Barátaink esküvőjén természetesen mi ketten voltunk a tanúk Rézfejűvel. Mondhatom, először életemben láttam barátomat zavarba jönni. Olyan volt frakkban, mint egy bokszbajnok a mérkőzést követő banketten. Állandóan egyik lábáról a másikra helyezkedett, rágta a körmét, és mikor templomi esküvőn a pap - kissé elkésetten - figyelmeztette a fiatal párt, hogy nekik jóban-rosszban követniük kell egymást, azt hiszem, megesküdni nem mernék rá, de úgy láttam, mintha Rézfejű szemében valami szokatlan nedves csillogás keletkezne...

Aztán sokáig nem láttam Rézfejűt, míg egy vasárnap reggel udvariasan kopogott, majd berúgta az ajtót, és megjelent a hálószobámban:

- Gyere ma velem ebédelni, kitűnően fogsz szórakozni - invitált biztatóan. Bevallom, barátom felfogásai a szórakozást illetőleg olyan sokféle változattal rendelkeztek, hogy némi bizalmatlansággal mentem vele. Ez egyszer azonban tényleg kitűnően szórakoztam. Előkelő étterembe mentünk, ahol két óra felé egy kövér, jól öltözött, szemüveges úr jelent meg, és az étlapot kezdte tanulmányozni.

Rézfejű odament hozzá, kissé meghajolt, és kedves mosollyal, szinte alázatosan kérdezett valamit. Persze láttam, hogy rögtön verekedni fog. A gyanútlan szemüveges úr kedvesen felelt, és Rézfejű látszólag nem is erősen az arcába vágott. Ilyen ökölcsapásokat csak tőle láttam, amellyel mintegy könnyedén s mellékesen, egyetlen futó gesztussal úgy tudott megütni valakit, hogy szétrepedjen csontja, bőre, kitörjön a foga, befeketedjen a szeme, és magával rántva zuhanásában mindent, olyan benyomást keltsen az odasietőben, mint akit huzamosabb ideig vertek ólmosbotokkal.

- Ez volt az a Corot doktor - magyarázta vidáman Rézfejű, miután rendelkezésére állt a megjelenő hatóságnak. - Kinyomoztam, és ezentúl minden kéthétben egyszer megverem! - fejezte be fiatalos lelkesedéssel.

A történethez már nincs sok hozzáfűznivalóm. Bremont és felesége boldogan éltek. Hogy Bobinak is jusson szerep a családalapítás körül, ő lett az első gyermek keresztapja. Sokszor jöttünk össze öten, és újra meg újra átéltük éjfélbe nyúló beszélgetések közben a borzalmas, de feledhetetlen kalandokat. A történet epilógusához tatozik, hogy Corot doktor még kétszer találkozott Rézfejűvel, azután kivándorolt, és örökre távol tartotta magát a kontinenstől.