Ha jól emlékszem, Wellsnek egy regényében láttam ilyen alfejezet-beosztást. Bevallom őszintén, hogy Wells mindig imponált nekem egy kissé, és csak nagy titokban.

Egy ember, akinek annyi ideje van!

Akinek annyira nem sürgős semmi!

És ilyen alaptermészettel állandóan szociális problémákat fejteget. Az ilyen emberek nekem imponálnak, és ezeket irigylem. Tudatában küldetésének ezen a földön; vacsora után rágyújt a szivarjára, bemegy a dolgozószobájába, amelynek faburkolású falai minden neszt szigetelnek, és meg vannak rakva tetejükig könyvekkel, fóliánsokkal és forrásművekkel, de a nagy H. G. oda se pislant, mert valamennyit betéve tudja. Ez látszik a könyvein. Elannyira, hogy az emberek adatismerete nagyszerűségén elámulnak és csodálják. Tehát, hogy szája elé veszi a diktafont, amely egy gépírónőben végződik, avagy, mert puritán ember, egyetlen ív papirosra, egyetlen aranyhegyű töltőtollal ír.

És ez a maga egyszerűségében valóságos remekmű.

Egy ilyen töltőtoll. Aranyheggyel, csodálatos szívószerkezettel, tövére alkalmazott kozmopolita íróval, aki mindent tud mindenféléről, amiről csak gondolkoztak ezen a világon! És ezt nem győzi műveiben hangsúlyozni.

Egy ilyen töltőtoll, a hozzávaló H. G. Wellsszel, akit kabátja felső zsebénél fogva visel a príma gyártmány, úgyszólván megfizethetetlen. De lesz még egy boldog kor, amelyben minden jobb háztartásban feltalálható.

Egy okos és szép betűket író töltőtoll, garnitúraszerűen összeállítva: aranyhegy, szívószerkezet, rögzítős vég és végén a tisztítható, lecsavarható H. G. Wellsszel. Ünnepélyesen esküszöm és ígérem, hogy e jövendő boldogabb korszak legkülönb vívmánya, a csodálatos, az emberiség javát hihetetlenül szolgáló töltőtoll lesz, melyről majd a H. G. Wellseket lecsavarhatják. És így megszűnik az elemi iskolai írásgyakorlatok közül annyira ismert "úr ír" séma.

A H. G. Wells-szerű nagy gondolkodók, mint korunk többedmagával fellépő bélbántalma, mely az emberiség egészséges szellemi anyagcseréjét van hivatva impozáns szellemi eszközeivel állandóan akadályozni, minden világháború karlsbadi sójával rapid eltávozik az egészséges szervezetből, és amikor a békében a heveny szórakozottságban szenvedő tömegek elfoglalják régi helyeiket a sír szélén, H. G. Wells és társainak kötetei is lassanként visszaszivárognak, régi vászon és bőrdíszmű álcáikban, polgári polcok és szekrények gyűjteményébe, majd szétpárolognak meisseni és holicsi csészék kávé- és teatartalma felett, társalgás formájában, amikor is egyik polgár a másikat, magas színvonalú csevely címén, megfertőzi elegáns, szellemi pacsuliszaggal, amit Wellsből kent az agyára.

A szellemi pacsuliszag receptje: sok adat és homályos rezümé. Az adatot ez is, az is elmondja a másiknak. Ő ettől az írótól olvasta, a másik emettől. Hogy az írók mért írták, és hogy ők ezt mért közlik egymással kölcsönösen és megelégedetten, azt befedi a porceláncsészékben hűlő nedűk felhörpölése.

Kiszámíthatatlan mennyiségű üres locsogás anyagát szolgáltatta a világbuddhaszerű, impozáns, angol töltőtollalkatrész. Valóságos istene az iránytű nélküli, öncélú észnek. Ha van Isten, úgy jogos a megállapítás, hogy egész generációkat formált a saját képtelenségére.

E roppant alkatrész, amely méretei ellenére, mérhetetlen óvatosságával, kizárólag egy töltőtoll vagy egy diktafon végére helyezkedett el szellemileg ezen a világon, amikor bemegy a dolgozószobájába, mert embertársai nagy részéért illatosan szociális aggodalmak közlésre kényszerítik, az úri ház ünnepélyesen elnémul. Az előszobacsengőt és a telefont kikapcsolják. A személyzet nemeztalpú cipőkben setteng, és zajtalan méregpumpákkal halálra fecskendezik azon unintelligens és vakmerő legyek némelyét, amelyik szálldosni mer az áhítatos időpontban.

"Okuljunk Saint-Simon szavain - kezdi vidáman, de eltűnődve és méltóságteljesen, nagyvonalú és az emberiség valamennyi szenvedését felkaroló működését. - Még hatvan év, száz vagy százhúsz, és a világ ráébred teremtői tartalmára, a tőke átérzi szent kötelességeit, és..."

