Az eset egyike volt azoknak, amelyeket Prücsök tudott csak egyéni modorában a legkisebb részletéig olyan logikusan tisztázni, hogy teljes legyen a zűrzavar.

A leány erőlködve feltámasztotta az ajtót, és ahogy Deboulier felismerhetetlenül és megtörten a gödör széléig emelkedett, Prücsök megcsúszott, és az ajtót visszaejtette szerelme tárgyának fejére.

- Ojjé!

Ijedten felemelte ismét, de a futár elhatározta, hogy felhagy a további kísérletezéssel, és marad. Úgy-ahogy megszokta már a gödröt, és időnként az a néhány fejbeütés nem a világ! Csak amikor Prücsök átlendítve az ajtót, a túlsó oldalra eldobta, akkor merészelt Deboulier lassan előjönni. Úgy festett fehér habarcsba öltözve, mint egy talpazatáról megszökött, búsan bolygó szobor.

- Mondja - kérdezte a leányt -, nem fél, hogy megölöm?

- Nem is számítok hálára. Manapság...

...És keserű rezignációval legyintett...

- Miért lennék én hálás magának? - kérdezte a százados ámult felháborodással.

- Mert én elrejtettem, nehogy ezek elfogják. - A százados mormogott valamit. De nem szólt.

A leány nagy búsan odament egy kőrakáshoz, elhozta a lámpát, és könnyezve nyújtotta a százados felé.

- Nesze, futár. Üssél fejbe, hogy kvittek legyünk... Csak üssél fejbe, nem bántalak, ne félj...

A százados nem élt e nagylelkű ajánlattal. Lépett egyet, de felszisszent, és nyomban a földre ült.

- Megrándult a bokám...

- Nem baj, idejön majd a halottaskocsi.

- Tessék?!

- Majd mindent megért. Én még sokszor megmentem majd a maga életét. Most nem lehet az egészet elmagyarázni.

- Értek mindent - szólt keserűen a futár. - Először hazudozott a szerelemről, azután belelökött a gödörbe.

- De ezért nem jár nekem semmi. Csak egy szerelmes nő képes arra, hogy ilyen önzetlenül valami gödörbe lökjön egy férfit. - és keservesen sírt. - Nekem jobban fájt. De muszáj volt, mert jöttek a barátaim.

- És miért haragszanak rám az igen tisztelt útonálló és rabló urak?

- Azok nem haragszanak. De maga rettenthetetlen, mint egy Lohengrin a Hattyúlovagból. Velem is kikezdett. No, most itt a sok lúd, legyőzi a futárt. Pláne, ha revolvert húz, akkor egy-két lúd előveszi a zsebkését is. És féltem, hogy megölik, mert szeretem, és csak az egyet kérem, hogy üssön fejbe!

A kapitány egy kézmozdulattal elhárította az udvariasan feléje nyújtott lámpát. Idegessé tette, ha a leány közeledett hozzá e súlyos fémtárggyal. Forrón tűzött a déli nap, és a futáron testhez álló börtönné merevedett a ragacs. Mit tegyen?

- Nézze, fiam - szólt csendesen -, menjen most haza vagy ahová akar, és telefonáljon közben a katonai kórházba, hogy itt vagyok ficamodott bokával. Maga megmentette az életemet... A becsületemet úgysem mentheti meg. A táska már messze jár! Futni hagyom... Ne, ne... hagyja békén azt a lámpát. Idegesít. Tagadhatatlan, hogy megmentette az életemet, viszonzásul fogadjon tőlem nyolc-tíz évi várfogságot ajándékba. Menjen és javuljon meg.

- Maga azt hiszi, hogy én csakugyan... egy olyan izé Hari... egy olyan Hara Kiri vagyok, akit a Tuskólábú küldött, és zöld kacajjal gyilkol?

- A százados csodálkozott ezen a homályos mondaton, hiszen nem ütötte fejbe a leányt, annak ellenére, hogy Prücsök ezt a lehetőséget felajánlotta.

