- Szeretném megkérdezni öntől, Mr. Bruns, hogy mikor járt ön a 102-es szobában? - kérdezte a főfelügyelő.

Bruns sóhajtott.

- Az melyik?

- Fenn az emeleten. Hibás a mennyezete.

- Nem jártam ott soha.

- De ez a cigarettavég az önéi közül való.

Megnézte. - Az enyém.

- Szokott ön cigarettát kínálni?

- Szoktam. Ki nem szokott?

- Hm... Úgy látom, rosszkedvű, Mr. Bruns?

- Jól látja! Beteg vagyok!

- Megkérdezhetném, mi baja?

- Mi köze hozzá? Talán ez is az ügyre tartozik?

- Hallja! - szólt rá a kapitány. - Talán más hangon beszélne?

- Csak hagyja, kapitány úr, Mr. Bruns joggal ingerlékeny... Ejnye... Hol verkliznek itt?...

- Hát ez is átkozott dolog - dühöngött a beteg -, valahol egész nap kornyikálnak a közelben.

Elder a fürdőszoba felé ment, ahonnan a hangok hallatszottak.

- Nem ott zenélnek - mondta gyorsan Bruns -, a kisudvarban szemközt.

Elder lenyomta a kilincset...

- Na! - mondta valaki bent.

- Ki az ott? - kérdezte a kapitány.

- Hacker - felelte az illető bentről. - Mit akarnak? Fürdök.

- Vendége van? - kérdezte Elder Brunst.

- Igen! Talán ehhez is van valami közük? Egy Hacker nevű kikötőmunkás, aki itt rekedt a vesztegzárnál. Régi barátom, bejár ide fürödni, és képeslapokat olvas.

- Jó... jó... ne legyen már olyan mérges, Bruns úr. Beszélni szeretnék az ön Hacker barátjával.

Bruns a fürdőszobaajtóhoz ment és belerúgott.

- Hé! Jöjjön ki, de mozogjon.

- Jó! Mit ordít, maga...

- Nem kell befejezni! A rendőrség van itt.

A kapitány végighúzta ujjait a homlokán. Ernyesztő nyomás préselte itt az ember idegeit.

Négyre járt. Nyomban zuhogni fog... És így eső előtt az ember úgy érezte, hogy minden idegszála borzolódik, mint a macskaszőr.

Nyílt a fürdőszoba, és egy káprázatosan sokszínű pizsamában kijött Hacker.

- Mit kívánnak - kérdezte előkelően, és a zsebéből egy "Bruns" cigarettát vett elő.

- Mit keresett maga fenn a 102-esben? - rivallt rá Elder.

- Ez a hang...

- Fogd be a szád, mert úgy rávágok, hogy kiesik a fogad! Tedd el azt a cigarettát, ha előttem állsz!

Bámulatosan jó hatással voltak Elder szavai. Hacker magatartása nyomban megváltozott. A cigarettát egy szokott jasszos mozdulattal eloltotta.

- Kérem... főfelügyelő úr... én teljesen megváltoztam...

- Csend!

- Ne beszéljen így a vendégemmel - lépett közbe Bruns.

- Igaza van. Gyere, leviszlek a mosókonyhába, na, megállj, bitang, majd adok én neked!

- Kérem, főfelügyelő úr... ne vigyen... én megmondok úgyis mindent... Mr. Bruns beleegyezik, hogy... itt kérdezzen...

- Természetes... - szólt közbe Bruns.

- Jó. De akkor hagyjon bennünket magunkra, Mr. Bruns, mert lehet, hogy nagyon megverem ezt az urat, és ilyenkor mi Hackerrel szeretünk kettesben lenni.

- No, de hát...

- Választhat, Mr. Bruns - és valahányszor az amerikai felé fordult, a hangja és arca a legudvariasabb lett, majd az ellentétbe csapott át Hacker felé fordulva. - Megállj, kutya! Összetörlek! Ismersz már!

Bruns átment a másik szobába. Elder körülnézett, és mindenfelé keresgélt valamit. Végre egy hosszú bőröndszíjat talált, az többszörösen összehajtotta, és Hacker elé lépett.

- Elder... - mondta a kapitány. - Tudja, hogy nem szabad a vallatásnál...

- Nézze, kapitány úr! Hacker az én osztályomra tartozik, mert a kikötői kirendeltség a bűnügyi csoport tagjaiból áll. Itt egész más emberekkel van dolgunk, mint az egészségügynél. Ezt a Hackert csak úgy lehet szóra bírni...

- Kérem... főfelügyelő úr... Én bevallom, ott voltam... a vendéglő előtt... De a kerékpárhoz nem nyúltam...

- Szóval tagadod?! - mondta Elder, mintha valóban ez érdekelte volna. - Nem te szedted szét?

- A... az már... csak azután volt... A Slipsz mondta, hogy úgyis belekever, ha nem szedem szét... Hát szétszedtem, de nem én adtam el... kivéve a lámpát és az áttételt... azt is... fillérekért...

- Ide hallgass, Hacker, én meguntalak téged. Szeretném, ha átmennél angol gyarmatra, hadd tanuljanak valamit ott is a rendőrök. Elegem volt. Ha megígéred, hogy örökre elmész Jáva közeléből, elengedlek...

- És nem ver meg?

