Robin arrafelé vágtatott, ahol a nyári ég sugárzásától egy árnyalattal enyhébb sötétben terült el a síkság. Sokáig kereste a sebesültet. A lövéstől megriadt ló már elfutott, a földön fekvő ember árnya nem látszott az éjszakai rétség magas füvében.

Szerencséjére kibukkant a hold, a fehér fény beragyogta a mezőt, és megpillantotta távol a seriff mozdulatlan testének sötét árnyát.

Patterson lehunyt szemmel feküdt. Sok vért veszített, a seb mély volt és elég súlyos. Robin néhány csepp rumot töltött a sebesült foga közé, kimosta a sebét, és amennyire tudta, bekötötte.

Patterson lassan felnyitotta a szemét.

- Te vagy... - lihegte. Nem érezte, hogy bekötözték. Azt hitte, hogy a fiú megöli. - Jöttél... hogy befejezd... Tudd meg, Robin...

- Hallgasson és feküdjön nyugodtan, hogy ne veszítsen több vért. Folsktonból küldök segítséget.

Nem értette. Miért kötözi be, és miért hoz segítséget Robin, ha lelőtte? Mert ő lőtte le, az kétségtelen... Ott fekszik a földön a fiú puskája, mellette.

Robin felugrott a lovára, és elvágtatott.

A puskát ottfelejtette. Patterson nagy erőfeszítéssel odakúszott... megszagolta a csövet. Érződött a lőpor szaga... Megnézte a tárat: hiányzott egy golyó...

Semmi kétség... ez a golyó itt van benne, a válla alatt, ebből a fegyverből lőtték...

De miért kötözte be?

Elájult...

A folkstoni kocsmában néhányan még együtt voltak. Amióta a zsilip miatt napról napra nőtt az izgalom, és egyre nagyobb folton ette ki a mocsár a zöld legelőt, sokszor hajnalig is együtt voltak, hogy megtanácskozzák a teendőket. Mert ha kell, fegyver fegyver ellen intézik el... Valaki megzörgette a kocsma hátsó ablakát. A kövér kocsmáros felkiáltott meglepetésében, amikor kinyitotta.

Robint pillantotta meg, lóháton, lihegve, verejtékezve.

- Patterson seriff ott fekszik súlyos sebbel a Két hód-hegység szerpentinjével szemben, a rétségen.

- Ki lőtte le?

- Én!

Egy sarkantyúzással az út menti mezők felé szökellt, és mire kirohantak a kocsmából, már messze nyargalt. Csak távoli dobogás hallatszott...

2.

Barker nagy nehezen elvergődött Countryba. Mit csináljon? Tudni kéné, hogy mi vár rá a hatóságok előtt... Ez a mérnök, akit megöltek, ezt voltaképpen ő, Barker őrizte és tartotta a Tigris fogságában. Hogy tisztázza magát? És ha igaz, hogy ez az ifjú, állatnevű rabló mindenfélét elkövetett, amivel őt is gyanúsítják, akkor vége!

Szegény öreg nem tudta, mit tegyen. Country mezőváros, vasúti megállója kissé élénkebb forgalmú, mint az átlag nyugati helységek.

A város egyik terén óvatosan leült kalapját az arcába húzta, és aggódó szívvel pihent egy keveset. Elsősorban megborotválkozik, hogy ne hasonlítson arra a vén rablóra.

Nem, nem!

Ez beismerése annak, hogy titkolnivalója van. Esetleg azt hiszik, hogy ő a rabló, és meglincselik. Ezt szerette volna elkerülni, mert úgy érezte, hogy sem mint csaló, sem mint színész, ilyen elbánásra nem szolgált rá.

Viszont lehet, hogy a kormányzó a hatóságok tudomására hozta hogy a szörnyeteg körözött cinkosa egy szabadult rab, akiben eleinte megbízott. Neve Barker, egynyolcvan magas, arca kerek, orra tojásdad, feltűnő ismertetőjele: intelligens ember. Bárki nyugodtan lelőheti, csak jelentse az esetet a hatóságnak, ahol nyugta ellenében készpénzjutalomban részesül.

Igen. Ez valószínű. Jobb, ha nem ismerik fel, hogy ő Barker, ha egyszer jutalmazzák azt, aki lelövi.

- Halló, Barker! Csakhogy megvagy! - kiáltotta valaki, és a vállára csapott hátulról.

Először úgy érezte, hogy meghal rémületében. Azután rohant, mintha puskából lőtték volna ki.

- Barker! - üvölti egy vészesen diadalmas hang utána, és fut az illető is! Hallja jól.

Egy főúton rohan végig. Néha még belenyilall a bokájába, de már nem akadályozza a gyógyult ficam, csak öreg tüdeje zihál, mint valami rozzant fújtató...

A sarkon egy kis iparvágány halad át a fordulón és a pályaudvarról néhány csille gurul a tárna felé. Mielőtt a kereszteződéshez ér, egy cowboy, akinek ez a hivatala odaáll széttárt karral a középre, de Barker azt hiszi őt akarja feltartóztatni. Elsötétedik előtte a világ, a pisztolyához kap és ezt hörgi:

- Félre vagy lövök.

