"Szabadságolt" szpáhik voltak. Az őrmester közölte reggel a kaszárnyában tizenhat régi emberrel, hogy akinek kedve van vele kirándulni, az két hét szabadságot kap, akinek nincs kedve, az ugyanannyi kaszárnyaáristomot, kétnaponként huszonnégyórás szolgálattal.

Ettől a nyájas invitálástól a tizenhat embernek rendkívüli kedve kerekedett, hogy az őrmester mérsékelten nyájas társaságában kiránduljon, és délután már civil burnuszban kísérték az értékes autót.

De Bertin és Laboux nem oldották meg a víz alól előkerült autó titkát. Vizsgálatot indítani nem lehetett a kényes ügyben, és az idő sürgetett. Az bizonyos volt előttük is, hogy a hajóraktárban elcserélték a kocsit egy ugyanolyan Alfa Romeóval. De hogy került vissza? Beérték annyival, hogy a kocsi egyszerre ott állt a villa előtt, amint ezt a sápadtan és kissé részegen érkező Laboux bejelentette, akinek az állapota elsősorban szükségessé tette, hogy ne firtassák az ügyet. Kissé sárga volt az arca, és sokat ivott. A malária is elővette.

- Azt hiszem, nem lesz sima utunk - mondta rossz előérzettel, amikor két napja úton voltak.

Anette alig szólt. Napokig ült egy helyben, és hallgatva maga elé nézett. Gorcsev szelleme ott volt velük Anette szomorúságában.

- Valamit tenni fognak - kedélyeskedett kissé erőltetetten de Bertin.

És neki lett igaza. A barátságosan kezdődő szaharai túra utasai igazán nem sejthették előre, hogy miféle fantasztikus események várnak rájuk.

A gyönyörű műúton, amely az Atlasz hágója után a sivatagon át vezet, Anette néha leváltotta Parkert. Sápadt volt, és huszonnégy órája alig evett, de biztos kézzel ült a kormány mellett.

De Bertin szivarozott és időnként hol Labouxra nézett, hol az autótükörben látszó Anette-re. Érezte a néma, súlyos konfliktust apa és leánya között. Egyikben a keserűség, a másikban az önvád... Szörnyű!

- Kérlek - kérdezte egyszer csak Laboux. - Te ismertél már személyesen úgynevezett izét... spiritisztát?

- Tessék?... Avignonban valamikor egy neuraszténiás asztaloshoz voltam beszállásolva, az foglalkozott ilyen izékkel...

Laboux töprengve nézett a sivatag nyugtalanul vonuló, sárga homokhullámai fölé.

- Gondoltál te már arra... - folytatta nagyon vontatottan -, hogy a halál után mégiscsak kell... valaminek lenni?...

De Bertin megrökönyödve nézett a barátjára.

- Azt hiszem, kissé rádtelepedett a malária - felelte aggódva.

- Igen... az lehet. Tegnap lázam is volt.

Előszedett valahonnan egy cigarettapapírt, néhány kinindrazsét göngyölt bele, és lenyelte. Légionáriusok veszik így be ezt az orvosságot.

Az évszak, amelyet Abe Padan választott forradalmához, nem kedvezett európai barátainak. A passzáttól felkavart homokviharokat, az Atlaszról lecsapódó párákat még a beduinok sem viselték el egykönnyen.

A legközelebbi oázisnál Laboux-t kirázta a hideg, de nem volt hajlandó arra, hogy két napot pihenjen.

- Abe Padannak idejében kell megkapnia a fegyvereket.

A csökönyös emberrel hiábavaló volt minden vita. Lenyelt egy nagy adag kinint, és beült az Alfa Romeóba.

- Induljanak, sergeant - mondta a szpáhik őrmesterének.

A rekkenő forróságban enyhe áramlás rezgett, de ez is elég volt ahhoz, hogy megtöltse a levegőt táncoló porsziporkákkal és ingereljen tüdőt, szemet...

Délutánra piros lett a két mély árnyék Laboux arccsontjai alatt és félrebeszélt.

- Maguk Abudirban maradnak két szpáhival, mert az apja nem bírja tovább - mondta az altábornagy Anette-nek, aki ecetes vízzel törölgette a beteg arcát.

Anette beleegyezett a beteg nevében is. Jól tudta, hogy akármiféle könnyű baj nem árthat meg ennyire Laboux vasszervezetének.

- Ennek a szerencsétlen fiúnak az ügye nagyon megviselte - mondta de Bertin.

- Pedig jól tudom, hogy apa nem akart rosszat - felelte sóhajtva.

A nagy, tiszta leányszemek fénye két könnyprizmán keresztül hirtelen megtört. Lefelé rándult néhányszor a szája széle, azután kitört belőle a zokogás.

De Bertin idegesen csapkodott egy cigarettát a tárcája fedeléhez. Átkozott egy história.

Hátszéllel haladtak, és az autót, mint valami ráborított ponyva, kitartóan követte a kerekek által felkavart por...

A műutat régen elhagyták, egy karavánösvényen futott kanyarogva az Alfa Romeo, előtte ötven méterrel a katonák kocsija. A Szahara egy sziklás, teknőszerű mélyedésében vezetett az út Abudir felé. Az örökké harcias porszemek, ki tudja, hány korszak óta, szívós gyűlölettel rohannak a szirteknek, és ezek szétmarva, mint elszórt, apró zátonyok kandikálnak elő hajdani csúcsok homokba süppedt csonkjával.

A sivár látványt halálosan rideggé fokozza egy őskori város omladéka; kőkoloncok, ledőlt árkádok és beszakadt boltozatrészek félig eltemetett torzóival.

A mélyedésben eloszlott a portölcsér, és az árnyéktalan, roppant sivatag sugárzása vakította őket. A levegő bizonytalanul inogni látszott, mintha ott messzebb előttük valami finom, füstszerű valami lenne... Most a szpáhik kocsija odaér, és...

Parker nagyot kiált... a fék sivít, de Bertin a revolveréhez kap...

Késő!

A katonák autója, mintha láthatatlan akadályba ütközött volna, felborult hirtelen. De senki nem esik ki, az emberek egy halomban maradnak a homokdombra dőlt kocsin... Ezt látták a tizennégy karátos autó utasai, de az ő sorsuk is azonnal beteljesedett...

Különös kettyenés hallatszik... Azután felborul a lassított iramú kocsi, és az oldalán csúszik, zörögve, csörömpölve... Az elsőrangú acélból készült hálócsapda, amellyel Hagenbeck oroszlánokat és tigriseket fog, nem eresztette őket...

A preparált fémszálak a sivatagi nappal szemben szinte láthatatlanok. Kifeszített acélhálóval fogták el a két kocsit.

Fegyveres arabok nyargaltak elő a dombok mögül. A Mester vezette őket.

- Maradjanak nyugton - kiáltotta -, mert halomra lőhetjük mindnyájukat!!... Egyenként eresszétek ki a hálóból őket, és megkötözni!

Céltalan öngyilkosság lett volna, ha védekeznek. Néhány perc múltán ott feküdtek egymás mellett a homokban, összekötözve és elvakultan a merőlegesen sugárzó naptól...

A támadók elnyargaltak, és a foglyok jól hallották, hogy egy autó is velük robog...

A tizennégy karátos Alfa Romeót mégis elrabolták!