Burton Logan ezredes előtt ült. Az ezredes már hosszú ideje senkit sem fogadott. A házából sem lépett ki. De Wardesnét nem utasította el.

- És... ki volt ez... a kalandor, aki megölte?

- Nem tudják. Egy mesztic volt a mentő tanúja. De annak is nyoma veszett.

- Wardest tehát biztosan megölték?

- Igen...

Burton fiúruhában volt. Csak az ezredes előtt vetette le az inkognitóját.

- És errefelé a bűnösök elkerülik az igazságszolgáltatást? - kérdezte rövid szünet után.

- Sajnos, itt... furcsa dolgok lehetségesek. Az emberek nem firkálnak sok jelentést a kormányzóságra. Messze van ide a város. De ha elfogják a bűnöst... akkor... nem sokat teketóriáznak. Örülnék, ha nyomra vezethetném fivére ügyében.

- Köszönöm, ezredes úr.

- Addig is legyen a vendégem.

- Ezt nem fogadhatom el... de talán, ha akadna munka a ház körül.

- Majd akad... Hát csak vigyázzon magára... Nem ajánlatos ezen a vidéken rablót keresni. Különösen asszonynak - némi habozás után hozzátette. - Ha úgy érzi, hogy segítségére lehetek valamiben, csak szóljon, kérem.

- Köszönöm... ön... nagyon jó...

Logan sóhajtott.

- Körülbelül egyidős önnel a leányom... Aki...

Elhallgatott. Nem tudta folytatni.

- Meghalt?

- Igen... Azt hiszem... Ezért... jó lesz nekem... ha itt marad... - remegő hangon hozzátette: - Olyan egyedül vagyok.

...Kinézett az ablakon a Felhőösvény felé. Keskeny füstszál látszott a kunyhó tetején a tiszta délelőttben.

- Itt maradok... Mr. Logan.

Végigvezette az asszonyt a házon. Az ebédlőből nyíló szoba zárva volt.

- Itt lakott a lányom - mondta az ajtónál -, most senki sem lakik benne, elzárattam...

Innen a tornácra mentek.

- Nem tudja... ezredes úr, a férjem holmija közül... megtaláltak valamit?

- Semmit... úgy tudom. Illetve... látták a ruhájában... a pisztolyával azt az illetőt.

- Hol?

- Itt Countiwayben is... A gyilkosság gyanúsítottjánál...

Az ezredes szivarra gyújtott, a korlátig ment és kinézett. Azt a vékony füstszálat bámulta a havas csúcson.

Wardesné visszament az ebédlőbe. Nézte a zárt ajtót, amely mögött Lilian lakott. Most lakatlan. Sokáig állt ott szomorúan. Azután valami furcsa dolog történt: néhány halk, könnyed lépés alatt reccsent a padló odalent.

A lezárt szobában járt valaki!

Délután Burns seriff járt az ezredesnél.

- Azért kérettem, hogy bemutassam Dr. Burtonnak - Wardesnére mutatott -, a néhai Wardes csendbiztos rokona...

- Szeretném, ha elmondana nekem mindent, amit tud, Mr. Burns.

A seriff vállat vont.

- Az nem sok. Messze innen, a folyóparton végeztek szegény Wardessel, egy mexikói fiú ölte meg, és ezt a fiút megölte Holdvilág Teddy.

A leány habozott, azután megkérdezte:

- És... a Halál Árnyéka?

- Erről sem tudok sokat. Egyszer csak feltűnt, és irtja a hegyek között a tengődő rablókat. Az éjszaka látták az úton, egy csapat a mieink közül. Éppen amikor lelőtte a Bullogot... Üldözték is egészen a Felhőszerpentinig, ott eltűnt, a nyomai a sziklán vezettek, de itt nem merte ember követni, mert azon eddig csak a Holdvilág Teddy ment végig, más senki.

Logan ezredes feje lekonyult búsan.

- És nem látták?... - kérdezte Wardesné.

- Nem. Mindig árnyékos terepen lovagol, a holdfényt kikerülve, de ott lehet a tanyája valahol az ösvény egy kiszögellésénél...

- Fel kellene menni valakinek.

- Nem lehet ott...

- Amire egy ember képes, azt más is tudja...

A seriff vállat vont.

- Itt nem akad vállalkozó.

A nő erre nem felelt. Kiment a szobából, le a kertbe. Most már ő is odameredt a szerpentinre, mint az ezredes.

