Nahát, ez neki való. Ő nem t. vendég. Felsietett néhány fokot, és leült, ölében a ruhával, és nagyot fújt.
- Héj, Mártiin! - kiabálta valahonnan a mélyből egy ellenszenvesen éles, nyújtott, női hang.
- Na! - kiáltotta bosszúsan a fiatalember. - Mi van?!
- Te vagy az?
- Én hát.
Az illető megnyugodott. Valamivel csörömpölt a mélyben. A földszinten vagy a pincében.
Ki az a Martin, akivel összetévesztik?!
Most aztán öltözni! Szédelgett az éhségtől. Gyorsan lerúgta a papucsot.
- Mártiin!!
Nem hagyja abba.
- Na!!
- Itt vagy még?
- Már nem! De minden pillanatban visszajöhetek! - felelte dühösen.
- Viccolsz csák teee!
Hogy cifrázza. Nem adott választ. Gyorsan levette a papucsot, és öltözni kezdett.
- Te Mártiin!...
Az ördög vinné azt a Martint.
- Mi van?
- Ha lejössz, hoozd le a főkulcsot. Nem mehetek máár értee. A szobámban maradt.
Hogy üvölt a dög!
- Jó, majd lehozom... Más nem kell?
- Hozhatsz füstölt hálát... Dobd le az egész mindent, mosókonyháába... De nagyon vigyázz! Ha hozzák lepedőő feel, rakd a lépcsőre, az új moosni valóó.
Rajta volt a nadrág. Kissé bő. Régimódi emberek hordanak ilyent. A kabát a térdét verdeste. Szalonkabát! Ritkaság a trópusokon. A pizsamáját összehajtva letette a lépcsőre. Erre úgysem járnak.
- Máártiin... Máártiin...
Felveri a szállót a pimasz!
- Mi van már megint!?
- Nagyon vigyázz!! Meer nem szabad meeglátni, ha ledobsz mosókonyhábaa!!
- Jó! Majd vigyázok!
- Éés holnaap is várrlak Máártiin!...
- Kellemes lesz!
A fene ezt a Martint meg a nőjét. Szédelgett az éhségtől. Lassan lement a négy lépcsőn a folyosóig.
- Máártiin!
Fulladj meg! Állva maradt, és nem felelt.
- Te nem hálsz Mártiin? Jó lenne, há ledobnál...
"De milyen jó lenne, ha ledobnálak" - gondolta.
- Há ledobnáál, Mártiin, egy korallgyőőngy... Ott lóóg a tüükör mellett... de ne döntsd fel a váázát...
Csend. Ajtócsapás lentről. Elment ez a sátán... Óvatosan kinézett. Gyorsan visszakapta a fejét. A néger kölyök ott állt a lift mellett, egy szalmaszálat rágott, és apródonként kiköpte...
Végre is a csigalépcsőn lemehet. A kiabáló nő egészen a mélyben volt, és most már ott sincs.
Nagyon lassan elindult a vaslépcsőn. A második emeletre ért. Lenézett. Mélyen, a sötétben, a földszinti folyosónál lejjebb, kerek fény hullott a földre... Innen jöhetett a hang.
Az arcát kéne elváltoztatni... Milyen könnyű ez regényekben, és mennyire lehetetlen az életben... Az első emeletnél hangokat hallott. Megállt. Valami csörög, ahogy jönnek. Kard?... Aha. Ez a kapitány...
- A kihallgatás eredménye negatív. Mindenkinek van alibije. Akik pedig a szobájukban voltak, azok gyanún felül állnak.
A rendőrtisztek mögött állt Elder főfelügyelő.
- Szerintem mindenki gyanús, amíg nincs alibije - szólt közbe.
A kapitány kissé hűvösen fordult feléje.
- Nem szeretném, Elder, ha ezzel az üggyel foglalkozna. A Grand Hotelben különlegesen kell eljárni. Egy tapintatlanság vagy botrány beláthatatlan következményekkel járhat...
- A világért sem avatkozom a dolgukba. Felesleges is, ha a kapitány úr csoportja nyomoz. Inkább azt hiszem, én szorulok majd a segítségükre...
