Maud megírta egy levélben őszintén a helyzetet, és a küszöbre tette. Azután lecsavarta a villanyt a szobában, cigarettára gyújtott és várt.

Az elmúlt eső nyomán nagy lomha cseppek hullása cuppant időnként, és békák kvartyogtak a pállottan forró indiai éjszakában... Pára burkolta vastagon a szigetet.

Azután messziről egy hajósziréna sírt hosszan, búgva, bizonyára mélységes köd ült az óceánon. Félóra is eltelt. A cseppek halálos egyhangúsággal jelezték az idő múlását.

Nyugtalan szorongás nyomasztotta Maudot. Az éjféli találkától nem félt. Félix miatt érzett lelkiismeret-furdalást. A vidám, lelkes szemű jó barátja esetleg bajba keveredik most miatta.

Valamelyik emeleti folyosón léptek csoszognak... Egy ajtó csapódik, vízcsap zuhog... Csend... A kertben valami lehullott egy fáról, tompa puffanással. Pinceízű virágillatot lehel a föld, és beárad lassan a szobába, ahogy felszabadul a légnyomás szorításából. Négy-öt moszkitó is döng körülötte, és egy közeli szobában tizenkettőt kondul...

Éjfél!

Borckman órája.

Reccsen a moszkitóháló: egy denevér vágódott neki. Maud megfordul. Csodálatosan nyugodt. Az ablak előtti sötétből előbukkan egy mozdulatlan pálmakorona, révetegen tűző, füstfehér, bizonytalan holdfényben.

"Hui-Hi, Hui-Hi, Hui-Hi..." - ismétli idegőrlő azonossággal egy vakmerő kis manguszt, és prüszkölve felhördül, ahogy összecsapott a kobrával...

Csend.

Valamelyik már elvégezte. A manguszt vagy a kígyó, esetleg mind a kettő?...

Indiai éjszaka...

Az éjfél utáni, ellenkező szél, a poshadó mangroveingovány enyhe záptojás-légáramlását vegyíti a nedvesen lihegő kert szagával...

Cseppek hullásában dermedő mélységes csend. A holdfény elvonult, és az éjszaka, mint vastag, megfoghatatlan, fekete fal áll a szobában.

Maud előveszi az öngyújtót, cigarettát tesz a szájába...

- Nem rágyújtani!

A szobában szólalt meg a hang. De nem az ajtó irányából. Aki megszólalt, az bizonyára itt tartózkodott, mielőtt Maud bejött. Itt lapul órák óta.

A leány engedelmesen letette az öngyújtót és a cigarettát.

- Maga az, Borckman?

- Igen.

- Hallotta tehát, amit az imént beszéltem azzal az úrral. A füzet az irodában van egy boyruhában. A küszöbre egy levelet tettem magának, mert nem tudtam, hogy a szobámban bújik. Adjon haladékot arra, hogy megszerezzem ismét a jegyzetet.

- Gondolkozni kell. Holnap ismét üzenet lesz az ajtónál. Maradjon csendben.

Maud nem látta a beszélőt. A szoba legtávolabbik sarka felől jött a hang. A leány nem is fordult arra. Egyszerre az ajtó hasadékán kihunyt a folyosólámpa fénye. A látogató négy hatalmas ugrással ott termett, lenyomta a kilincset, és máris kinn volt...

Két másodpercig úgy látszott, visszatér a vigasztalan csend...

De egyszerre mintha az ördögök szabadultak volna el...

- Megvagy - dörgi egy hang, de nyomban rá csörömpölés, puffanás, futó léptek, zuhanás és egy elhaló, vészes kiáltás:

- Fogják el. A gyilkos! Fogjááák el!

Bumm! Bumm! Bumm!

Három lövés!

Maud zsibbadtan ült.

Ismét világos lett. Ajtócsapkodás... zaj... A folyosón hangok...

- Megsérült, Elder?...

- Elég jól fejbe ütött valaki... Sajnos, a lámpa kihullott a kezemből, mielőtt meggyulladt volna... Kösse át a fejemet...

- Vaktában lőttem a sötétben, nem tudom, eltaláltam-e... - mondta a kapitány. Azután tökéletes hangzavar nyelt el mindent.

Felébredt lakók siettek elő.

- Az isten szerelmére - süvöltötte Wolfgang hangja -, mi történt?

- Azonnal távozzék mindenki a szobájába - rendelkezett a kapitány. - A rendőrség minden körülmények között fenntartja a rendet.

Erre természetesen hisztériás rettegés lett úrrá mindenkin.

Magányos hölgyek elhatározták, hogy együtt hálnak, és égve hagyják a villanyt reggelig. Raverdan márki tetőtől talpig felöltözve bicegett elő, botjára támaszkodva, és egy régimódi párbajpisztoly remegett a jobb kezében.

Sergius herceg csak a fordulóig jött. Amikor látta, hogy Maud ajtaja előtt csoportosulnak az emberek, elájult. Shilling, Tonga-sziget kormányzója átkarolta hirtelen.

- Orvost!... Orvost! Valaki rosszul lett... - kiáltotta.

