Ugyanis a cukorfejedelem húgának kabinjában még együtt maradt a társaság, rangjukhoz képest kissé fesztelen tablót képezve. Lilian az ágyra dőlt, két térdét átkarolta, és cigarettázott. Lord Paddington az asztalon ült, lábaival harangozva, a cukorfejedelem fütyörészett, és a márki a körmét piszkálta.

- Ez az ember olyan jámbor, mint egy csecsemő - mondta a fejedelem.

- Ide hallgass, te ló! - mondta a márki a fejedelemnek. - Ha ez a pasas a nyolcszáz dollárunkkal köszöni szépen, de nem folytatja a játékot, akkor laposra verlek.

A fejedelem nem reagált a felségsértésre, hanem elgondolkozott, és csak azután felelt.

- Te önmagad után ítéled meg az embereket. Mindenkit piszkos gazembernek nézel. Én mondom neked, hogy ez a fiú kettőig sem tud számolni, és az utolsó fillérig igaz a húszezer dolláros örökség, amit Nadjának mondott. Szólt valamit, Nadja?

De Lilian, akit jelenleg Nadjának neveztek, nem szólt semmit, mély szippantásokat vett a cigarettából, és idegesen rezgett az orrcimpája.

- Nekem is gyanús a fiú - mondta Paddington.

- Ez az ember nem hülye. Szerintem ennyire hülye ember nem létezik. Túl könnyen ment bele mindenbe. Osztom Rival véleményét. Ha megtartja a 800 dollárt, én is laposra verlek - mondta őlordsága, úri egyéniségét jellemző, könnyed modorban.

- Nekem egy jámbor ember ne legyen ilyen borotvált képű - szólt dühösen Rival. - Láttál te már jámbor tisztviselőt, aki a nagybátyjától örököl, Wickfieldben nyaral, "kegyednek" szólítja a hölgyismerőseit, és mindennek dacára egy szál jámbor szőrzetet sem termel az arcán? Az ilyen embernek bibliai, egybefolyó bajusz-szakálluk van.

- Mit szólsz ehhez, Nadja? - kérdezte őlordsága.

- Hogy utállak valamennyieteket, utálom magamat, ezt az egész piszkos kalandoréletet, mocskos szavaitokat, züllött, aljas lelkivilágotokat.

- Bocsáss meg, de ez nem válasz - szólt megbántva a fejedelem. - Te azt mondtad, hogy a fiú egy jámbor tisztviselő, aki örökölt. És amit te mondasz, Nadja, az nekem szent. Most pedig a kollégáim aggodalmuknak adtak kifejezést.

- Micsoda gonoszság? - mondta Nadja, és állát felhúzott térdére támasztotta. Úgy látszik, sok estélyi ruhája lehetett, mert nem törődött vele, hogy összevissza gyűri a finom selyem-holmit. - Ez az ember egyszerű, szürke kispolgár, aki mindig keservesen dolgozott, és most, amikor végre hozzájutott néhány ezer dollárhoz, mikor valami szépet és jót is kaphatna, beleütközik néhány hitvány alakba, és kifosztják.

- Ilyen az élet - mondta szomorúan bólogatva lord Paddington. - De nem ismerek rád, Nadja. Csak nem szerettél bele ebbe az alakba?

- Ostoba! Ez az ember az egészséges, tiszta, polgári házak szagát hozta felém. Korán kelő, dolgozó emberek, egyszerű, tisztességes életek hangulatát. És milyen szívesen itthagynálak benneteket, csak tudnám, hol kell kezdeni a tisztességet! Hogy kell szabadulni a selyem vackoktól és a luxushotelektől. Azt hiszem, elmegyek egy misszióstelepre, a dzsungelbe, vadak közé...

Hanyatt dőlt az ágyon, lehunyta a szemét, és nem törődött többé velük.

- Most hallottátok, hogy Nadja szerint a pasas egy hólyag - triumfált őfensége, nem egészen udvarképes tónusban.

- Sokért nem adnám, ha körülnézhetnék a kabinjában - mondta őlordsága.

- Elég! - kiáltotta Nadja, és hirtelen térdre ugrott az ágyon. - Vegyétek tudomásul, hogy Henrynek a cipősarka többet ér mindnyájatoknál. És vegyétek tudomásul, hogy elmegyek ápolónőnek. Most pedig takarodjatok innen! Mars! Mars! - A főurak távoztak.