Kissé gyanakodva nézték. Elder főfelügyelő, fiatal kora ellenére, regényes népszerűségre tett szert a gyarmaton. A kapitány szerint csak szerencsével és modoroskodással. Magas rangú rendőrtisztviselők mellőzésével, kényes politikai ügyeket, nagy bűneseteket osztottak ki a főfelügyelőre, és ezt nem bocsátották meg neki a kollégái.
- Ha kezére járhatunk, csak szóljon - felelte a kapitány. - Bár nem ismerem az ügyet, amivel megbízták.
- Ha végleg kátyúba jutok, és sajnos úgy néz ki, akkor kérni fogom a segítségüket. Cserbenhagyott a szerencsém...
- Az is az ügyéhez tartozik - kérdezte az egyik rendőrtiszt - hogy kihallgatta Maud Borckmant?
- Figyelmeztetem, Elder, ha szabályellenesen beleavatkozik a csoportomra kiosztott ügybe...
- Kérem, én a magam ügyében jártam el Maud Borckmannál. Egy embert keresek, aki itt a kertben csatangolt, és lehet, hogy bemászott valamelyik szobába... Ezért néhány lakót kihallgattam, és most már nem érdekel semmi. Lefekszem. Jó éjszakát kívánok.
- Bűnügyi sarlatán - mondta az egyik rendőrtiszt, miután Elder a szobájába ment. - Olyan, mint a kuruzsló orvos. Mestere a látszatkeltésnek. Természetes, hogy a komoly munkát sohasem becsülik meg úgy, mint a hókusz-pókuszt.
- Hát, uram - mondta a kapitány -, Sedlintz fogalmazó átveszi a szolgálatot. Lehetőleg a háttérben nyomozni. Holnap azt kell kutatni, hogy kinek állhatott érdekében Ranke doktort megölni.
- És - szólt közbe az egyik tiszt -, keresni kell a tőrt, mert a gyilkos magával vitte. Ahol a tőr van, ott a gyilkos is.
- Úgy van. Az őrszemeket ellenőrizze, és sok tapintat, Sedlintz. Vigyázni... Ez a Grand Hotel! Jó éjszakát.
Csörgés, ajtócsukódás. A rendőrtisztek aludni mennek.
"Jáva Réme", a szemtelen idegen most továbbmegy a csigalépcsőn. Ez a lépcső nem volt kivilágítva. Úgy látszik, este nem használják. Disznóság így takarékoskodni. Martin és a hölgy életveszélyben vannak, ha itt kell randevúzniuk.
Most a földszinten lehet. A szuterén alatta van. Hangokat és zörgést hall onnan. Személyzeti szobák?
- Ne merje megkísérelni... - suttogja valaki.
- Én nem tehetek semmit... Én félek... Tele van rendőrrel minden...
- Ne féljen... A rendőrök már lefeküdtek. Ide nem is jönnek... Szóval beszéljen, mert...
- Nem tudok semmit... Csak azt láttam, hogy a kést Miss Borckman vitte el... Egy fehér kis csipketerítőben...
- Akkor ő a gyilkos!
A fiatalember zsibbadtan állt. Mintha kísértetekkel lenne tömve a hotel. Lemenjen?... Ha csak moccan, elriasztja ezeket. Ide jöttek az alagsorba beszélgetni. A hátsó lépcsőhöz... Indulatosan suttognak, világosan hallatszik minden szó.
- Holnap mondja el a detektíveknek.
- Nem... nem... kiderül minden, és akkor mindnyájan börtönbe kerülünk...
- Máártiin...
A fene!... Most elriasztotta őket.
A két suttogó szétrebben... Távolodó léptek... A fiatalember mozdulni sem mer.
- Máártiin... te miért nem ledobsz halat, korállt, kulcs?!... Hallsz, Mártin? - Szünet. Elmegy, és bosszúsan dörmögi. - Te nem hallsz, Máártiin... eszöl vagy alszol, hülye disznó... várj csak...
Finom hölgy. Igazán..., gondolja a fiatalember. Ez a Martin is megválogathatná magának.
Kilépett a földszinti folyosóra. A nővel mindenesetre baj van. Ha csakugyan nála a tőr, és valóban feljelentik, akkor vége... Valamit tenni kell...
Először mindenesetre táplálkozni fog... Miért van itt ilyen sötét?
Nekimegy valaminek. Asztal. Oldalról fény szűrődik be. Asztalok. Baj van. Ez a szálló étterme, és úgy látszik, már befejezték a vacsorát... De valahonnan nagyon halk dzsesszzene szűrődik ide...