- Az más lapra tartozik. De erről is beszélhetünk, ha megmondod, hogy mit kerestél a 102-es szobában.

- Ott komolyan nem is...

A szíj megmozdult.

- Ott komolyan nem is... volt olyan rossz... Amikor ide tettek ebbe a fülkébe, ahol az az öreg verklizik, sokszor át... másztam ide, ha... nem volt senki... itt... És cigarettát... loptam... De készpénzt soha. Esténként kiszöktem a kamrából, és fenn aludtam a 102-esben, mert...

- Honnan volt kulcsod?

- Van egy generálnyitóm...

- Honnan...

- Magam csináltam, ágysodronyból... Mondta, hogy nem üt!!

- Nem mondtam. Na, gyerünk tovább.

- És ez volt...

- Ne hazudj! Hogy történt az, amikor egy nő és egy férfi találkoztak...

- Én nem...

- Mi?!

- Én nem tagadom le! Egy este csakugyan jött valaki... Épp hogy a szekrénybe bújhattam. Nem láttam senkit, csak a járkálást hallottam. Azután kopogtak. Jött egy nő is...

- Mit beszéltek?

- Keveset. A férfi azt mondta, de nagyon dühösen: "Mit akar tőlem?" A nő vadul, sziszegve felelt: "Elpusztultok... Ha Arthur megtudja, végez veletek... És most nincs szökés..." Azt mondta a férfi: "Akarsz pénzt?" A nő: "Nem! Elkéstél mindennel, te aljas! Azt hitted, hogy elhagyhatsz csak úgy! Mi? Feláldoztam magam... Utálom Villierst..."

- Azután?

- Nem hallottam semmit.

- Te! Ne hazudj, mert...

- Nem hallottam semmit.

Elder ismerte az embereit. Tudta, hogy Hacker titkol valamit, de azt is tudta, hogy ezt a valamit sohasem fogja elmondani, mert önmagát keverné bajba.

- Mivel zsarolod ezt a Brunst?

- Én nem...

- Te, vigyázz!

- Én nem tagadok le semmit. Átjöttem titokban valami ennivalóért. Egy meztelen pasas leütött. Amikor magamhoz tértem, Bruns még hortyogott, és körülnéztem... a... az egyik fiókban leveleket... találtam... egy úrinőtől....

- Te! - torkon ragadta és rázta. - Te gazember! Hazudtál!

De Hacker hallgatott. Elder ismét tudta, hogy hiába minden. Most nem szól, mert árulkodás lenne. És az ilyen inkább agyonvereti magát...

- Hát figyelj, te bitang! Reggel és este jelentkezel nálam az irodában, s amelyik napon ezt elmulasztod, letartóztatlak. Megértettél?

- Megértettem, főfelügyelő úr!

- Mehetünk, kapitány úr.

Miután tiszta lett a levegő, előjött ismét Bruns.

- Mondja, maga pióca, hogy szabadulhatnék magától? - kérdezte dühösen, és sóhajtva egy cigarettára gyújtott.

- Sehogy - felelte Hacker. - Ezentúl jól akarok élni. Maga fegyvercsempész. Az ilyen ember sokat keres. Eltarthat egy jóindulatú zsarolót. Mi van enni?

A hentes külsejű bágyadt ember szomorúan sóhajtott.

- Hozasson a pincérrel, amit akar. Gazember.

Hacker nem vette szívére a sértést.

- Mondja, Mr. Bruns - kérdezte -, mi baja van magának, hogy állandóan sóhajtozik?

- Ehhez semmi köze. Érti? Egyen és aludjon, és hagyjon békén... Úgysem fog soká élősködni rajtam. Néhány hétig élek legfeljebb.

- Az is valami. Nem lehet nyugdíjas állásom, ezt tudom. De mért ne élne tovább?

- Mert elpatkolok.

Hacker is rágyújtott.

- Ha nem lenne az arca ilyen bágyadt és sárga, azt hinné az ember, hogy vasgyúró.

- Voltam... Valamikor... Nem is olyan régen. Kalózokkal és rablókkal kereskedtem. Ahhoz kell valami. Most már fogja be a száját, és hagyjon békében. Nem is tudom, miért tűröm a zsarolását, amikor megátkoztak, és most már úgyis végem...

- De ha nem, akkor tízévi fegyházat jelent az a levél, amit az íróasztalából loptam...

Egy ideig csend volt.

- Csakugyan szörnyű itt ez az évszak - dünnyögte Hacker. - Öregszem... Azelőtt... fütyültem a sirokkóra...

És keserves arckifejezéssel nyelt...

- Most már hagyjon békén, és zabáljon, ha akar - mondta rekedtes-sírós hangon a vastag ember. De Hacker ismét végigsimította verejtékező homlokát.

- Nem... már nincs étvágyam...

- Mit érez? - érdeklődött Bruns.

- Mintha a fejem tetejét szorítanák...

- Én is azt érzem, és hideg a lábam, nedves a kezem. A szemem előtt néha sok apró pont ugrál, pillanatokra.

Hacker elsápadt:

- Lehet, hogy... az átok... ragályos?

- Nem hiszem.

- Én is úgy érzem magam, mintha megátkoztak.... volna.

- Az könnyen lehet - felelte Bruns. - Ha az én átkom fog...