Távolból feltűnt a kikötő és Stanford Raffles óriási szobra. A trópusi zápor, mintha csak zsebórával rendelkezne, mindennap hat órakor beszünteti sűrű zuhogását. Ilyenkor egy csapásra tiszta lesz az ég, és eltűnik a nap, csak épp hogy a turisták még megcsodálhassák elmúlásának színorgiáját. Hogy mi köze a napnak a Cook-irodához, ezt nehéz lenne megállapítani, annyi tény, hogyha haszonrészese lenne az utazási iroda jövedelmének, akkor sem vigyázhatna jobban a turisták pontos kiszolgálását illetőleg, különös tekintettel a prospektusokon annyit emlegetett trópusi naplementére, amely az esős évszakban is garantáltan látható, este hat óra után. Ez a rézszínű, nedves alkonyat, amely párásan, lármásan fogadja a Triton nevű luxushajót, külön percentet érdemelt volna rendes jutalékon felül a Cook-irodától, olyan hangulatos, olyan távol-keleti volt. A hajóhoz néhány sampán siklik, telve a zöld pizanglevelekkel burkolt gyümölcskosarak pompás csendéleteivel és külön e célra alkalmazott, jó alakú, bennszülött kofákkal, a vízbe dobált rézpénzekért alábukó maláji kölykök visongnak, a pilótagőzös kormányosa rekedten üvöltözik, páncélos cirkáló, éneklő matrózok, dzsunkákról karattyoló kínai díszműárusok, akik majom módra kúsznak föl a hajó oldalán, és mint vérszomjas kalózok rohanják meg a hajót, csecsebecséiket kínálva, és mint egy kagyló mélyéből kihangzó zúgás: a közeledő hatalmas város lármája fedi be a csodálatos, mozgalmas, ázsiai megérkezést.

Egy gumikabátos, köpcös ember, bizonyos Thomson, idegesen sétált fel és alá a parton, egy táviratot nézegetett időnként tűnődve: A kikötőben várj. Fontos ügy. Paddington.

Ennyi állt benne.

- Hol száll meg? - kérdezte kedvesen Curzon urat Lilian.

- Még nem tudom.

- Jöjjön velünk a Grand Oriental Hotelba.

- Boldogan - felelte Curzon úr.

Sajnos, a vámházban a nagy tülekedés elszakította őket egymástól, de Curzon úr most már tudta, hol találhatja meg újra előkelő barátait, és egyszerűen csak bemondta egy taxinak a címet: Grand Oriental Hotel. Egy pillanatig kísértésben volt, hogy valamelyik pavilonnál újságot vegyen. Messziről látta az ausztráliai lap nevének különös betűtípusát, de nem vásárolt. Elhatározta, hogy ezt a kálváriát nem járja végig. Ha utoléri a végzet, ám fogják el, de ő nem fog minden megjelenő lapnál verejtékezve kínlódni. Hiszen bizonyos, hogy a róla szóló tudósítások végén a rendőrség így nyilatkozik: "A Sidneyi Takarék sikkasztójának nyomában vagyunk, de erről a kutatás érdekében nem nyilatkozhatunk bővebben." Vannak sikkasztók, akikről évekig időnként ilyenforma nyilatkozatot ad le a rendőrség, miközben az illető békésen éldegél családjával Dél-Amerikában mint közmegbecsülésnek örvendő riói kávéültetvényes és városatya. Ő tehát egyetlen újságot sem vesz a kezébe.

Ha elfogják, legalább nem rontja el ezt a néhány szép napot. Az igaz, hogy a vámházban, mikor megjelent a csendőr őrjárat, kissé megroggyantak a térdei, és mikor a révkapitány hátulról barátságosan vállára veregetett, kis híján elájult, de ennyi épp elég az izgalomból. Újságot? Nem! Hirtelen szívdobogást kapott. Mit bámul rá ez a forgalmi rendőr? Istenem, csak már váltana a lámpa zöldre. Ez nem veszi le róla a szemét. Most odalép az autóhoz. Én Istenem, ó Istenem, becsukódik már a szemem - imádkozott magában halkan, és érezte, hogy arcából minden vér a cipősarkába fut.

- Hé! Nem látja, hogy ég a lámpája?

- Készakarva hagyom égve. Túl van töltve az akkumulátor.

- De a tiéd nyitva, Atyám, amíg alszom, vigyázz reám... - mondta Curzon úr, mikor továbbgurultak. Aztán kiszólt a sofőrnek.

- Hajtson a Cunard Line-hoz előbb.

