A kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt:

- Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam.

A tanár szigorúan összevonta két szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett.

- Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla, a középkorúnak jelzett negyvenöt év körüli egyén helyére. Uraim! - És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: - Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban még sincs rend.

- Nem is szólva az ablakokról - jegyezte meg egy tetemtől szokatlan, szemrehányó hevességgel a halott -, amelyeket legalább két hete nem pucolt senki. Nevem Prücsök, mely titkos megjelölés nemzetközi kémnők számára.

- Hogy kerül ön a boncolóasztalra? - kiáltotta a kórházi szolga.

- Belopóztam, kérem, éjszaka, mivel hírhedt kémnő vagyok, és fontos hadititkokat akartam itt kilesni. Ez kötelező, mert megbízóm, akinek rém vastag a szemöldöke, miszter Iksznek hívják, olykor kacag, mindenkit megölet, és egy feltűnően tuskólábú illető, beteg rokonaim révén zsarol.

- Még mindig nem értem - mondta az orvos kollégáinak. - Úgy tudom, hogy a katonai ügyészség kórházának nincs elmeosztálya.

- Lehet, hogy más helyről szökött el.

Közben Marcel, a szolga telefonált az őrségre. A boncolásra szánt halott természetesen ott volt a helyiség sarkában, egy koporsó mélyén, csakúgy, mint máskor. Ez a leány egyszerűen a helyére feküdt.

- Kérem, tessék elhinni, hogy én az ágyúgyártás vegyi receptjéért lopóztam be... - állította türelmetlenül, kissé siránkozva a jól nevelt tetem.

- Feltéve, hogy a legfelsőbb katonai körök valami rejtélyes oknál fogva a hullakamrában őrzik fontos irataikat - felelte szigorúan a tanár -, mondom, még ebben az érdekes esetben is ragaszkodnom kell ahhoz, hogy ön nyomban elhagyja a boncolóasztalt, hátborzongató tervét későbbre halassza és egyedül vagy ápolójának kíséretében távozzék.

- Juszt sem - felelte a halott, és kiöltötte a nyelvét az orvosok felé, ami helyénvaló, ha valaki lázas, vagy gyomorrontásáról szeretne véleményt, de a kislány nem volt lázas, és gyomorrontásban sem szenvedett. Az orvosok egyhangú villámdiagnózisa szerint itt egy igen súlyos, "előrehaladott neveletlenség" csúf kísérő tünete lépett fel.

A káplár kíséretében sietve jött az őrség. Az ijedt szemű, fekete lány csüggedten lesodorta magáról halotti leplét, és kiderült, hogy kopott és rongyos fekete ruhát visel, továbbá legalábbis negyvenötös számú, kiselejtezett férficipőt. E férficipőt bizonyára játékkártyákkal tette vízhatlanná, mert a talp egy lyukas részén a vörös király tekintett ki mélabúsan, mint a héttoronyba bebörtönzött uralkodó, valamelyik történelmi dráma nyíltszíni változásában.

A tanár nem szívesen állt ott, mert idegenkedett az olyan jelenetektől, amikor az őrség megbilincseli és elhurcolja a kémnőt, akit hibbantsága sem óvhat meg a biztos golyó általi haláltól. Ezért kissé elfordult.

Igen meglepődött azonban, amikor a vörös hajú káplár így kiáltott dühös hangon a nemzetközi kémnő felé:

- Na megállj, te taknyos! Hát még ide is bejöttél?

- Kérem - hebegte ijedten a kémnő -, én a repülőgépgyártás vegyi képletét akartam ellopni, és az angol szerviz tagja vagyok. Fogassanak el, és hallgassanak ki... Tudom a halálsugár titkát... A Zöld Kacaj vagyok...

A káplár azonban rögtönítélő önbíráskodással és azon a recsegő, könyörtelen hangon, amellyel a vincennes-i erőd udvarán tüzet vezényelnek az elítélttel szemben, így kiáltott:

- Kirúgni a pimaszt!

...És az ítéletet nyomban végrehajtották. Az elítélt számos utolsó kívánságot sikoltozott, de ezeket nem teljesítették.

Azért lehet, hogy magától is teljesedni fog némelyik, hiszen nincs kizárva, hogy egy porkoláb kötelességteljesítés közben szélütést kap. Ez esetben cipőben hal meg, ami nagyjában, de nem részleteiben egyezett volna a halálraítélt utolsó kívánságaival.