Nem az ő táskája!
Nem az igazi, amiben a levél van! Hiszen ez sokkal vastagabb bőr.
- Miféle táska ez?
- Az én magántáskám. Mit veszi el? Magának is van! Láttam!
Deboulier tanácstalanul és dermedten állt. A vonat már messze volt.
- Na megállj! Ezért agyonlövetlek, te kis boszorkány!
- Mit hencegsz? Te senkit sem lövethetsz agyon! És még mindig nem tudom, mit akarsz tőlem, pedig, ha nem eresztesz, akkor sípcsonton rúglak! - lihegte vadul, és szerette volna a kezét kiszabadítani.
- A maga cinkosa lopta el a táskámat!
- Semmiféle cinkosról nem tudok. Beszálltam kedélyesen, mire te brutalizáltál. - Ez a táska ugyanolyan, mint az enyém.
- Na és? Talán tilos a formája? Ezt hordom, mert sok púder kell, miután bálozom.
A százados dühösen megrázta a két karjánál.
- És miért kezdett el szaladni?
- Mert hogy te utánam futárkodtál. Erre megrémültem.
- Miért nem állt meg, amikor kiáltottam?
- Ijedt embert nem nyugtat meg egy ordítás. Nem szólva arról, hogy a fegyverviselési jogodat se korlátoztad. De most már eressz, mert biz' isten bokszolok, és hiába fogod a karomat, mert köpni is tudok.
Azonban a harmadikat választotta, és sípcsonton rúgta a századost.
Ez kriminális helyzetben állt itt, vonat nélkül, levél nélkül, egy szilaj kölyökkel.
- Majd az ügyészségi fogházban többet beszél.
- Azzal akar ijeszteni? Ott én törzsvendég vagyok. Egy vörös csirkefogó meg a Mervin nagyon jó barátaim - és mint egy megvadult párduc, sivalkodva rángatózott. Jóformán már csak a lornyonba volt öltözve. Piszkos, kipirult arcából vad dühvel villogott elszánt fényben lángoló szeme. Rendetlen, makrancos, pápua fürtjei, rugdaló lába, tekergő karja egyetlen viharosan vonuló hullámfelületben vergődtek Deboulier szorításában.
- Te egy pimasz, komisz kölyök vagy! - konstatálta a százados aránylag későn, de máris a helyzet egyetlen előnyét felfogva, ami a hölgyekkel szembeni kötelező jó modort gyermekekre nem vonatkoztathatja a gentlemannél.
- Veszteg maradj, mert...
- Nem ereszt el?
Puff!... Fejével mellbe csapta a századost!
Erre kapott egy pofont.
És akkor a százados maga is megrémült, mert a gyerek a szó bakteorológiai értelmében egyszerűen megveszett. Azt visította artikulálatlanul:
- Megütőőőőőttél!... Ezért meghalsz!...
Egész testsúlyát a levegőbe vetve, hogy orráig omlott a haja, kirántotta magát a rémült Deboulier szorításából, és ahelyett, hogy elfutna, tíz körömmel egyenesen az arcába, a szeme közé csimpaszkodott, lerántva a bőrt, és rúgott, csapkodott, amíg a döbbenetéből felocsúdó Deboulier ismét hozzálátott, hogy alaposan elnáspángolja.
Bal keze azonban, mint valami csavarszorítóba préselt fém: a leány két kemény szájpadlása között mozdíthatatlan volt, és az apró, éles fogak kímélet nélkül hatoltak a húsába mélyen.
Nyakon ütötte!
- Eressz el...
Prücsök tagadóan megcsóválta fogai között a kezet. A kilencedik nyakleves után kevésbé állhatatos volt a tagadó rázás, és úgy a tizennegyedik táján kinyitotta a száját.
Csendesen lihegve fölegyenesedett.
- Mit akar? - kérdezte halkan, de komoran.
- Eljön velem a legközelebbi állomásra - lihegte a százados, és uniformisának foszlányos maradványai egész jól illettek kék szemealjához és lekapart arcbőréhez.
- Minek magának díszkíséret? Én csendben sétáltam itt a táskámmal, amikor maga belém kötött.
- Hát ezt fogja elmondani az ügyészségen. Most már ne kezdje újra, vagy akar még verekedni?
- Hogyne. Csak előbb egy kicsit pihenek.
Zihálva nézte Deboulier-t.
És Debouiler is nézte őt. Pedig a további pályájától megfosztotta ez a leány, bizonyára Mervin doktoréval együtt. Eleve tudták, hogy a gallérjukkal kapcsolatos fejük volt a tét ennél a játszmánál.
És most már biztos, hogy veszítettek...
De még így sem fojthatta el az érdeklődését e különös, veszett kamaszlánnyal szemben, aki ott a bálteremben e földrész első urait meggyőzte és meghatotta, azután rejtélyes módon ellopta, illetve segített ellopni a táskáját.
Gyerek? Gonosztevő? Kémnő?
Hogy őrült, amikor felingerlik, az biztos.
- Jöjjön, kérem, és ne kényszerítsen olyasmire, amihez e pillanatban legkevésbé van kedvem.
- Jövök, kérem... - felelte szomorúan - úgysem tudnám magát meggyőződéssel verni most.
És eltűnt báli cipőjét kereste, az egyetlent, amely megvolt még. De hiába.
- Úgy?! És miért nem tudna erőszakos lenni velem? - kérdezte a százados.
- Minthogy megalázott és legyőzött, tehát teljesen szerelmes lettem magába. Engem még sohasem vertek meg.
- Ez lett a vesztem - dünnyögte a százados, és tragikus helyzete dacára, szinte elnevette magát.
- Szeretném, ha kényszer nélkül követne. Lehetséges önnél ilyen hirtelen változás?
- Nálam rém hirtelen változások lehetségesek - szólt egészen halkan Prücsök, és ezt felesleges volt mondania, mivel éppen a százados ismerhette fel erről az oldaláról legkézzelfoghatóbban.
AJÁNLOM AZ OLDALT