Az utazási irodánál érdeklődött, hogy mikor kaphatna gépet Amszterdam felé? Átadott ezer dollárt, és kérte, hogy a visszajáró pénzért adjanak neki majd a jeggyel együtt hollandi forintot. Hat óra elmúlt. A jegyet és a pénzt már csak másnap kaphatta meg, az ezer dollárról nyugtát adtak. Ezután a Grand Oriental Hotelba ment, és nyomban elhelyezkedett egy langyos vízzel telt kádban.

2.

Ezalatt a Thomson nevű köpcös úr, River márki, Hackett és Lilian, Szingapúr villanegyedében álltak meg taxijukkal. Gyalog folytatták útjukat, míg a French Road szép családi házai lassan elmaradtak mögöttük, és a villanegyed kevésbé lakott része következett. Már csak minden harmadik, negyedik parcellán akadt épület, azután nyolc-tíz parcellát is kellett tenni, amíg egy-egy frissen meszelt, nagyrészt lakatlan úriházat találtak. A French Road legvégén, éppen mielőtt elfogyott volna lábuk alól a bitumen, egy magányos, sárga ház állt.

- Ez az - mondta Thomson -, French Road 999/a. Egy hét előtt béreltük ki, elsejéig a mienk. Jeffers nagy pénzzel belebolondított bennünket valami nőrablási dologba, ami nem sikerült.

- Kell majd egy vörös lámpa - mondta Nadja - és néhány rendőruniformis. Van itt a közelben valami étterem?

- Beljebb, a French Roadon van az Etrangers bár.

- Rendben van. - Lilian mindezt mereven, parancsolóan mondta.

Olyan volt, mint egy hadbíró, aki a vádlott sorsáról dönt, és már tudja, hogy bűnösnek fogja kimondani.

3.

Az étterem márvány falai között, hatalmas üvegcsillárok prizmafüggönyein át sziporkázott az előkelő hotel belső kivilágítása. Földig érő, csiszolt tükrök, aranyszínű, leomló selymek még fényűzőbbé fokozták a helyiség pompáját. Valahol, egy láthatatlan karzaton, halk szalonzenekar játszott, de olyan finoman, hogy az ékszerek csörgése, az estélyi ruhás közönség halk diskurzusa tompa morajával szinte elnyelte a melódiákat.

Curzon úr úgy érezte, hogy nem is élt eddig. Micsoda sivár kínszenvedés ehhez a csodálatos léthez képest a hétköznapoknak az a közönséges sorozata, amelyeken keresztül eljutott a Grand Oriental Hotel halljáig? Szeme szédülten és ámultan siklott fehér és fekete szmokingokról pazar, párizsi selyemábrándokon át gyöngysorokra, briliánsokra.

Vacsora után Liliannel kisétált a teraszra. A súlyos, fülledt, trópusi éjszaka megtelt a dús vegetáció nehéz leheletével. Mozdulatlan pálmasorokon túl a kikötő fényözöne tárult fel, és egy hadihajó reflektora nyugtalanul cikázott a tengeren, néha mint két gyors penge összecsaptak a világítótorony keringélő vörös és zöld kévéjével. Sokáig hallgattak.

Lilian törte meg a csendet.

- Maga tulajdonképpen hová utazik, Henry?

- Én? Én Hollandiába utazom.

Megint hallgattak. Lilian azzal a tekintettel nézte a távoli bizonytalant, amit lírai költők a merengő jelzővel szoktak meghatározni. Azután hirtelen áttette a kezét Curzon úréra, és így szólt:

- Vigyen magával.

Curzon úr kis híján keresztülesett a korláton.

- Tévedek, ha azt hiszem, hogy maga szerelmes belém? - kérdezte a lány.

- Ne... Ne... de... dehogy... én rettenetesen... én olyan...

- Köszönöm. Tudomásul vettem. És közlöm, hogy én is szeretem magát. Maga egyszer azt mondta, hogy ha én nem lennék a milliárdos cukorkirály húga, akkor is szeretne. Emlékszik? Operettről volt szó. Egy nőről...

- És a férjéről, aki ötven évig aludt.