Amikor visszafordult, látta, hogy a lezárt szoba ablakával szemben van, és...

...A függöny éppen visszahullott... Valaki őt figyelte, és most elengedte a csipkét! Ki lehet?

Miért titkolja az ezredes? Fojtogatta a sok titokzatosság. Nem bírta tovább...

...Este, amikor minden elcsöndesedett, kiosont a házból, száron vezette a lovát, és nyeregbe ült. Azután ellovagolt a Felhőösvényhez... Nem tudta, hogy szemközt egy sziklán elvadult, rongyos, kiéhezett, veszett csikaszok lapulnak.

A rablók!

Lesen. A Halál Árnyékát figyelték, és ezen az estén végre egy lovas hagyta el óvatosan a farmot...

- Megvan - mondta a Vörös Bart, miután besietett a barlangba. Éppen ő volt őrségen. Felváltva figyelte egyik-egyik Logan házát.

Valamennyien felugráltak.

- Megvan - sziszegte maga elé a Húsos Farkas egy másik sziklán egymagában, ahonnan ő figyelte a Logan-farmot éjszakáról éjszakára. És vadul az ösvényhez ráncigálta a lovát.

A veszett csikaszok elindultak a völgyben feltűnő lovas nyomába dühödten, vérért lihegve!

Elkezdődött a körvadászat... Wardesnére!

Az asszony cowboyöltözékben, gyanútlanul ügetett. Nem gondolt veszélyre. Mit akarhatnak tőle? Arra az átkozott, különös férfire gondolt most, akinek olyan tiszta, szomorú nézése van.

Merre járhat?

...Most egy homályos alak közeledett vágtatva jobb felől. És mögötte is dobogás hallatszott a fehér, hideg éjszakában.

Megijedt, és nyargalni kezdett.

A hegyek felől farkasüvöltés hangzott... Mindenfelől sötét alakok bukkantak elő sebes ügetéssel. Már megbánta, hogy eljött, és visszafordult volna!

...Dobogás. Nagy félkörben kettő elébe került!...

...Elvágták az utat!

Üldözik! Ezek őt üldözik! Lövés!

A ló először felágaskodott, azután gyors iramban nyargalt el a síkon. Egész közelről hallatszott már a dobogása. A Húsos Farkas mindenkit megelőzött! Wardesné sarkantyúzta a lovát. Két lövés ott sivított el a füle mellett.

A Húsos Farkas lova jobb volt, mint a társaié, és előnyösebb síkból nyargalt. És őrült volt a veszett bosszúszomj dühétől! Vagy ötven méterre megközelítették már Wardesnét.

Több lövés dördült a menekülő után. Ha kibukkant a hold, nyomban célba vették, és a távolság állandóan csökkent. Közben keletnek nyargaltak még ketten, hogy bekerítsék, és a helység járhatatlan sziklái felé is, hogy nekiszorítsák a Rocky Mountainsnak a menekülőt. A többiek balra próbáltak előzni.

Lövés lövés után dörrent... Ott fütyültek el mellette golyók!

Wardesné felemelkedett a nyeregben, és ahogy cowboyoktól látta, előredőlt... Így megkönnyíti a terhet, amely eloszlik a ló háta és nyaka között. Egy asszony vágtatott az életéért... Golyó súrolta a vállát... Vége! Elvágták az útját mindenfelé. Egyre közelebb szorítják a hegyekhez.

A Vörös Bart már elébe vág nagy íven.

A Húsos Farkas egyre nyomul mögötte.

Ahogy közelebb ért a hegyhez, csattogott a ló patkója alatt a sziklás föld, és egyre több golyó süvített mögötte... Vége...

Szívén a közeli biztos halál hűvös rémülete ült...

...De mi ez? A sziklák között egy diadalmas zengésű hang kiáltott csengőn, messzehangzóan...

- Vörös Bart! Hahóó!

A fehér, dermedt hegyek megsokszorozva verték vissza ezt az iszonyú örömkiáltást, és mindenfelől farkasok feleltek rá.

Sziklák, farkasok, síró szélfoszlányok, mintha életre kelne sírjából a megfagyott préri, átvették kórusba a kiáltást:

- Vörös Baart! Hahóóó!

Most Wardesné is meglátta!

Fent egy holdfényes csúcs függőleges falára vetült az árnyék. Tisztán és élésen, és a nő, elfelejtve a rettegést, lenyűgözve torpant hátra lován.

...A Halál Árnyéka...

