1

Reggel ötkor sorakozó. Latouret kijelölte az őrséget, beosztotta az embereket szolgálattételre, és összeállította a corvée-t.

Ez volt a legrosszabb szolgálat. Az őserdei műút kezdeténél őrizni a rabokat...

A corvée, ötven ember, teljes harci felszereléssel. Három szakasz, nyolc óránként váltja egymást. Elfoglalnak egy pozíciót a műút kezdeténél, a sivatag és az őserdő között, szemmel tartják a rabokat, és a parancsuk úgy szól, hogy: a legcsekélyebb zavar esetén lőni. Ők vigyáznak, hogy a rabok nyolc kiküldöttje átvegye az ellátást és egyéb holmit. Ha nyolcnál több rab közeledik a corvée-hoz: lőni.

A leapadt létszám mellett valamennyi altiszt és közlegény (nem több húsz embernél) a corvée-hoz volt beosztva. Az igazi őrség mégiscsak a víz és az élelem volt, amelyből a rabok nem tartalékolhattak. Mert az őrségtől távol, benn az erdőben azt csináltak a foglyok, amit akartak.

Ha légionistát avval büntettek, hogy a rabok közé küldték, ez egyértelmű volt a halálos ítélettel, mert ha eltűnt a corvée szeme elől, a foglyok agyonverték. Ezt jól tudták itt a katonák, és ha valakit mondjuk egy hét travaux forcés-val büntettek, visszatartották az azonossági plakettjét. Ha lejárt a büntetése, akkor beírták a helyőrség naplójában, hogy az ilyen és ilyen számú közlegényt elhalálozása miatt törölték a század létszámából.

A corvée fásultan üldögélt teljes felszereléssel az udvaron, amikor felharsant az olasz Battista káplár hangja:

- Debout! En route! En avant, marche!

Vonult az ötven ember.

Az egyik hadnagy, Hilliers a rabok közé ment. Az útépítéshez hozták, műszaki tiszt volt. Delahay figyelmeztette, hogy legyen kedves a rabokhoz és igyekezzék jóba lenni velük. Mert a mérnököt nem ölik meg. Arra szükség van az építéshez, de azért őt sem védheti meg más, mint a rabok jóindulata.

A corvée átadja a reggelit. Nyolc rab mogorván tolja el a kiskocsin, tisztelgés nincs. Ellenséges pillantások.

A forró napon embertelenül szenved az őrség. A dzsungelből millió szúnyog jön ki, és legyek raja zsong az ételmaradékok között. Elviselhetetlen. Mindenki vérzik a moszkitók csípésétől.

Kinint osztanak. Galamb titokban kiköpi. Így biztosan maláriás lesz. Örömmel tűri a szúnyogcsípéseket. Kizárt dolog, hogy ne legyen közöttük maláriaterjesztő.

A büdösség szörnyű. A rabok felől pestises szag árad. Rongyokba burkolt csontvázak ténferegnek, kopácsolnak a táborban. Most itt elöl kezdenek működni. Nézd csak... A kabátujjakból fehér sétapálcák lógnak ki kar helyett és a pofacsontjuk úgy kiszögell, mintha át akarná döfni a puszta bőrt, ami még rajtuk maradt...

Galamb mellett Kréta állt. Sárgán és hülyén, de nyugodtan. Őt irigylik a katonák, mert a paralitikus elhalt idegrendszere nagymértékben érzéketlen a testi kínokkal szemben...

- Vedd be a kinined! - kiabál rá Kobienszki káplár a hülyére.

- Köszönöm, nem fáj a fejem...

Kobienszki belevág Kréta arcába. Galambnak ökölbe szorul a keze...

- Vedd be, mert széttöröm a fejedet!

- Akkor fájni fog - vigyorog a hülye, vérző orral. Galamb kilép a sorból, feszesen.

- Alázatosan jelentem, a bajtárs gyengeelméjű.

- Mi?! Te jelentesz?!... Te... kiállsz a corvée-ból? - A káplár felemelte az öklét, de Galamb keze kissé lecsúszik a puskaszíjon, mintha súlyba készülne a fegyverével. Kobienszki jó emberismerő, tudja, hogy ha üt, akkor ez a puska lerepül a vállról, és beléje szalad a szurony...

- Már bevettem a kinint... - jelenti Kréta vigyorogva. De Kobienszki elordítja magát:

- Gamberics! Pelli! Hammer és Bouillon! A moi! - Négy régi ember volt. Nyomban odajöttek egy altiszttel. - Lefegyverezni ezt a közlegényt és gúzsba kötni!

Galamb nyugodtan tűrte mindezt. Odadobták a porba. Leesett a kepije, de nem tette fel senki. Úgy feküdt, fedetlen fővel a perzselő napon.

- Négy ember vigye az erődbe! Egy óra kikötés... - mondta keményen. - jelenteni az őrmesternek, hogy elhagyta a corvée-t!