És közben esetleg átüzennek H. G.-ék a szomszédba, hogy mi ez a lárma? Ilyenkor! Az egész család veszekszik ott a konyhában, mert nincs vacsora vagy ilyesmik. És saját kicsinyes szempontjaik mocsarában vesztegelve, nem tudnak az összesség érdekében folyó munka nagyszerű pillanatához emelkedni. Micsoda porba ragadt szellemi élet!

Vacsora! Felmondás! Házbér! Micsoda barbár türelmetlenség?

Azt a nyolcvan-százhúsz évet nem tudják kivárni! Képtelenek Saint-Simon szavaival élni! Nem a nagy összhangot keresik, hanem közlik a cseléddel, aki átjött Wellséktől, hogy néhány száz éve várnak, és most már öt percig se tűrik ezt a locsogást, hanem kéretik a nagyságos urat, küldjön át nekik tíz shillinget vagy meleg ruhát, esetleg egy tányér levest, ha nincs más a háznál.

Természetesen nem akad olyan profán lény, aki a Nagy Alkatrészt emésztéséhez illő, békevággyal eltelt, bölcs, kompromisszumos álmaiban megzavarja. Amikor éppen szellemi muníciót gyárt a legtávolabbi világrészek teáscsészéi mellett, egymás elismerésével teniszező széplelkek társalgási asszójához.

Amikor éppen elemiben van!

Úr ír.

Most ír...

... Az óra lassú tik-takkal, komótosabb nyugalomra serkenti, serényebb lomhaságra biztatja kerek és okadatolt mondatai fölött, és agyából ízletes fasírttá darált fóliánsok, egész könyvtárak megemésztett és szellemi tápláléknak wellsi kiadásban felkínált, hogy így mondjam: szóforrását nyugodtan felkeni a papírra.

A műben minden benne van, csak az ember nem látszik sehol. Ez a körülmény adhatta a világfőszerkesztőnek azon ötletét, hogy A láthatatlan ember címen regényt írjon. Biztos neki is hiányzott ez az ember, aki a legbutább könyvet is olvasmánnyá teheti jelenlétével, és a legpenetránsabban okos, tendenciátlan kötetet szemétértékűvé teszi távollétével.

A föld forog. H. G. Wells és a világ áll, és ahogy H. G. Wells rostokol a világ összes műveinek igénybevételével, ahogy ő cselleng és ácsorog, szavak és mondatok hihetetlen eszközeivel: az a semmitmondás világrekorderévé avatja.

A doktrinerek, a polgárság hangszóróján keresztül, sokáig féken tartották a tömegeket, ez most a baj. Ezeknek fő-fő vezére, minden idők legostobább doktrinere, kinyomozhatatlan szakú tudósa, elgondolásaival ellenőrizhetetlen megváltója, homályos célú várakozások nagy demagógja H. G. Wells volt.

2. §

Ezért tettem a fejezet elé egy művében tapasztalt jelzését, melyben szintén egy büdös szónyi értelem nincs, de olyan acélosan és törvényszerűen megformulázva, hogy aki csak olvasta, az mind várt még egy kicsit a nagy megértésre, melyben különböző osztályok mint egyetlen, nagy, haragos rokonság egy népünnepély vagy temetés napján egymás nyakába borul, eltörlik a gyermekhalandóságot, nincs több pénzügyminiszteri expozé, a Wall Street-i tőzsde átalakul ingyentejegyletté, és egy jobb ősöktől származó arisztokrata attól fogva súlyt helyez rá, hogy leánygyermekei vagyontalan zsidó vasesztergályosokhoz menjenek nőül.

Aki a nagy mű eszméjét magáévá tette, az a fentiek biztos tudatában, titokzatos mosollyal és nyugodtan viselte el, hogy kilakoltassák, és tizennégy éves gyermekét a szokásos órabérért felvegyék az Országos Hajtűgyár munkásnői közé. Gyerekség az egész, pár évtized, és a Hajtűgyár igazgatója egy napon, amint éppen a Promenade des Anglaisen üldögél, elgondolkozik e társadalom berendezésének igazságtalanságai felől, nagyot csap a homlokára, hazarohan, keblére öleli munkásait, és elhatározza, hogy a jövőben kevésbé kies és kellemes nyaralóhelyeket keres fel, gyermekeit külföldi nevelőintézetek helyett nyilvános népiskolákba járatja, és nincs többé semmi baj...

