de az első lépés után belekapaszkodott egy öszvérkordéba, mely továbbhaladtában megrántotta, hogy végigpuffant hosszában a földön, mint valami ócska gyapjúzsák, de röhögött.
- Nézd, ez a bolond öszvér, hogy siet... Te, sztrovacsek! Hogy lásd, mennyire barátod vagyok, beveszlek társnak!... Na?! Te is jöhetsz avval az izé... hajóval... valami beteg rokonod...
Fülig Jimmyt elöntötte a pulykaméreg. Ez annak a pokolfajzat Piszkos Frednek a műve volt! Tudta, hogy Friscóban valamirevaló hajó nincsen a Vakapádon kívül, hát kibérelte, hogy lenyúzza a bőrét, mert előre látható volt, hogy ez kell majd az expedícióhoz. A Wagner úr csak eszköz az ügyben.
- Hogy gyössz te ehhez? Ki bízott meg a kutatással?!
- Drága barátom... - és támolygott, tárt karral, könnyezve -, az én bolond, nagy szívem és emberszeretetem így kívánja!... és ezt nekem megtiltani nem lehet!... Az én aranyos barátaim eltűntek a Vakapáddal, most várják, hogy a Wagner úr értük jöjjön... Ezért béreltem ki a süketszülőt...
- Mondd meg egyszerűen, te szélhámos, hogy a Kapitány le akarja nyúzni a bőrömet, mert tudja, hogy kell a hajó és nincs más. Mennyiért adod át?
- Ne is mondj ilyen csúnyát! Nincs annyi pénz!... De azt megengedte a Kapitány, hogy ha te kifizeted az egész bérösszeget, akkor eljöhetsz velem, és megkapod a felit az ötven-száz dollárnak... Könyörgöm, ne mondd, hogy ezer! - sírta összetett kézzel. - Ti mind bolondok vagytok, a Kapitánnyal együtt... Az a konzul ivott valamit előzőleg, és megcsúszott a nyelve... Ötvenezer dollár nem létezik, még negyvenezer sem...
Mit részletezzem? Fülig Jimmy az ünnepien részeg Wagner úr szavai ellenére megértette, amit mondott. Ez a kapitány még kutyább, mint amilyennek gondolta, mert a jutalom felét is meg akarja kaparintani. (Az egyetlen ember akinek a pénzét nem meri Wagner úr elkölteni.) És még a bért is vele fizetteti. Mert tudja hogy Anderson tengernagy bőségesen ellátja a szükségessel. Legalább eljönne az a vén kalóz azzal a rengeteg eszével. De a Hountleren cethalászatra megy az a sátán.
Hogy az ilyen, ezer hájjal megkent, szőrösszívű gazembert miért nem pusztítja el valami vihar?
Visszamentek kettesben a Háromárbocos Szódavízhez, ahol Fülig Jimmy elsősorban egy vödör vizet rendelt, és többször is belemártogatta Wagner úr fejét.
Aztán röviden megállapodtak.
Mit is tehetett volna? Még ha lenne is más hajó a kikötőben, nem tűrhette, hogy még egy expedíció kutasson az eltűntek után. Nem kis játék folyt itt a háttérben, Fülig Jimmy tudtával. Vigyázni kell nagyon! Amikor Fülig Jimmy végül indulni akart, Wagner utánaénekelt:
- Állj meg, sztrovacsek, galambom... Te egy nagy csibész vagy, akit mindenki tisztel... Ezért megmondom, hogy siess most a Három Piros Dugóhúzóhoz.
- Mi a fenét menjek én a Dugóhúzóba?
Wagner úr megkapaszkodott egy asztalterítőben, és lerántott néhány üveget és poharat. Fülig Jimmy nagy nehezen kicsavarta őt a terítőből, újra talpra állította, és megismételte a kérdést:
- Minek menjek én a Dugóhúzóba?
- Jaj, drága sztrovacsek!... Tisztára elfelejtettem neked megmondani, hogy a hajóskapitány személyére nézve itten nagy a zűrzavar meg mindenféle...
Fülig Jimmy úgy érezte, mintha fejbe csapták volna. Az, hogy ő legyen a kapitány, nála mindennél fontosabb volt.
- Mit beszélsz?!
- Köszönöm, hogy rázol, mert csupa por lettem... Itten arról van szó, hogy a Vakszülőd című hajó tulajdonosa csak feltétellel adta kölcsön. Halló, sztrovacsek, egy pálinkát hozzon!
- Beszélj világosan, mert betöröm a fejedet!
- Én nem beszélek világosan?!... Olyan világosan... beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok! A hajó tulajdonosa... csak úgy adta kölcsön a hodályt, ha átvesszük a kap... Így megfulladok...
- A hajó tulajdonosa a Félszemű Manfréd! Azzal én beszéltem!
- De ő már bérbe adta a hajót egy másik tulajdonosnak és csak átengedte társba, mert nagyon, szeret engem. - És sírva fakadt. - És tudja rólam... hogy a barátaimért akarok menni! Az én drága barátaim eltűntek a Radzeeren..., A Tüskés Vanek, a Petters meg a Fülig Jimmy... Azért ugyan nem kár...
És zokogva megitta valakinek a pálinkáját, amiből nagy veszekedés lett. Lassanként Fülig Jimmy mindent értett. A hajónak volt már egy bérlője, és ezt a bérlőt Félszemű Manfréd rávette, hogy társuljon a féleszű Wagnerrel.
És ez az illető jelenleg a hajó kapitánya.
Tehát veszélyben forog a kapitányi pozíció. Amit pedig a legutóbbi útja óta, amikor első tiszt volt, kisajátított. Névjegye is volt már:
AJÁNLOM AZ OLDALT
