A fiatalember kilépett a folyosóra. Most merre? Kissé elvakult a hirtelen világosságtól. Elhatározta, hogy Maudhoz megy. Alig tett egy lépést, amikor hirtelen, mintha a földből nőtt volna ki, oldalról előugrott valaki, és egy tőr csapott le. A döfést már nem védhette, kissé oldalt bukott, a tőr a nyakcsigolyája helyett a vállát érte, lecsúszott a mellkasán, és alaposan végighasította a bőrét, de nem ejtett mély sebet. Félix elkapta a csuklót a tőrrel, és...
Csodálkozva állt... Sergius herceg!
- Ön...
A tőr a földre hullott. A herceg ijedten nézte.
- Igen... Elhatároztam, hogy megölöm... - lihegett. - Nem fogja Maudot szerencsétlenné tenni... Én... megölöm, ha elviszi... azt a füzetet...
A fiatalember zsebéből kikandikált a füzet. Hátranézett az ajtó felé, amerről jött.
- Mindenekelőtt menjünk innen. Beszélnem kell magával, herceg, de ne idegeskedjék, mint az imént. - Megfogta a herceget a karjánál és vitte.
Sergius herceg megállt. Ijedten nézte a másikat.
- Hová akar menni?
- Maudhoz...
- Nem!
Bizony elég tiszteletlen volt, amit művelt, ha tekintetbe vesszük, hogy egy idősebb főúrról volt szó. Megfogta a herceg nyakát és vitte. A leány szobájánál kopogott, de választ sem várva, belökte a herceget, ő is belépett, és ráfordította az ajtóra a kulcsot. Maud felöltözve ült az asztalnál, és írt. Ijedten ugrott fel.
- Adjon gyorsan valami kötszert - mondta Félix -, megszúrtak.
A herceg egy székbe roskadt, és arcát a két tenyerébe fektette. Kimerülten lihegett. Maud, csodálatos önfegyelmezettséggel, kérdezés nélkül a szekrényhez lépett, és kötszert vett elő.
- Vigyázni kell - mondta a fiatalember -, hogy a padlóra ne cseppenjen vér. Ebben a hotelben az ilyesmi bonyodalmakra vezet.
Levette a kabátját, és kinyitotta az inget.
Maud eddig még egyetlen szót sem szólt. Csodálatosan fegyelmezett volt.
Valami pasztillát vízben feloldott, fertőtlenítette a hosszú vágást és bekötötte. Azután gondosan eltüntettek minden nyomot.
- Oltsa el a villanyt - mondta a fiatalember -, egy ügyeletes rendőrtiszt sétál kint, annak feltűnhet.
A lány eloltotta a villanyt és megszólalt:
- Hol találkozott a herceggel?
- Most a folyosón. Kértem, hogy jöjjön ide. Nem akart. Erre erőszakot alkalmaztam.
...Az egészségtelen monszun-évszak penészszagú, nedves párái súlyosan nehezedtek a sötét szobára. Az örökös eső locsogva, csobogva zuhogott, és egy moszkitó döngött köröttük. A dús trópusi növények fojtó, bágyasztó szaga a szobába is behúzódott.
- Kicsoda maga? - kérdezte a leány.
Mit mondjon? Volt már hittérítő, orvos és londiner. Mi legyen még?
Rágyújt egy Bruns feliratú cigarettára.
- Vigyázzon, Maud - szólt közbe a herceg. - Ő vette el a jegyzeteket.
- Mi?... - A leány felugrott. - Maga... maga Borckman embere?
- Hát, kérem, disztingváljunk. A füzet nálam van, de nem vagyok Borckman embere. Láttam, hogy az ajtaja alá levelet csúsztat egy igen rongyos nadrág tulajdonosa. Erre idejöttem, és kopogtam, hogy beszéljek önnel, ehelyett átadott egy füzetet, megátkozott, és nyugodni tért. Közben egy úr érkezett a sötétben, akit eltaszítottam. Ugyanez az illető később le akart lőni, mert nem adtam át a füzetet.
- Hol van... most az... az ember?
- Rázártam a 90-es ajtaját.
A lány az ajtóhoz ment. Hallgatódzott.
- Maradjanak csendben - suttogta, és gyorsan kisurrant.
- Csodálatos egy lány - mondta fiatalember. - Micsoda karakter.
- Istenem... - suttogta a herceg... - És miattam... Mert mindez miattam van...
- Ha nem tartja tolakodásnak, kegyelmes úr: milyen kapcsolatban vannak Borckman kisasszonnyal?
Csend volt. Csak az eső zúgott, egyformán, folytonosan. Két cigaretta parázslott egymással szemben. Azután a herceg nagyon halk felelete hallatszott:
- A leányom...
AJÁNLOM AZ OLDALT