Ez a bár. A Grand Hotel grillje. Na, ott ma nem sokan lesznek. Az se baj. A fő, hogy elsőrangú konyhájuk van.
Nyugodtan kilép a hallba. Takarékvilágítás. Hatalmas, üres előcsarnok, távol a portás olvas valamit, a polcra dőlve. Eszébe jut, hogy nincs nyakkendője. A hálóing gallérja még megjárja a trópuson. De csak nyakkendővel. Az egyik asztalon "punka" áll. Kis ventilátor, hosszú selyemszalagokkal. A szalagok vízszintesen lengenek, ha jár a szellőző. Letép egy szalagot, és gyorsan csokorra köti. Kissé régimódi művészviselet, de mindenki úgy öltözik, ahogy akar.
Most már nyugodtan elindul a bár felé. A portás felnéz, de látja, hogy a vendég nem jön feléje, hát tovább olvas.
A Félix nevű űzött vad belép a előcsarnokból nyíló, úgynevezett “ Grill” -be.
Kék fény. Kitűnő tangómuzsika, és... tömve a bár. Az alulról világított üvegparketten ruhazizzenés, lábsúrlódás, pácolt cigaretta és egészen enyhe ételszag keveréke... Sír a harmonika. Halk beszédhangok, pohár- és tányércsörrenés nyomja el olykor. A reflektor vörösre vált... Gyorsan múló, feltörő kacagás; a szicíliai özvegy elfojthatatlan életkedve tört ki, mert Vangold úr egy elhamarkodott mozdulattal a távolabb ülő Shilling kormányzó ölébe hajította egy folyami rák ollóját. A félhomályban jókedvű urak ülnek, csodálatos ékszerek villannak fel mint fehér fénybogárkák, és maroknyi anyagból álmodott, párizsi selyemruhák zizegnek a parkettre vetülő zöld és lila fényben. A kreol és habszínű női vállak, sima hátak és mezítelen karok kidomborodnak a homályból.
Félix a bárpulthoz megy. A tamil mixer rávigyorog.
- Egy pohár pezsgőt és jeget bele, sok jeget! - vezényelt az éhes, szemtelen és űzött ismeretlen.
A pohár egy pillanat múlva ott állt előtte. Jég hullik bele csörrenve a csontkanálból. A direktrisz, egy álomszőke belga nő hozzálép. A parkettra koncentrált homályos tangófény miatt csak árnynak látszik minden. De Félix így is megállapíthatja, hogy igen karcsú nő áll előtte.
- Odette Dufleur vagyok. Ha a grillbe jön, akkor az én vendégem...
- Ez esetben sokszor lesz szerencsénk.
Letette a poharat, amelyből éppen inni készült. Pedig úgy vágyott már egy korty jeges pezsgőt.
- Táncol? - kérdezte Odette Dufleur.
- Hogyne. Szabad?
A parkett mélysötét ibolyafényében lépegettek.
- Maga nagyon jól táncol - suttogta a direktrisz.
- Szeretem a muzsikát, ezért van. És elsősorban talán az járul hozzá, hogy egy könnyű, finom, mesebelien csodás táncosnőt vezetek... Milyen kölni ez... a haján? Lantheric, nem, nem! Ez Chalimar!
- Az. Maga igazán ért a...
Egy tized másodperc sötét, csend, és máris vakító fény ömlik el a kis, intim helyiségben. Az űzött vad, egy szokott könnyed gesztusával karjába teszi Odette kezét, és megy a pezsgőhöz. Megfogja a karcsú poharat...
Érdekes, hogy itt nem tapsolnak szám után. Sőt, mintha megnémultak volna. Kezében a pohárral körülnéz.
Mi van?!
Az emberek dermedten ülnek, és minden szem rámered. Odette kis, piros szája nyitva, és rémülten bámul Félixre.
A fiatalember zsibbadtan áll, kezében a pohárral. Érzi, hogy valami katasztrófa történt... Végre a szemközti tükörben meglátja magát, és sarkáig végigfut rajta a hideg.
Ott áll a bárpultnál, kezében egy pohár pezsgő, és a legszigorúbb hittérítő rend bársonygalléros, papi formaruhája van rajta.
AJÁNLOM AZ OLDALT