Az üldözői már nem követték. Az első "hívásra" szertenyargaltak eszeveszetten, legelöl a rémült, dühödt csikasz, a Húsos Farkas és utána Vörös Bart, szájában a halál ízével.

...Amikor hallotta a dördülést, már tudta, hogy vége, és iszonyút ordított...

Csak azután érzett egy ütést a tarkója táján. És a vörös rabló kizuhant a nyeregből a sziklák közé csapódva, de bal lába bent maradt a kengyelben, úgy hogy a paripa még jó darabig vonszolta, miután holtan lebukott...

Húsos Farkast nem ölte meg. Ő éljen! Hétszer átkozottan! Szenvedjen!

A Halál Árnyéka beleveszett lassan az elhúzódó holdfényt követő sötétbe... Mintha jelenés lett volna... Álom! Egy szellem. Amelyik öl!

Csak Wardesné nem menekült...

Amikor hátranézett és látta, hogy a rablók elmaradtak, nem csökkentette a vágtatást. Abban az irányban folytatta útját, amerről a Halál Árnyékát látta.

Mert betege volt a feltevésnek: a Halál Árnyéka senki más, mint Wardes. A hang idegen volt, de itt a hegyek között eltorzul a kiáltás.

Tudta, hogy nem lehetett messzebb százötven méternél, amikor feltűnt, csak a vakító holdfényen át látta olyan ködösen távolinak.

Hamarosan talált egy lónyomot a havas földön. Csak az ő lova lehet! A világos éjszakában le sem kellett szállni a lóról, hogy kövesse, olyan mélyen és határozottan látszott a fehér hótakarón a patkó nyoma.

A Halál Árnyékának a nyomában nyargalt!

Vagy két mérföld után csodálkozva látta, hogy a Felhőösvény lejtőjén van... Lépésről lépésre haladt. A szerpentin mind szűkebb lett. Remegve látta az óriási hegység oldalában a borotvaélszerűen keskenyedő párkányt, amely messze, a hóhatáron át kanyargott a csúcsig.

Tovább menni nem lehet, mert lezuhan...

De hát az Árnyék hogy ment fel?... Hát igazán csak Árnyék?!

- Wardes! - kiáltotta zokogva.

- "Waaaardes!..."

A lovát hátrahagyta, és hátával a sziklához lapulva feljebb ment.

És újra megtalálta a ló patkójának lenyomatát!

És... szinte felsikoltott: friss vérnyomok! Megsebesült?

- Wardees - kiáltotta félve, fájó szívvel és keservesen sírva.

- "Waaardees!... Waardees" - felelgették nyújtottan, mintha beszélnének, e szóhoz hasonló üvöltéssel mindenfelől a farkasok és a hegyek.

Azután a fordulóban, a platónál ott állt hirtelen egy kis ház mellett.

Ez az...! Az ő háza... Itt lakik a Halál Árnyéka!

A szíve nagy lökésekkel vonaglik a fáradtságtól és az izgalomtól. Óvatosan az ablakhoz lépett. A szoba üres volt.

Sebesen lüktető torokkal belépett a kunyhóba. A tűzhelyen magasan lobogott a láng! Hús volt odakészítve és egy serpenyő. Az asztalon fegyver... Véres rongyok, golyók és bőrök.

Szép, különösen formás revolver volt... és... Ó! Hiszen ez!

Két kézzel a torkához kapott. Úgy érezte, megfúl.

Uram! Légy irgalmas!!!...

Lassan megérinti a pisztolyt... Benne a név! A név! Megrogyott a lába... Jaj, elájul! Ott áll a pisztolyon belecirkalmazva, ezüstösen:

"Wardes"...

És ugyanazt a jeges bizsergést érezte belülről, ugyanazt az acélszerű ízt, a halálfélelem ízét, amit nyargalás közben, amikor rálőttek, és horkantak a vágtató lovak mögötte...

Kilépett a kunyhóból, és rogyadozva megállt.

...Virradt. Parázsszerű, sárgás sugárzással terült végig a nap előhírnöke a havas csúcsok felett a messzeségbe kígyózó Felhőösvényen.

Kimeresztett szemmel, a falhoz lapulva, óvatosan haladt lefelé. Egyik forduló a másik után. Pedig ha egy kicsit feljebb megy, talán tíz lépéssel a kunyhó után meglátta volna... Ott állt egy kiugróhoz lapulva a Halál Árnyéka:

Penn!