Aki türelmetlen, az magára vessen, ha bezárják. Szociális átalakulásokat nem lehet felfújni, csak úgy ukmukfukk. Ezért van az evolúció. A fokozatos fejetlenség elve. És ez az igazi megoldás, de ezt már doktriner úr és a klubtársai, mert buták, nem látják. Az egyre szorosabbra hurkolódó problémák egyre több kiagyalt eljárást és megnyugtatást termelnek, a kiagyalt agyatlanságok megoldásai ferde síkban tornyozzák a hibákat, és a fokozatos fejetlenség elve alapján, fokról fokra elhajlik a képtelenségek halmazata, míg hossztengelye olyan szögbe ferdült az alapjához, illetve alaptalanságához képest, hogy összedőlt az egész szörnyűség, és megoldódott minden probléma. Mi az, amikor a probléma megszűnik, és még sincs megoldás?

Ennek a féken tartó érv- és eszmehalmaznak szolgálatában hordárkodtak korunk legkiválóbb, legcsodáltabb extrém szellemiségei és H. G. Wells, a kapitány. Aki úgyszólván saját életéről írta meg a szemléletének mikéntjét, William Clissold világtalansága című művében.

Ez a William Clissold az átlag intelligens angolnál valamivel hülyébb volt, és válóperének téveszméjében, tébolyultan, a világ szociális helyzetét mérlegelte. És e mérlegelés után több kötetnyit kérődzött, ami állatorvosok szerint a legelés természetes velejárója, így végül nem tudja az olvasó, hogy a végső evolúcióban mi fog történni: a világ előítélete elvált asszonyok dolgában annyira liberális lesz-e, hogy ez fokozatosan feljavítja az ipari munkások életkörülményeit, vagy a nagyipar azon belátása, hogy ennen jól felfogott érdekében enyhítsen a kapitalista rendszer túlkapásain, oda irányul-e végül, hogy a hivatalos statisztikai kimutatásokban erősen csökken majd a válóperek száma?

A nyitva maradt kérdésekre teljes határozottsággal és világossággal nem felel a Nyílt összeesküvés, amely William Clissold világá-nak folytatása, holott egyesek szerint a két regény nem kezdődhet és nem folytatódhat, mivel egyiknek sincs se vége, se hossza.

H. G. Wellsnek ezt a művét filmre alkalmaztam. A Nyílt összeesküvés így oldja meg a világ szociális helyzetét: egy borús, sötét éjszakán a világ kapitalistái, felleghajtó köpenyekbe burkolózva, álszakállban vagy más módon kendőzve magukat, találkoznak egy többszáz éves, elhagyott épületben. Itt a legnagyobb titokban összeesküvést szőnek a világ proletárjai ellen. Arról lenne szó, hogy egy napon rajtaütnek a szerencsétlen dolgozó milliókon, ha kell, akár erőszakkal is elárasztják őket jóléttel, pénzzel, friss kenyérrel, és rájuk tukmálják üzemeik, gyáraik részvényplakettjeit, olyan mértékig, hogy részesedői legyenek munkájuknak.

Miután ezt megbeszélték, megesküsznek rá, hogy nyilvánosságra hozzák, hadd tudja meg a világ, hogy van még lelkiismeret, belátás és filozófia, továbbá H. G. Wellsnek, aki ezzel a jövőbe látással már száz év előtt nagyobb nyugalomra és megfontolásra intette a dolgozókat, küldöttségileg felkeresik a sírját, egy úri kényelemmel berendezett, összkomfortos mauzóleumot, és körülültettetik türelemmel, mivel ez rózsát terem.

Ezután megesküsznek, hogy a Nyílt összeesküvés-t a legnagyobb titokban tartják, nehogy az idő előtt kipattanjon, mert tervük lényege, hogy az összeesküvésnek csak az idők végezetével szabad kipattanni.

Később megvacsoráznak, és hogy nyugodtabb álmuk legyen, megalapítják a Rokkant Cipőfelsőrészkészítők Ingyen Iskoláztató Jótékony Egyesületét, melynek elnöknőjévé egy grófnőt fognak felkérni.

Nem akarom a világraszólóan jelentéktelen gondolkozó érdemeit elvitatni, tehát megemlítem, hogy van egy könyve, amelyben szociális mélységek tárulnak fel az olvasó előtt. A mű címe Dr. Mooro szigete. A regényben félig nyúzott emberek, továbbá emberhez hasonló, vérengző ragadozók élnek egy szigeten, és senki sem tudja, hogy miért. E mű szimbolikusan feldolgozva (a Világtörténelem Vonal- és Alaptalanságai terjedelmében), hű képét adhatta volna egy szociálisan gondolkozó ember világszemléletének. Minő kár, hogy félig nyúzott, elállatiasodott emberekről ez a világrengetően apró ember csak kevéssé ismert műveiben írt - és akkor sem közgazdasági szemmel nézve - sikerült metaforát.