A cowboy a két megoldáson kívül egy harmadik lehetőséget is felismert, és úgy kapta szájon visszakézzel Barkert, hogy ez belezuhant fejjel a vegyeskereskedő gyékényajtajába, és magára döntött egy hordó mézet. De bámulatos gyorsasággal felugrott, egyszersmind a kenőolajnak döntve a tulajdonost, és néhány hemperedés után elérte az ablakot, ki az utca másik felére, és két revolvert szegezve maga elé, rohant!

- Barker - üvöltötte az üldöző.

- Aki hozzám ér, lelövöm!

Felborított egy zöldségeskordét és nyargalt!

A lakosság egy része tisztában volt vele, hogy ez az az őrült ebtenyésztő, akit vidékről hoztak Mincker doktorhoz.

De mitől ragad úgy?...

A végzet azonban ellene volt. Hiába futott, ugrott, mászott, bukdácsolt, az üldöző utolérte rávetette magát hátulról, és Barker elnyúlt, mint egy szétlapított béka. Nem mozdult. Hunyt szemmel feküdt.

- Barker!

Nem felelt. Jön a golyó. Biztos!

- Barker!... Kelj már fel, a mindenedet... Mi a fenét rohansz? Ismét vaj van a fejeden?

Az öreg felült. Csodálkozva ismerte fel az üldözőjét.

- Nelson!... Te...

- Én hát. Örültem, hogy megtaláltalak, mert Morwille megbetegedett, és nincs színészem helyette.

- Nézd... és én azt hittem...

- Akármit hittél, ilyen bolondul rohanni képtelenség. De azt hiszem, okosabb, ha lemegyünk a Takarékpénztár tetejéről.

Mert ott ültek. És most a kémény mellett társalogtak. Lentről sokan nézték...

- Hát... itt játszik a társulatod?

- Csodálkozol? Ponyvás szekéren járunk, de még mindig a "Csillagos lobogó" című hazafias daljáték megy. És Morwille az ezredes szerepében megbetegedett.

- Ez egy szerencsétlen szerep! Engem letartóztattak benne.

- Emlékszem. A fináléban már kihagytuk a szólódat. Hát most újra játszhatod, a régi feltételek mellett.

- Az nem jó. Valamit fizessél is.

- Nem bánom. Fél dollár, de akkor te is kiállsz a színészekkel együtt katonaruhában a "színház" elé, reklámnak.

- Itt a kezem!

- Látom, de vidd előlem, mert utálom azt a ragadós izét, ami lecsöpög róla.

3.

Este Barker eljátszotta Wilson ezredest, a "Csillagos lobogóban". A hatalmas dalmű amerikai katonadalok gyűjteménye volt, háttér az ég, pontosan annyi csillaggal, ahány állama van Amerikának.

Időnként egy katona szaval majd bejönnek sokan és énekelnek. Végül négyen, közöttük Nelson, elől egy hatalmas tubával Nyugat hőskorából fennmaradt énekeket játszanak. A zenekart a direktorné kíséri harmóniumon, amit napi egy dollárért a tanító adott kölcsön, és nem minden lenyomott billentyű ad hangot. De csekélységekkel itt nem törődtek. A nézők padon ülnek egy ponyvával körülfogott térségen, szemben a deszka színpaddal, és élvezik a művészetet. Csak egyszer fordult elő, hogy a félszemű Hickes három másodpercet adott a tenoristának arra, hogy abbahagyja a szólóját, azonban már kettőnél tüzelt, és kilőtt egy csillagot az égről. De mondom, csekélységekkel itt nem törődtek, és egészébe véve nagyon jól szórakozott mindenki. Az egyenruhák szépek, az amerikai katonát szeretik, és ritkán vetődik erre társulat.

- Egy hétig is eljátszunk itt - mondta Nelson a kocsmában Bakernek.

- Annyi a lakos?

- Bejárnak mindenfelől a vasút miatt. Tegnap is tizenkét néző volt. Szép ház errefelé.

Barker megelégedetten vette tudomásul az új helyzetet. Leborotváltatta a Tigris-szakállát, és elhatározta, hogy nem törődik semmivel.

- Te hol jártál amióta beszüntetted vendégszereplésedet a fegyházban?

- Nagy titok de neked elmondom. Ismersz te egy híres állatot, bizonyos Leopárd?

- Leopárd...? Ismerem. Hogyne.

- Illetve olyan állat ez, amilyen Amerikában nincs.

- Kenguru.

- Vadabb és vérengzőbb. Megvan: Hiéna!

- Az van Amerikában is. De mindegy, szóval etető voltál egy állatseregletnél.

- Fenét! Ez az állat... egy ember.

- Mutatványos?

- Rabló! Állatnevű rabló, de Amerikában nincs.

- Akkor hol találkoztál vele? Máshol is voltál bezárva?