- Hát ide figyeljen. Én nem vagyok a cukorkirály húga. Én egy nemzetközi kalandornő vagyok. A társaságomban lévő emberek az egész világon körözött hamiskártyások. Apám Vasziljevics fehér tábornok volt. A forradalom kitörése után a vlagyivosztoki pályaudvaron szökés közben felismerték, és... Szóval, ott szedett engem is fel Hackett, ötéves koromban, elhagyatottan a vlagyivosztoki pályaudvaron, összezsúfolt menekülők között. Hackett akkor egy angol szállítóhajón szolgált, és magával vitt. Nagyon jó volt hozzám. Ő nevelt fel. De szélhámos volt, és engem is erre a pályára nevelt. Én, én gyűlölöm a bűnt, borzadok a szélhámosságoktól, és szeretem magát. Ha akar szökjön meg velem együtt. Figyelmeztetem, hogy engem köröznek, és bajba kerülhet miattam. Ha tetszik, fordítson hátat, és hagyjon itt, vagy akár a rendőrségen is feljelenthet.

Lilian nem hazudott. Általában okos szélhámosok tudják, hogy a kitalált hazugság, a blöff, sohasem ér annyit, mint az ügyes igazmondás. Ez a legnagyobb hazugságnál is hazugabb, de célszerűbb és biztosabb is. Curzon úr agyában néhány pillanatig felborult a gondolkozás minden sorrendje, s úgy érezte, hogy ez a fantasztikus, sűrített történet egy hatalmas prés, amely a koponyáját szorítja össze. Csak egyetlen fix pontja volt ebben a zűrzavarban, és ez a fix pont egyre tágult, egyre nagyobb lett Lilian illatszerétől, amely feléje áradt. És mikor a lány keze újra hozzáért az övéhez, már tudta a választ.

- Szeretem... - Azután megcsókolták egymást.

4.

Curzon úr alapjában véve sznob volt. Feltétlen tisztelője nála különb uraknak. Ezért egyrészt lesújtotta mindaz, amit Lilian közölt vele, mert szétfoszlott egy álom a márkiról, őlordságáról és a cukorkirályról, akik őt, a szimpla Curzon urat, befogadták körükbe. Másrészt mindenért kárpótolva érezte magát a diadallal, hogy ez a nő, ez a szép, ez az okos szemű, ez a jó szagú, és szereti őt.

Úgy határoztak, hogy másnap este együtt repülnek Hollandiába. És ott új életet kezdenek. Curzon úrnak ugyan ez a meglevő élet is tetszett, de a mondat sem volt kutya: új életet kezdeni! Érezte, hogy mindent be kellene vallania Liliannek, és úgy látta a lány szemében, mintha ez várna is tőle valamiféle őszinteséget, de félszegségében óráról órára halogatta a gyónást.

Délután hirtelen megszólalt Lilian, az órájára nézve.

- Elmegyek most a French Roadra uzsonnázni. Egy ismerős angol hölggyel kell ott találkoznom, mielőtt elhagynám Szingapúrt.

- Elkísérhetem?

- Mindenhová...

Az Etrangers nevű helyiségbe mentek. Az angol hölgy még nem volt ott. Hogy eljött-e egyáltalán, azt Curzon úr sohasem tudta meg. Ugyanis alig fogtak hozzá az uzsonnához, mikor egy köpcös úr telepedett le az asztaluk mellé, és óvatosan odatartotta kis, kerek csontjelvényét Curzon úr orra alá.

- Thomson főfelügyelő vagyok. Feltűnés nélkül kövessenek. Azt hiszem, így kellemesebb maguknak is.

A vég! Curzon úr szájában epévé változott a sült szalonna! Lilian az ajkába harapott. Curzon úr fizetett. A pincér nem is sejthette, miről van szó. A bejárat előtt gépkocsi állt. Valamennyien beültek, és megindult velük a kocsi a szép, hosszú sugárúton. Az autó megállt, és kiszálltak egy magában álló, sárga épület előtt: French Road 999/a. A kapuszám jól látszott a vörös rendőrségi lámpa fényében. A bejárat, mélyén egy szabályszerűen öltözött rendőr posztolt. Thomson főfelügyelő két foglyát megragadta a karjuknál, és gyorsan belépett velük a kapun. Alighogy a főfelügyelő a bűnösökkel eltűnt, a rendőr kilépett a bolthajtás alól, körülnézett, és villámgyorsan leakasztotta a vörös lámpát. Azután bevonult a kapu mélyébe, és mind a két szárnyát becsukta.

A kapitány cvikkeres, angol bajuszos ember volt, és egy bagószagú irodában ült, hatalmas íróasztal mögött, mellette egy fogalmazó, a fogasokon szolgálaton kívüli rendőrök köpenye és gumibotja függött sorban. Szóval, szabályos rendőrség volt. A kapitány gúnyosan üdvözölte foglyait.