2

A legénység undorral nézte az ablakból a megszokott látványt. Az udvar közepén a napon, derékig levetkőztetve, egy oszlophoz kötötték Galambot. Hátul összehurkolt csuklóinál fogva felhúzták, hogy éppen csak lábhegye érintette a földet, azután megerősítették a kötelet.

Tizenöt perc múlva elájult. Akkor leoldozták, végigöntötték. Egy óra alatt négyszer ájult el, és négyszer kezdték elölről az egészet. Azután felvitték a szobájába, és az ágyra dobták. Latouret kemény arckifejezéssel nézte végig a büntetést. Most fekhet félholtan a pimasz. Majd ha estig nem tér magához, egy napra a gyengélkedőbe mehet...

Nem hitt a szemének, amikor tizenöt perc múlva bement a kantinba, és ott ült Galamb egy üveg bor előtt, vidáman szájharmonikázva...

- Közlegény! - ordította Latouret.

Felugrott. Az őrmester csendesen folytatta:

- Ide hallgasson, közlegény. Magát Kobienszki feljelentésére két nap pelote-ra terjesztettem fel, de a kapitány úr hozzácsapott még három napot, dupla megterheléssel és két óra futólépéssel...

Ilyen büntetés nem létezett. Ezt senki sem bírhatta ki. Eredetileg a pelote naponta egyszer víz és kenyér, délben egy órát futni, húsz kiló kővel a hátizsákban. Gardone azonban, aki Galambot mint gyanús embert el akarta pusztítani, negyven kiló követ, öt napot és két óra futást rótt ki. Latouret várta, hogy a közlegény vidám arca megrándul. Tévedett. A csodába! Hiszen felragyog a szeme, és vigyorog.

- Mit röhög! Ember! Ettől elpatkol!

- Alázatosan jelentem, köszönöm a büntetést.

Belökték a cellule-be, egy piszkos, nedves verembe. Pad nincs a cellule-ben. Most csakugyan el fog patkolni, és megszabadul ettől a homályos mesétől. Végre is mi köze egy halott embernek ilyen szövevényes svindler históriákhoz? Ő azért jött ide, hogy a tízezer dolláros kötvényt hozzátartozói örököljék. Ez meg fog történni azon nyomban, ahogy agyvérzést vagy tüdőembóliát kap a napon, és kész. Hála a kapitánynak, megoldotta a problémát. Azért a profosz által hozott kininadagot ismét eldobta. Pedig most már nem is szükséges maláriát kapni. A pelote is elég lesz. De ami biztos, az biztos! Kinin nem kell!

Délben ötven fok volt, amikor Battista tizedes elharsogta:

- Pas de gymnastique... en avant... marche!

Futott a napon. Egész könnyen ment. A legénység elszörnyedve látta az ablakból, hogy teljes háromnegyed órát fut, és csak akkor esik össze. De már tíz perc múlva fut tovább. Uramisten: teljes félórát. Azután háromszor tizenöt percet. Latouret valahol a raktárban ült ezalatt, és komoran pipázott.

Hogy mit gondolt közben, azt nem lehet tudni.

Két legény mint valami rongyot vitte be az egyesbe, és odadobta a piszkos földre a csuromvizes, ájult embert.

Latouret látta másnap, amikor elővezették. Most végre letört a fiú! Az arca beesett, a szeme fáradt, és rekedten jelentkezik...

- Hé! Maga hencegő alak! - szólt oda neki. - Egy napra kérheti a büntetés felfüggesztését, ha vallásos ember: holnap áldozócsütörtök van.

- Köszönöm, mon chef! Nem kérem a büntetés megszakítását, a cellámban fogok imádkozni.

- Hát akkor... pas de gymnastique! Maga!... Maga... ilyen alak gebedjen meg! - mormolta dühösen, és lesietett a raktárba pipázni. - Hát ez nem törik meg soha... ez a... ez a...

Két nap múlva már ötpercenként elájult, és érezte, hogy a szíve, az érrendszere, a tüdeje teljesen kimerült. Holnapra vége a heccnek... Anette húga és az édesanyja ezután nyugodtan élhetnek.

Forró, büdös éjszaka volt. Aléltan hevert a piszkos kövön. Egy patkány rágcsált valahol.

Isten veled, te szép kis rejtély... Hogy is van? A halott ember körül eloltogatja egy tiszt a villanyt... Lambertier a szökőkútnál várja, és Macquart ugyan nem jött el... de sebaj!

Csak a nőt látná még egyszer... Ez a nő, ez más, ez... ez szép! Legalább énekelne még egyszer... Ekkor kinyílt a börtönajtó, és Galamb örömmel konstatálta, hogy íme, megőrült, és nyomban vége, mert az ajtón az arab kávéfőzőt látta belépni...

Abu el Kebirt, aki meghalt!