Bremont találkozása a menyasszonyával megrázó volt. Percekig egyáltalán nem tudtak szólni, azután csak összefüggéstelen szavakat mondtak, ölelték egymást és sírtak...

Az olasz gőzös, amelynek parancsnoka elhatározta, hogy felvesz bennünket, csak tizenegykor indult, és mi ott ültünk a kikötő kávéházának teraszán, színes lampionok alatt a gyönyörű estében. A hatalmas, karcsú kókuszpálmák levelei lomhán meg-megmozdultak a szabad tengerről jövő sós, nagyszerű légáramlástól. Rézfejűnek is, nekem is kijutott már aznap bőségesen Csenevész, illetve Edna csókjaiból. Most ott ült közöttünk, mind a két karjával átkarolva az öreg Réz bikanyakát, és lélegzet-visszafojtva hallgatta a történetet. Persze vörösbort ittunk, és nagyszerűen éreztük magunkat. Csak Bobi sóhajtott fel néha fájdalmasan, mert borzasztóan sajnálta, hogy ebből az "elsőrendű mókából" kimaradt.

És ezen a gyönyörű, holdas estén a harsogva lapátoló gőzös távolodni kezdett velünk a pálmáktól, a kávéházi lampionok sorától. Bremont és Edna egymást átkarolva álltak a korlátnál, bámulták a titokzatos trópusi partot. Távolabbról egy szájharmonika muzsikája hallatszott, ahogy Rézfejű játszotta érzelmesen, még hunyódó szemhéjaival is trillázva Dodó gyönyörű levelét barátnőjéhez a Társaság szigetekről...