- A papuskák most ott fenn csücsülnek - mondta Rézfejű -, és sehogy sem lehetne megmagyarázni nekik, hogy a két tűz közé szorított madárkák elrepültek az orruk előtt ezen a keskeny ösvényen.

Egy napi úttal elértük a Marakesch körüli szőlőhegyeket, melyek most szüret után teljesen elhagyatottak voltak. Este ott láttuk magunk alatt a fényben úszó várost. Sok elhagyott csőszputri volt itt, tehát nem okozott gondot, hogy hol tanyázzunk. Elhatároztuk, hogy reggel bemegyek a városba, azután majd megbeszéljük a továbbiakat. Szerencsére az önborotva sokkal kisebb teher volt, semhogy eldobjuk, így megborotválkozhattam. Megvolt még a civil ruha, amelyben elindultunk Marseille-ből, úgyhogy teljesen rendbe hozhattam magamat Marakesch meglátogatására. Bremont újra jól érezte magát. Időközben mind a ketten megszerettük ezt a szelíd, finom embert. Ha megfogta néha a kezünket, szemében a hála könnyei csillogtak. Nem köszönt meg semmit. Tudta, hogy komikus lenne a történtek után azt mondani: köszönöm. Csak néha, ahogy ránk nézett, ahogy igyekezett a terhünkön könnyíteni, abban volt valami gyermekien őszinte és rajongó. Foglalkozására nézve rajzoló volt. Afrikában! Hát nem megható?