- Nem fontos, kislány. Az én katonai pályámnak most vége, és nem érdekel többé semmi.

- A... azt mondja, öngyilkos lesz?

- Sajnos, nem tehetem. Ez a botrány ártana Franciaországnak. Egy katonának nemcsak meghalni kötelessége a hazáért, hanem élni is, ha kell, bátran, férfiasan.

- Kérem... tessék megmagyarázni... - mondta izgatottan Prücsök. - Mi történik ezáltal magával?

- A nyugdíjazásomat fogom kérni. És eltűnök életem végéig a nyilvánosság elől. Az ellopott levél igen súlyos következményekkel fog járni.

- Á! - kiáltotta mosolyogva - magát becsapták. A kikötőváros reggeli postása egyszer elvesztette az összes ajánlott leveleket, és mégsem nyugdíjazták. Pedig részeges is. Azt kell hazudni, hogy letette a váróteremben, amíg sört ivott, és csak a vonaton látta, hogy nem viszi a címzettnek szóló táskát. Erre majd elmondják mindennek magát, és lehet, hogy a generális lehúz valamit a fizetéséből, de egy hét múlva már újra maga viszi a levelet. Ezt garantálom.

Úgy látszott azonban, hogy a százados nem érti vagy nem helyesli minden részletében a tervet, mert csak egykedvűen ült. És Prücsök odatérdelt eléje, két kezébe fogva Deboulier arcát. Az arc egy része a földre esett és eltörött. A ragacs kisebb fele szilárdan rátapadt; szörnyen festett így.

- Idehallgasson... Deboulier, maga szomorú futár... Majd én elmegyek hazudni, és olyant mesélek, hogy a vezérkar még kitüntetést is fog adni magának. - Egyre idegesebben remegett a hangja, mert látta, hogy nincs hatással vigasztaló beszéde. Erőltetetten mosolygott, de már könnyek álltak a szemében, és félt: - Mit van begyulladva? Nem eszik meg azért a levélért... lehet, hogy nem is volt ajánlott, és...

Váratlanul a százados nyakába borult, akiről nagy darab falrészek hullottak le csörögve, míg Prücsök keserves zokogással kiáltott:

- Mondja... Valami rosszat tettem? Nem akarom, hogy magának rossz legyen!

- Micsoda rejtély maga - mondta a százados önkéntelenül. - Mindegy... A levél most már nem lehet Tangerben holnap, és ha éppen tudni akarja, maga zavaros, zokogva gyilkoló életmentő: ma befejeződött egy háromszázéves katonacsalád élethivatása, amikor én rangomról lemondok, és nyugdíjazásomat kérem.

- Ezt például nem értem, de rendkívül szép - mondta a leány. - Szóval... ha ez a levél nem lesz Tangerben? - Hirtelen visszatért kedvenc elgondolásához. - És ha azt hazudja, hogy a címzett ismeretlen, és ezért átadta a postásnak kézbesítés végett?... Rákenjük az egészet a postásokra!... Nagyszerű! Mi? Ezt már a Kirúg Hümér is csinálta! Hazudni mindig lehet...

- Igaz. De háromszáz év múltán már késő hozzáfogni, ha eddig még nem hazudtak egy családban. És a katona becsülete fémjelzés az arany vállrózsán. Ez a legnemesebb, de legkényesebb ötvözetű fém.

A százados csendesen, komolyan beszélt, pátosz nélkül. De nem folytathatta, mert a leány felugrott.

- Hát akkor vissza az egész! Én megmentem!... Vigyázzon!

Rohant. Nem szólt, nem kérdezett, nem gondolkodott, hanem amint eszébe jutott valami, nyomban futott, hogy cselekedjen is, hogy megmentse Deboulier-t. Mert ő megmenti, akit szeret! Megmenti, ha addig él is az illető!

Telefonált a Zenélő Patkányhoz egy őrházból.

Ujjongott, mikor hallotta, hogy Mathias szokása szerint, hivatalos útja közben, ott tankol az ivóban.

