- Egy haldokló utolsó kívánságát teljesítem...

- Decker! - kiáltotta rémülten a leány.

- Igen. Közel van a véghez. A pulzusa jelenleg alig tapintható. Naponta megállok egy percre a betegszoba küszöbén, és egy rajongó segédorvos, aki önként van ott mellette, jelent mindent, ma azt mondta, hogy szerinte Decker mondani szeretne valamit, de gyenge. Megpróbálkozott kámforral...

- Nagyon... szenved...?

- Érdekli, kisasszony, hogy ön miatt milyen helyzetbe került?... A testét fekélyek borítják, a hóna alatt tojásnyi dudorok, az arca alig látszik, bőre még a Palmira olaj alatt is szörnyen éghet...

- Elég... kérem... - lihegte Maud.

Sergius kiegyenesedett.

- Itt egy bűnös van, kérem... Én...

- Akkor önre is vonatkozik, amit mondok. Ez a nagylelkű tudós eljött ide, hogy megmentse Borckman kisasszonyt a fegyháztól, és visszaszerezze az állam jogos tulajdonát. Most haldokolva is csak arra kért a segédorvos útján, hogy ne tegyek jelentést a vallomásáról, próbáljam előbb szépszerével visszaszerezni a vegyszer leírását. Megtettem. Itt vagyok. Adja át a füzetet, én leviszem Deckernek, és futni hagyom önt. Ha nem, akkor Decker nevében feljelentést teszek...

Ijedten néztek össze a herceggel.

- Kérem... A füzetet... Valaki elvitte.

- Szóval nem adja ide?

- Higgye el kérem, hogy nincs nálam... De ha egy napig vár...

- Helyes. Várok egy napig. Azt hiszem, Decker is így tenne. De azután: nincs pardon!

Biccentett és ment.

- Mit fogunk tenni? - kérdezte Sergius.

A leány nagyon határozottan felelt:

- Visszaadjuk Deckernek, ami az övé, és vállaljuk a sorsunkat...