2.

Sűrű, vastag szemű trópusi zápor dobolt a társalgó ablakán.

Curzon úr már bőrig ázott, mert fel és alá sétált az ajtó előtt anélkül, hogy megtalálta volna a kellő szavakat, amelyek alkalmasak arra, hogy belépve a társalgóba, megszólítsa Liliant, aki ott olvasott. Miután úgy a matrózok, mint a kapitány figyelmét magára terelte ácsorgásával a zuhogó eső közepette, elszántan benyitott, és legstílszerűbbnek találta, ha azt mondja:

- Pardon...

- Jó reggelt, Henry! Hol ázott így meg? - kérdezte, pedig a könyve felett már régen figyelte Curzon urat, amint kint járkál. - Üljön ide mellém - mondta választ sem várva. - Meséljen nekem még Wickfieldről.

- Mit is mesélhetnék én a kisasszonynak, aki egy olyan undok, poros fészekhez viszonyítva, szép és kedves. Wickfieldben lakik Emerencia néni.

- Csakugyan?

- Becsületszavamra. Szerinte a feketekávé idő előtt aggkori elmegyengeséget okoz, és ezért cikóriából főzi. És mialatt ezt a kávét issza az ember, a néni elővesz egy politúros, régi kazettát, és kirakja belőle családi fényképgyűjteményét: atyámat rövid nadrágban, karikával, anyámat rövid szoknyában, két hosszú, aranyszőke hajfonattal, azután belém karol, és sétálni kell vele a város egyetlen igazán előkelő főútján, ahol minden szavára szembejövő bölcs ökrök bólogatnak, mint akik már kívülről tudják a néni mondókáit. Akárcsak én. Este a plébános úrral tarokkozom, és délután, a környék intelligenciáival együtt, felkeressük a szomszéd helységben lévő, rádium tartalmú sárfürdőt.

Lilian mindezt úgy hallgatta, mint gyermekkorában az Ezeregyéjszaka meséit. Sóhajtott.

- Mondja, Henry, képes lenne maga arra, hogy hazudjon nekem, és becsapjon engem?

- Soha, soha, Miss Hackett!

- Mondja nekem, hogy Lilian!

- Nem merem...

És ahogy belenézett Curzon úr két nagy, szomorú, ártatlan kék szemébe, Lilian érezte, hogy ez az ember nem hazudik. Ez az ember a másik világból jön, ahová ő olyan nagyon régen vágyódik, és annyira hiába. Pocsék nap volt ez a mai, az ablakon kopogó, cuppogó, locsogó, monoton ütemével szűnni nem akaró trópusi zápornak. Az örök egyhangúság, az örökké múló hétköznapok melódiáját muzsikálta, mindenfelől más hangon. Panta rei, minden elfolyik - mondta Hérakleitosz, ez a titokzatos pesszimista, és valószínűleg hasonló, tartós zápor hullott körülötte, és hasonló lelkiállapotban lehetett, mint ez a Lilian, aki Curzon úr mellett a wickfieldi ökrök után vágyódott, és nem tudta, hol kezdődik a tisztesség.

3.

Előre kell bocsátanom, hogy a felsőbb tízezer állítólagos tagjai nem voltak hamiskártyások a szó legszorosabb értelmében. Ők csak az első játszmánál jutattak három ászt az áldozatnak, és ilyenkor nem leplezhette le őket senki, miután e leosztással az áldozat nyert nyolcszáz dollárt. A dollárokkal beoltott bárányka azután másnap engedelmesen odatartotta sűrű gyapját, és a főurak könnyedén lenyírták. A kártya nem volt cinkelve, és egyetlen hamis osztás sem történt. Mindössze Lilian ült az áldozat mellett, és ahogy reggeltől estig általában, úgy most is két vagy három gyöngyöt húzott külön; hogy az ujjára csavarta-e az egész sort, vagy a fogai közé vette, ez nem tűnhetett fel senkinek. Holott a fogai közé akkor vette a gyöngysort, ha három ászt látott Henry kezében, az ujjára akkor csavarta, ha terce volt, és ha például három szemet különválasztott, az dámát jelentett. Miután ebben a játékban biztos nyerési lehetőség az ellenfél lapjának ismerete, tehát Henry elveszett ember volt. Fél óra leforgása alatt főúri barátai hanyagul és csevegve mintegy ötezer dollárt nyertek tőle.

