- Tudod - mondta Morton, mikor egy este Marshalléknál vacsorázott Marokkóban -, a régi szép időknek vége. Ha ez a barom Mayew egy ilyen gyerekjátéknál beadja a kulcsot, az öreg Halley jótékony intézményeket létesít, és a lapok cikkeznek, ha az ember nem tenyérrel, hanem visszakézzel vágja szájon a bennszülötteket, akkor már a tisztességes embernek nincs itt keresnivalója.

- De most már legalább van pénzed, nem kell dolgoznod többé - mondta Marshall.

- Marha vagy! Az utolsó centemet tegnap vesztettem el kártyán, mert miután az a spanyol énekesnő kifosztott, kártyára adtam magam.

- És mit fog csinálni? - kérdezte Lilian.

- Először arra gondoltam, hogy ajánlkozom valami úri családhoz házitanítónak a gyerekek mellé, de azután mégis inkább elszerződtem Celebesre. Ott azt mondják, még mozog valami. Nem csinálnak olyan hűhót, ha az ember megdorgál egy bennszülöttet, és az érzékeny fráter belehal.

Ezen az estén kézbesítették Richmond ezredes táviratát:

Marshall körül fordult egyet a szoba. Mi ez? Lilian elkapta tőle a sürgönyt. Morton is. Végül az óriás adott elfogadható magyarázatot:

- Látod, te vadszamár! Azt hitted, katonaszökevény vagy! Pedig frászt! A jó ezredes bácsi, miután látta, hogy kedvenc tisztje elszökött, szépen beírta a katonai főkönyvbe, hogy hathavi szabadságot engedélyezett. És most erre figyelmeztet.

Csakugyan így volt. Marshall sürgönyözött találomra, hogy betegsége miatt nem jelentkezett idejében, de teljesen felgyógyult és szolgálatképes. Nyomban megkapta a választ, Fred Marshall őrnagynak címezve.

Marshall szép pályát futott be a hadseregben, és úgy tudták, hogy feleségével a legboldogabb házaséletet éli. Így is volt.