Bobi egy őrmesterrel kvaterkázott egész nap, Rézfejű meg én a városon kívül csatangoltunk, a sivatag kezdetén, ahol egy kis emelkedésen látható a St. Therèse erőd. Öszvéreket és tevéket hajtottak be, gyakorlatozó újoncokat vezettek ki, gyümölcsöt s kalácsot áruló arab nők ólálkodtak a falak körül. Messziről a La Carmagnola kórusa hallatszott, bizonyára egy leváltásra vezényelt század katonáitól, akik most a kör alakú udvar közepén pihennek az indulást várva. Estig hiába cserkésztünk, hogy valami kompetensnek látszó személyt találjunk. Kilenc óra felé visszatértünk a városba, mert Rézfejű ismét szomjas lett.

Az Etrangersben ott találtuk Bobit. Egyedül ült és fütyörészett. Mikor leültünk, egy cédulát tolt elénk, amin ez állt: "Jules Bremont, első század, Saramra helyőrség, utolsó állomás Igli, karaván-út Beni-Abbesig". Bobi indolens hidegvére sokszor a végsőkig dühített minket. Most is úgy nézett ránk, mint aki egy lóversenyhalmozás tippjét tette elénk.

- Szóval megvan az ipse. - mondta megelégedetten Rézfejű. Aztán megivott egy fél liter pálinkát, és kiadta a jelszót: - Gyerünk!

Csenevész hanyatt feküdt az ágyon, és cigarettázott. Most a mennyezetet bámulta. Azt hiszem, mind a hárman azt a furcsa gyengédséget éreztük iránta, amit egy fészekből kihullott szerencsétlen madárfióka vált ki az emberből. Nem mondom, hogy a százezer frank csábító lehetősége nem ösztönzött, de az bizonyos, hogy expedíciónk fő mozgatóereje mégiscsak az a gyengéd érzés volt, amivel Csenevészt sajnáltuk. Még a látszólag nagyon durva Rézfejű is. Kiterítettünk egy térképet, és nekiláttunk az útitervnek.

Saramra bizony jó messze bent volt a Szaharában, de szerencsére aránylag közel a főútvonalhoz. Iglinél el kellett hagyni a vasutat. Innen Beni-Abbesig az új Szahara-országút vezetett, amit jól ismertünk. Akkor építették, mikor Rézfejű a "Zephyreknél" volt. (Zephyreknek hívják a büntetőszázadokat.) Beni-Abbestől egy rövid sivatagi úttal elérhettük Saramrát, amely egy úgynevezett "wadi" keleti partján terült el. Afrikában a wadik tulajdonképpen hosszú kanyonokat, szakadékos medreket jelentenek, amelyekben az esős időszak idején hatalmas folyók hömpölyögnek, viszont a szárazság idején ezek a folyók hónapokra eltűnnek. A wadi Saukra az év nyolc hónapjában nem létezik, az év további négy hónapjában viszont lapos fenekű járművekkel hajózható. Ilyen felfordult világ Afrika. Én már keltem át úgy a Saukrán, hogy a széles víz erős sodra, amely a Közép-Atlaszból zuhog alá, elszakította a pontonokat, légionistákat, öszvéreket ragadva a mélybe, és két hónappal később ugyanezen a helyen hiába ástunk több méter mélységig, nem bírtunk egy kortyra való pocsolyát találni. Ez a "wadi".

Este már vonaton ültünk, és a Szahara-vasút döcögő kemencéjében megindultunk Colomb-Igli felé.