Fájó szívvel gondolt az elúszott vagyonra.

- A ginever itt a hajón elsőrangú - mondta Paddington, miközben, oda sem pillantva, háromezer dollárt söpört be.

Curzon úr egy nagy kohóban ült. A ginevertől talán nem rúgott volna be, de Lilianen rövid ujjú estélyi ruha volt, és olykor a kezéhez ért, amitől Curzon úrnak kimaradt a lélegzete. És este a kölnit hasonló szagú, de sokkal erősebb parfüm váltotta fel. Halántékán dörömböltek az erek, és ujjai között nedves lett minden lap. Vissza kell nyerni a pénzét! Ez az egész úri élet hirtelen földomlással csúszni kezdett alóla, és ő görcsösen kapaszkodott.

És Lilian? Gépiesen adta le a jeleket, játszott a gyönggyel, és egyre a rövid nadrágos leányt látta, két sűrű hajfonattal, és egy rövid nadrágos apát karikával, meg a politúros dobozt. És fájt a szíve. És úszott, úszott reménytelenül Curzon úr egyik ezrese a másik után...

Az izgalom sárgára festette az arcát.

- Hát, az utolsó osztás... - mondta Sir Hackett ásítva.

- Nagyon helyes - mondta a márki. - Nem érdemes néhány garasért későn lefeküdni. Árt a lábamnak. - És leosztott.

Lilian a gyöngyöt az ujjára csavarta. Tercet jelzett Curzon úrnál. A márkinak gyenge lapja volt. Hackett megfutamodott, és néhány ezer dollárt hagyott a bankban, ami szintén a nyertest illeti, de lord Paddington kilencet vett. Ez ellen csak három ász nyer! És Curzonnál terc van, mondja Lilian kezében a gyöngy.

- Hát, mert az utolsó parti - mondta kedélyesen Paddington -, adok maga ellen ezer dollárt! - Licitálásnál mindig a dupláját kell megajánlani.

- Megadom, és kétezer... - mondta Curzon olyan rekedten, hogy körülnézett, mert úgy érezte, nem is ő beszélt, hanem mögötte szólalt meg valaki.

- No jó, hát legyen kettő, és emelem: négy... Nyerjen a barátunk!

Hatezer dollárt adott be.

- Nyo... nyo... nyolc!

Curzon megadta a négyet, és nyolcezret tett be utána.

És most hirtelen megjelent Curzon úr lelki szemei előtt a sidneyi cirkusz porondja, ahol egy vastag, fekete, kunkorodó bajuszú úr szétnyitotta a berber oroszlán száját, és a fogai között elhelyezte a tarkóját. Mi lenne, ha az oroszlán orrára most egy légy szállna, és tüsszentene? - gondolta Curzon úr. Ez a kép jutott eszébe, ahogy betolta a tizenkétezer dollárt, és mindössze nyolcszáz maradt előtte. Nem több, minden bűnért, sikkasztásért összesen nyolcszáz dollár.

Ezt ugyanilyen pontosan tudta a főúri társaság is. Lilian ült az ujjára felcsavart gyönggyel, a biztos nyerést avizálva, és ekkor Paddington lord így szólt:

- Megadom! - és betolta a pénzt.

Curzon úr dülledt szemgolyókkal, mint egy automata ült ott.

Harmincezer dollár feküdt az asztal közepén. A fülke ajtajában megjelent a kapitány, egy idősebb hölggyel társalogva.

- Hát takarjátok fel, mert álmos vagyok - szólt a márki.

- Kilenc - mondta Paddington.

- Három... három... három... - nem tudta folytatni, miután hiába kapkodott levegő után, tehát csak leterítette a lapjait. Három ásza volt. - Nyert! Curzon úr!

E pillanatban három merev, szigorú szempár irányult Lilianre.

- Söpörje be a pénzt - szólt Curzon úrhoz a lány.

- Én megyek aludni. Pá, uraim! - és otthagyta őket.

Curzon úr csak ült, mert most már a ginever is az agyára ment, csak ült, és mosolygott mozdulatlanul, mint aki megtébolyodott. Harmincezernyolcszáz dollárja lett! Húszból! Hová fog ez vezetni?