- A rabló itt van, de a neve más világrészben vérengző.

- Hm... Strucc? Van egy színmű, "Strucc, a haramia", abban játszottál?

- Ostoba vagy! Lóháton jártam a prérit egy rablóval. Bizonyos csörgőkígyó van ilyen...

Nelson részvéttel nézett vén kollégájára.

- És mióta van ez neked? - kérdezte.

- Nelson, hallgass meg. Ha nem vagyok hozzád őszinte, téged is bajba keverhetlek.

- Ragályos?!

- A kormányzó megbízásából eljátszottam egy rabló szerepét.

Nelson megértően bólintott.

- Értem. Buffalo Billt adtátok karácsonykor a fegyházban.

- Nem!!!

- Azért ne üvölts. Ha nem, akkor nem.

- Egy rabló ki akarta szabadítani az apját.

- Aha! A fiad mégis érdeklődött utánad... Ez szép tőle.

Barker sóhajtott. Letett arról, hogy bármit is megértessen Nelsonnal.

- Hagyjuk - mondta legyintve -, mindegy. Csak annyit hogy halálos veszélyben vagyok mert ha bármelyik a kettő közül meglát, ledurrant. A fiatalabb az ugyan kétszer az életemet megmentette, de elszöktem. Az öreg az tudja, hogy láttam...

- Próbálj hideg fürdőket venni...

- Értsd meg Nelson... Halott ember vagyok, ha meglát valamelyik.

- Jó napot, Barker. - Valaki a vállára csapott.

Barker kezéből kihullott a pohár, és csörrenve esett a padlóra.

Robin állt mellette.

4.

- Nem jönne sétálni néhány lépést?

Barker hebegve felemelkedett.

- Kérem, én...

- Csak jöjjön - mondta szelíden Robin, és megfogta a karját. Ettől elzsibbadt ijedtében. Nelson nem tudta, hogy mi történik, de nem is tudhatta meg, mert Barker gépiesen követte Robint.

- Hová... visz? - hebegte, amikor kinn voltak.

- Csak jöjjön...

- Nem megyek a hegyek közé... Nem tudok... fogolyra vigyázni. Nem vagyok fegyőr...

- Nézze csak... Maga becsapott engem... Megérdemelte a halált!

- Most megöl...?

- Ezt régen megtehettem volna már. Ehelyett néhányszor megmentettem az életét.

- Igaz - motyogta Barker -, kutya lennék, ha ezt letagadnám... De hát mit akar?

- Semmit. Tisztuljon erről a vidékről. Nincs belekeverve bűnügybe, futhat, amerre akar...

- Hát nem igaz, hogy engem is... köröznek?

- Nem. Csak megijesztettem... De ha nem viszi a bőrét, van itt valaki, akivel megjárja...

- Aki a mérnököt...?

Robin élesen szembefordult vele.

- Honnan tudja?

- Láttam.

- Hát akkor tartsa a száját, és ne fecsegjen erről, ha kedves az élete.

- Én senkinek... - hebegte Barker.

Lassanként egy csendesebb részére értek Countrynak.

- Egy szívességet kérek magától. Ha úgy érzi, hogy tettem önért valamit...

- Igen, igen... csak nem lovon... és nem verekedni.

- Olyasmi, ami a mesterségéhez tartozik. El tudja változtatni kissé az arcát?

- Uram! Leart, a mesebeli vörös királyt játszottam térdig érő szakállal.

- Hát nem kell térdig érő szakáll.

- Van rövidebb is...

- Változtassa meg a külsejét, és üljön lóra.

- Muszáj?

- Nem kell messzire lovagolnia.

- Akkor talán lehetne gyalog...

- Figyeljen, Barker, és ne szakítson félbe. Ragasszon szakállt és bajuszt. Elutazik a vasúton Cubsonba. Ott felad egy sürgönyt, ezzel a szöveggel:

- És... mi lesz a mérnökkel?... - kérdezte aggódva.

- Semmi, amiért félnie kell, Barker! Megbízhat abban, hogy ha bűnt akarnék elkövetni, azt magam tenném, és nem rántanék bele mást. Feleljen: vállalja?

- Igen!

- Akkor azonnal fogjon hozzá! A négyórai vonattal induljon.

Mielőtt Barker tovább érdeklődhetett volna, Robin eltűnt egy másodperc alatt a járókelők között.

A vén színész még soká tűnődött. Akárhogy is áll az ügy, eddig csak ő csapta be ezt a fiút. Robin mindig emberséges és jó volt hozzá. Azután pedig... akárhogy is van: megszerette az állatnevű rablót.

Hiába.

Elindult, hogy engedelmeskedjék.

Azt már nem látta, hogy a házfal mellett, ahol Robinnal beszéltek, egy fél szemöldökű, macskabajuszú, ősz ember áll, és megelégedett vigyorral húzódik vissza. Azután a legközelebbi fához siet, ahová a lovát kötötte.

Az igazi Tigris volt.