- Hát jó... menjen oda, a lépcső mellett, a kilencvenes fülkébe. Később majd küldök egy nadrágot. A csengőtábla szemben van. Ha kigyúl egy szám, bemegy a vendéghez. Rendelésnél hívja fel a házi telefonon a vendéglőt. Ha nem tud valamit: az ötödik emeleten teljesítek szolgálatot, feltelefonálhat.

A jelzett szobába ment. Kényelmesen leült, azután rágyújtott. Bírt a megfelelő lélekjelenléttel ahhoz, hogy egy gázálarcra való cigarettát magával vigyen, amikor átmászott az ablakon. Aranyvégűek voltak "Bruns" felírással. Aha. Saját hüvelyébe tölteti az egyéni dohánykeveréket, mint általában a gazdag emberek.

Kigyúlt egy szám. A hatvanas. Ment. Egy egészen fiatal, csinos emberhez nyitott be.

- Mondja kérem... hol mossák itt a ruhát?! Borzasztó, hogy az ingeim hogy néznek ki.

- Új ember vagyok, kérem. De azt hiszem, házi mosoda van.

- Intézkedjék, hogy a mosónő feljöjjön hozzám. Erich Kramartz vagyok.

- Igenis.

Letelefonált az étterembe, ahol a főpincér nem akarta elfogadni a 60-as szoba rendelését.

- A konyha nem szolgálhat mosónővel.

- Hát küldjön egy szakácsnőt. Mit bánom én.

- Majd átszólok a portára.

- Tőlem... - felelte az új londiner és letette a kagylót.

Most Maudot szerette volna látni. Ahogy kissé nyugodtabb alapokon tartózkodott a szállóban, nyomban a nőre gondolt. Itt nagy baj van... A cipő rejtélye sok mindent megoldana. Ebben a cipőben hozták a levelet, az bizonyos. A barna folt alakja elég jellegzetes. Kié lehet a cipő? Csak a bennszülötté, mert Hacker és az újságárus cipőben voltak. Tehát a maláj levelezőlap-árus hozhatta a levelet. Bizonyára küldte valaki. És a boncolásnál talán műszereket cipelt, vagy ilyesmit. Oda is kell szolga, nemcsak orvos. Erre nem gondolt akkor.

Elindult a 70-es szobák kanyarodója felé...

Gyorsan visszahúzódott...

A bennszülött jött óvatosan. A rendes kabátjában volt, de vörös kockás, rikító kék pizsamanadrágban és mezítláb. Úgy siklott Maud ajtajához, mint valami kígyó! Lehajolt. Gyorsan becsúsztatott egy levelet, és elsietett. A levél félig kiállt az ajtó alól, azután becsúszott. A leány átvette!

Most odamegy!

Ebben a pillanatban kialudt az emeleten a villany. Valahol az ügyeletes rendőrtiszt hangja hallatszott.

- Halló! Mi az, rövidzárlat?

Érezte, hogy a hirtelen sötétség összefügg a bennszülött küldönccel.

Gyorsan a leány szobájához lépett, és halkan kopogott. Kissé kinyílt az ajtó. Be akart lépni, de Maud kinyújtott kezébe ütközött. Valamit eléje tartott, és azt suttogta:

- Az istenért, vigye már... Vigye. És legyen átkozott, maga sátán...

Ösztönszerűen átvette a tárgyat... Füzetszerű valami volt. Most lépések közeledtek... Távol ajtók csapódtak... Zaj hallatszott. Valaki nekiütődött, és egy erős kéz szorította meg a karját...

- Ki vagy?!...

- A boy... Mit akar?

Az árny Maud ajtajához közeledett. Félix maga sem tudta, hogy miért, mellbe taszította, hogy hátratántorodott. Aztán elsietett, mert hangok közeledtek... Csizmás léptek...

Beugrott a személyzeti fülkébe, és villanyt gyújtott.

Kis kék füzet volt nála, amelyen ez állt:

Közben ismét kigyúlt a fény. A rendőrtiszt végigsietett a folyosón, és mindenhová bekopogott. Nem történt semmi.

Lassan csend lett, az emberek lefeküdtek. Martin jött be a fiatalemberhez.

- Na? Mi volt itt?

- Kialudt a villany.

- Az rendben van. De különben nem történt hiba?

- Semmi. Egy vendég rendelést adott fel, az étterem valószínűleg kiszolgálta már.

- Aztán ledőlhet ruhástól aludni. Állítsa be csengőtáblán a berregőt. Én is lefekszem. Jó éjszakát.

- Jó éjszakát.

Martin elment. Félix kinyitotta a füzetet.

Ez volt a fejezetcím. Hm... Ennek a kis füzetnek nagy szerepe van az ügyben. Vicces véletlen. A bennszülött bizonyára azt az üzenetet közvetítette, hogy valaki majd bekopog a füzetért. Közben ő kopogott. A leány kiadta a füzetet, és futtában megátkozta. Az igazi, aki a füzetért jött, beléütközött az ajtóban, sejtette, hogy valami hiba van, de már jött a rendőr, a szobapincér, és menekülnie kellett.

Kialudt a villany.

Mit jelent ez? Valaki belépett csendben a fülkébe. Ő innen oldalról nem vette észre, és az illető eloltotta a villanyt. Ennek dacára nyugodtan zsebre vágta a füzetet. Sejtette, hogy miről van szó.

- Ki az? - kérdezte.

Suttogó hang felelt.

- Adja ide azt a füzetet, amelyik a kezében van...

- Megjegyzem, nem vagyok ideges ember. Kihez van szerencsém?

- Peter Borckman vagyok.

Megdöbbent. Borckman... Hiszen Maud is.

- Nos? - kérdezte fenyegető hidegséggel a suttogás - Mi lesz?

- Olyan sürgős? Talán beszélhetünk pár szót.

- Mit óhajt?

- Ön milyen rokonságban van Mauddal?

- Az apja vagyok.

Kutya egy história.

- Tisztában van azzal - mondta ravaszul a fiatalember -, hogy a leánya milyen helyzetbe jut, ha átadja önnek a főnöke bizalmas természetű jegyzetét?

- Semmi baja sem lesz. Majd elmenekül máshová. Ipari kémkedésért nem adják ki. Ez ne aggassza. Kicsoda maga?

- Háziszolga. De túlbuzgóan szívemen viselem a vendégek ügyét.

Valami megcsillant a sötétben.

- Töltött revolver van nálam - mondta Borckman. - Ha nem adja át nyomban a füzetet, lelövöm, és úgy veszem el magától.

Odaadja? Lehet, hogy a leány apja ilyen züllött fráter, és tönkre akarja tenni Maudot... Ezt meg kéne akadályozni.

- Hát tessék - mondta.

A másik nem láthatta a sötétben, hogy hova menjen a füzetért, egy lépést tett kinyújtott revolverrel. Ebben a pillanatban a fiatalember belerúgott a kisasztalba, amely a kettőjük között állt, és oldalt vetette magát. Borckman hátratántorodott, de máris elrántották a lábát, hogy végigzuhant hosszában...

Nem sütötte el a fegyvert, hiszen nem is volt célpont. Felugrott, egy ökölcsapás arcon találta, vaktában vágott vissza, de csak az üres levegőt érte.

Az ajtó becsukódott, és ráfordult a kulcs. Borckman ott ült a sötétben, bezárva.

A szoba ablaka a vendéglő üvegtetejére nyílt. A titokzatos ember lepedőt és terítőket hurkolt össze, azután lemászott a félemeletnyi magasságból.