- Nézd csak! Hurokra került a szép Nadja. És te is, te jómadár?

Említettem már, hogy Curzon úr sznob volt. Ebben az esetben azonban kivételesen nem örült annak, hogy egy ilyen magas rangú hatósági közeg pertujával tiszteli meg. Ugyanis tisztában volt vele, hogy ez a bizalmas megszólítás nem alapul kölcsönösségen.

- Magát őrizetbe vesszük, Nadja, és csak reggel hallgatjuk ki. Vezesse el, Thomson. Nincs sok nyomoznivalónk az ügyében. Ennek a fickónak a személyazonosságát kell most elsősorban megállapítani. Kérem a bűnügyi nyilvántartót, Smith, a legújabb körözésekkel együtt.

Miután Nadját elvezették, és a fogalmazó kiment, a kapitány rárivallt Curzon úrra.

- És azt mondom, ne nehezítsd meg a dolgomat, mert szétverem. a fejedet! Batávia óta figyelünk a cimboráiddal együtt, és úgy vigyázz magadra, hogy meg ne gyűljön a bajunk egymással! Ki vagy? - kiáltott rá, és visszakézzel felemelte hirtelen a karját Curzon úr arca előtt.

A fogoly megdermedt. Tudta: most jön a verés! Erről már hallott. Hogy a bűnözőket igen alaposan elverik az angol rendőrségen. És mitől irtózna jobban egy sidneyi takarékpénztár tisztviselője? Elhatározta, hogy megmond mindent, de egyetlen szót sem volt képes kinyögni rémületében. A kapitány ezt látta. Visszament az íróasztala mögé, ahová közben a fogalmazó letette a bűnügyi nyilvántartót.

- Idehallgass, fiam: én egy embert úgy ütöttem pofon, hogy fél perc alatt két rablógyilkosságot vallott be. Mindamellett nem szívesen fosztanálak meg a fogaidtól. De ha nekem itt végig kell nézni az összes sürgönyöket és az összes rablógyilkos pofáját ebben a könyvben, míg végre megtudom, hogy te ki vagy, akkor addig verlek, amíg elfelejted a kisegyszeregyet. Értve? Most beszélj szépen, fiacskám. Parancsolsz egy cigarettát? - és felkattintotta előtte a tárcáját.

Ó, ti üvegprizmás, fényárban úszó márványfalak! Ó, ti pompás, indiai éjszakák, ti csodálatos luxuskabinok, hordárok, autótaxik és töltőtollak! Ó, ti gyönyörűséges, poros wickfieldi akácosok, ti kellemes ökrök, jóízű tőkehal ebédek és feledhetetlenül szép napjai a robotnak a sidneyi Takarékpénztár rácsai mögött! És ó, háromszor is ó, Masson kolléga, szűnni nem akaró családfájával! Isten áldja meg a gyermekeidet, hiszen mit tehetnek ők róla, de ha te nőgyűlölő lennél, akkor Curzon úr most nem ülne itt megtörten, remegő ujjai között a kapitány cigarettájával, és nem vallana.

- Nevem Curzon, és húszezer dollárral megszöktem a sidney Takarékpénztártól. És mindent őszintén el fogok mondani, amit kíván, nagyságos kapitány úr, csak ne tessék engem megütni, mert én akkor meghalok.

- Ámen - szólt a kapitány közömbösen. - Most nem foganatosítjuk a részletes kihallgatásodat, késő van, jegyzőkönyvet holnap vesszük fel. Thomson főfelügyelő - mondta a közben visszatért köpcöshöz -, maga kimegy a helyszínre, és elhozza ennek a csirkefogónak a holmiját. Hová dugtad a húszezer dollárt?

- Ott van mind, még valamivel több is, a kis lakktáskában - vallotta Curzon megtörten, és fejét két tenyerébe hajtotta, mert nagy, fekete szárnyával megsuhintotta lelkét az elkövetkezendő börtönévek halálmadara.

- Thomson! Vigye ezt az embert az őrizetesbe, vegye el a holmiját, és hozza be a hotelból a lakktáskát.

Ezután szabályszerűen, mert ezek az urak jól tudták a letartóztatás formaságait, kivették Curzon úr cipőjéből a fűzőt, elvették a nadrágszíját és a nyakkendőjét, valamint összes holmiját, végigvezették a hosszú, kanyargós folyosón és betolták egy cellaszerű szobába.

Itt találkozott Curzon úr Monte Cristóval. Éppen a fogát piszkálta.