- Mathias! Azonnal gyere ide! Külső pálya, ahol délelőtt működtünk! Hozd a Szivart is!

- Nem lehet, öregem, három utas van az Illés Rolls-Royce-on!

- Azoknak úgyis mi sürgős már?... Értsd meg, itt élet-halálról van szó, és olyasmi múlik a kockán, hogy ha te nem jössz, akkor holnap én jövök hozzád mint hivatalos fuvar, élt tizenhat évet, meghalt miattad, mert cserbenhagytad őtet... Mathias! Te hagysz meghalni? Halló?! - sírta könyörögve.

- Te, ne csináld ezeket, mert miattad bezárják az összes embert...

- Itten csak az a kérdés, hogy megölsz-e te engem, vagy a haverod vagyok-e?... A többi fityisz! Illetve, fölös fecsej... Mert hogy megérts mindent, a Deboulier lába kificamodott, és a ruhája be van gipszelve, meg a vállrózsájáról van szó, amennyiben elvész az ajánlott levél... Mit nem érc? Ez egy háromszáz éves futár, de minden ezen az egyen múlik most, különben nyugdíjazzák, és az épp annyi, mint a halál, mert ha nem szívesen teszi, akkor is élni kell szegénynek... Hát hogy lehet ezt nem érteni?... Hogy lehetsz ilyen szívtelen, ha kérlek, hogy gyere ide picit, és hozd a Szivart? Attól még vidáman lehet temetni!... Ha most sem érted, akkor végleg kiismertelek... Mathias! Hát hagysz engem?... - és mint finom síró fuvallat szólt még: - Hallóó...

...Szivart a szárazdokknál vette fel Mathias a kocsira. A komor jassz eleinte hallani sem akart arról, hogy jöjjön, mert nagyon szenvedett különböző sérüléseitől, és fél órája sem volt, hogy Prunokni, az asztalos összevarrta lábszárán a sebet. Neki elég kínos lesz reggel utazni! De amikor most azt hallotta Mathiastól, hogy el kell hozni Prücsköt, mert nyílt pályán megőrült, mégis felült a sofőr mellé, és siettek.

Közben Prücsök elővette a táskát. Mert ott volt a sínek mellett, egy üres hordóban, amelyben a talpfaolajat tartották, ami a pálya ápolásához kellett. Már ott várt, még mindig némi öltözékben, amikor barátai befutottak három halottal.

- Gyerekek, nagy baj van, de minden jóra fordulhat. Neked kell közbelépni, Szivar, de igen vigyázz, mert lehetséges, hogy felakasztanak... A fő, hogy a halottaskocsi azonnal útra kell Tangerbe, és Deboulier helyett elvégzi a levélhordást, mert a reggeli vonat késő, és az ő nevében kell átadni. És százados ruhában, amilyen neki van. Ilyent te lophatsz útközben. Itt egy percet sem lehet késni.

- Elment az eszed? - kiáltottá rémülten Mathias. - Három tetem van a kocsimban.

- Ha visszatérsz ezekkel, még mindig jóleshet nekik a nyugalom. Én akartam reggel Szivarral vinni a levelet, de itten egy katona kell, szóval: férfi meg uniformis meg furgon!

- Te tisztára bolond vagy! - kacagott nyersen Mathias.

- Ha erre ráveszel, akkor itt szúrom saját nyakamba a bicskát - állította Szivar, és illusztrálásul hüvelykujjával az álla alá bökött, ahol a legpuhább része van minden embernek. - Hát bolondnak nézel?

- Ez nem elmeállapot kérdése - mondta a leány.

...Miféle hatalma volt Prücsöknek, amellyel uralkodott ezeken az alakokon? Ez az a rejtélyes elem, amely a regény folyamán és annyi más igaz történetben a csodának azt a mitikus, de valóság ízű tartalmát szolgáltatja, amiért rászolgál a legenda elnevezésre.

Annyi bizonyos, hogy az izgatott párbeszéd után néhány perccel Mathiasszal, Szivarral és a három néhai úrral útban volt a furgon Tanger felé...