Néhány nő sikoltozni kezdett, a francia attasé ötéves fia tele torokból bömbölt, és Wolfgang igazgató halálsápadtan állt, homlokára lógó hajáról verejtékcseppek hullottak.

Nagy nehezen helyreállt a rend.

Markheit injekciót adott a hercegnek, azután Eldert vette kezelés alá, aki egy teljesen átvérzett rongyot szorított a fejéhez.

- Maud... - mondta halkan a herceg.

- Semmi baja - felelte Elder. - Már beszéltünk vele. Ön, kegyelmes uram, menjen a szobájába, mert itt most a rendőrségnek zavartalanul kell végeznie a munkáját...

Miután a herceget elvezették, megindultak Maud szobája felé. Markheit is velük tartott... Nem lehetett tudni, mi van ott, mert Elder csak Sergius megnyugtatására mondta, hogy beszélt Mauddal.

A folyosó telefonjánál Elder megállt.

- Egy pillanatra - letárcsázott egy számot. - Nos? - kérdezte. Azután hallgatott. - Nagyszerű. Köszönöm Sedlintz, kitűnő volt. - Letette a kagylót.

- Mit jelentett Sedlintz? - érdeklődött a kapitány.

- Megkértem legutóbb, hogy ha ismét kialudna a villany, bármi is történjék, rohanjon azonnal a kapcsolótáblához, és készítsen a fogantyúról ujjlenyomatot.

- Bravó! - mondta önkéntelenül Markheit.

- Kitűnő ötlet - hagyta helyben kissé savanyúan a kapitány. - Valószínűleg a cinkos húzza le a fogantyút, hogy sötét legyen.

- Szerintem maga a tettes.

- Miért gondolja?

- Mert tudom, hogy ki a tettes. Szeret háttérben maradni.

- Ismerem az elméletét, tehát nem firtatom az illető nevét. De honnan tudta, hogy ma éjfélkor a leánynál látogatást tesz egy gazember?

- Engedje meg, hogy ezt se közöljem. Igen nyomós okaim vannak. Ön nagyon gyorsan és erélyesen cselekedett, kapitány úr.

- Sajnos valószínű, hogy a sötétben célt tévesztettem. De honnan jött elő az, aki fejbe ütötte magát?

- Egy közeli szobából. Hallottam az ajtót nyikorogni, és nyomban eltalált egy vas- vagy gumibottal.

A leány ajtaja előtt voltak. Elder kopogtatott.

- Igen! - kiáltotta egy nyugodt hang.

Maud derűs arccal nézett rájuk. Most nem színészkedett. Megszűnt minden félelme, szorongása. Ment a sorsa elé.

- Azt hiszem, Borckman kisasszony - mondta Elder -, leghelyesebb lesz, ha megszakítás nélkül elmeséli mindazt, ami ma éjszaka itt történt... amennyiben a folyamatban lévő nyomozást érinti - tette hozzá gyorsan.

- Kérem...

Elmondta, hogy éjfélre találkozót kért valaki levélben, továbbá a különös látogató rajtaütésszerű megjelenését, és pontosan idézte a beszélgetést.

Elder gondolkozott.

- Legutóbbi kihallgatásán azt mondta, hogy nem tud semmiféle "jegyzetről".

- Nem mondtam igazat. Elloptam Decker tanár leírását a banánoxidról. Egy gonosztevő zsarolt valamivel, amiről nem vallok. Oda akartam adni neki a jegyzetet, de sajnos, nincs meg már. Erről sem mondok többet.

- Akkor önt őrizetbe kell vennünk, Borckman kisasszony - mondta sóhajtva Elder.

- Ez természetes - felelte nyugodtan Maud.

- Most térjünk a látogatójára. Bizonyos abban, hogy jól idézte az illető szavait?

- Nagyon jó emlékezőtehetségem van.

- Így kezdte, hogy "ne gyújtson rá"?

- Nem egészen. Azt mondta, kategorikusan: "nem rágyújtani"!

- És végül azt mondta: "Gondolkozni fogok... jeladást talál az ajtónál"?

- Nem egészen: "Gondolkozni kell... Jeladás lesz az ajtónál..."

- Köszönöm. Ezzel az egyik cinkost könnyen elfogjuk. Jó éjszakát, Borckman kisasszony. Bízzék bennem, ha lehet, én kirántom a csávából, anélkül, hogy baja lenne belőle. Kérem, tartózkodjék ezentúl a szobájában. Egy posztot állítunk az ajtaja elé.

A folyosón idegesen kérdezte Eldert a kapitány:

- Miért mondta azt, hogy az egyik cinkos megvan?

- Mert nem nehéz a hotelben tartózkodó bennszülöttek között megtalálni azt, aki ma este a leány szobájában járt.

- Honnan veszi ezt az újabb meglepetést? - kérdezte Markheit.

- Jellegzetes bennszülött szokás, hogy a különféle igealakok helyett legtöbbször az úgynevezett infinitívuszt használják, mivel az ő primitív nyelvjárásaikban alig van igeragozás. Mi azt mondjuk: "ne gyújtson rá, gondolkozni fogok..." A bennszülött így mondja: "nem rágyújtani... Gondolkozni kell".

- Azt hiszem, újra fején találta a szöget... - dörmögte a kapitány.