Eredeti életrajz
Poór Péter 2007.01.12. 13:18
Tanulóévei
1905. március 29-én született Budapesten harmadik gyermekként egy zsidó családba. A magyarosítás során a Rejtő nevet választotta magának. Egykori lakásukat ma emléktábla díszíti. Gyenge testalkatú gyermek volt, csak kamaszkorában erősödött meg.
Elemi iskoláit a Polgár Fiúiskolában végezte. Magyar, német és történelem tárgyakból jó volt, de általában csak elégséges. elemi után kereskedelmi iskolába került, de onnan hamar kirúgták, mert bántalmazta egyik tanárát. Jó barátja lett Rózsa Jenő ökölvívónak, az ő hatására később edzésekre is bejárt. Ekkoriban már nagydarab, és robosztus megjelenésű volt, valódi bokszoló alkat. Egyik edzésén az edző, Székely József úgy eltalálta az arcát, hogy eltörte az orrnyergét. Ez élete végéig meglátszott az orrán. Bár egy időben még az Spárta és az FTC edzésére is bejárt, most abba kellett hagynia az edzéseket.
19 évesen jelentkezett színitanulónak Rákosi Szidi színésziskolájába. Sok tehetsége nem volt, évekig csak statisztaszerepeket kapott. Közben gyermekkori barátjával, Buttola Edével "Nagykörút" néven újságot adott ki, de ez csak egy számot ért meg. Színészként később komolyabb szerepeket is kapott, de csalódottá vált a "csak jó" alakításai miatt. Már ekkor eltávolodott a színjátszástól, de mikor egy előadáson mint sebesülthordozó a nyílt színen elejtette Törzs Jenő színészt, mennie kellett a színháztól.
Világ körüli utazása
1934-ben végezte el a színiiskolát. Külföldi útjairól hazatérve színdarabokat írt. Nagy sikert aratott az Aki mer, az nyer című operettje (1934). Sajátos humorú, gyakran idegenlégiós témájú kalandregényeket írt, amelyek rendszerint folytatásokban jelentek meg a lapokban. Stílusában tudatosan törekedett a filmszerű vágások technikájára: “bementünk a bakterházba, azután elhelyeztük a baktert az ágy alatt”, a felgyorsult cselekményt rövid, egy-két szavas mondatokkal fejezte ki.
Humora bölcselkedő megjegyzéseiben is érvényesült, például: Egy szabó mondja: “Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan.” Más: “A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.”
1942-ben nyilas feljelentés alapján súlyos betegen hurcolták el a nagykátai kórházból egy büntetőszázadba. A szovjet fronton, munkásszolgálatosként vesztette életét.
Műveihez 1956 előtt csak a feketepiacon lehetett (borsos áron) hozzájutni; új kiadásban A fehér folt jelent meg elsőként, 1958 -ban.
Légiós regények (P. Howard álnéven)
A pokol zsoldosai(1936)
Jó üzlet a halál (1937)
Menni vagy meghalni (1937)
Csontbrigád (1938)
A fehér folt (1938)
Bradley Tamás visszaüt
A láthatatlan légió (1939)
Az elátkozott part (1940)
Három testőr Afrikában (1940)
A tizennégy karátos autó (1940)
Az ellopott század
A Sárga Garnizon
Az előretolt helyőrség
Humoros és/vagy bűnügyi történetek
Az elveszett cirkáló (1938)
A megkerült cirkáló
Vesztegzár a Grand Hotelben (1939)
A szőke ciklon (1939)
Piszkos Fred, a kapitány (1940)
Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)
Egy bolond száz bajt csinál
Vanek úr Párizsban
Ezen egy éjszaka
Westernregények (G. Lavery álnéven)
Nevada szelleme
Nincs kegyelem
Tigrisvér
Texas Bill, a fenegyerek
Pokol a hegyek között
Westernregények (P. Howard álnéven)
A Néma Revolverek Városa
Útirajz
Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam
Híres Rejtő-alakok
Buzgó Mócsing az igazi Trebitsch, részeges tengerész (Rejtő valós személyről mintázta)
Fülig Jimmy első tiszt, majd hajóskapitány, egy ideig a Boldogság-sziget nevű állam uralkodója, rendszeresen naplót vezet
Piszkos Fred a Kapitány, egykori tengerészeti tiszt, Fülig Jimmy örökös bajbakeverője
Senki Alfonz, Tuskó Hopkins és Csülök (John Fowler) három idegenlégiós, többször megmentették Franciaország becsületét
Troppauer Hümér érzékeny lelkű költő
Wagner úr a Kékszakállú, örökké részeg öregúr, a szakálla és a haja kék színű zománccal van befestve
Műveiből készült filmek
A meztelen diplomata címen Palásthy György rendezte meg Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének filmváltozatát
A fehér foltot pedig Férjhez menni tilos címen Zsurzs Éva vitte vászonra, mindkettő 1963-ban.
A halhatatlan légiós, akit csak Péhovardnak hívtak (r.Somló Tamás 1970),
Három testőr Afrikában (Bujtor Itván 1996)
Hangoskönyvben megjelent művei
A tizennégykarátos autó
Az elveszett cirkáló
Piszkos Fred, a kapitány
|