Hiába!

Prücsöknek, mint ezt a regényben említettem, az volt ugyan a nézete, hogy egy magányos leány nem hadakozhat a sors ellen, azonban ezt a nézetét ő maga részéről nem osztotta. És elkezdett a sors ellen fellépni. De úgy, hogy megemlegette.

A sors!

Mert bizonyára a sors is meglepődött attól, amit ez a leány embertársaira zúdított!

Nézzük csak.

Elindul a futár Tangerbe az expresszvonattal, hogy egy életbe vágóan fontos levelet vigyen.

Semmi baja. Harmincöt éves, gyönyörűen dekorált, egy méter nyolcvan magas, kitűnően minősített katona. Elsőrangúan megvacsorázott, és most beszállt a vonatba, címeres sárga táskáját a szemközti ülésre teszi, majd rágyújt egy szivarra.

Érverése: nyolcvanegy.

Vonat indul: három óra tíz.

És három óra ötvenkor: nyugalomba vonult, bukott, nevetséges, kifosztott ember.

Csakhogy nem földönfutó.

Magassága nincs. Érverése százhetven. Nyugdíjas.

Hogy történt? Így:

Deboulier százados csodálkozva nézett ki az ablakon. Nyílt pályán vesztegelt a vonat, és megfontoltan pöfögött, mintha valami jóllakott sziesztázó szörnyeteg volna.

Mi történt?

- Tilos a szemafor... - kiáltotta a kalauz.

A százados visszaült. Szemben vele a világossárga táska francia címerrel, és fogóján kis bőrkeretben ott fityegett a névjegye. Egy furcsa, nyávogó hang szólalt meg ekkor:

- Eló boy!

Marlene Dietrich állt az ajtóban!

Prücsök kivitelében természetesen.

- Eló boy! - kezdte újra. - Szép idő van!

Vállával a kilincshez dőlt, térde és nyaka között görbe ívben domborult a teste, bal vállát az álla mellé húzta, jobb kezét csípőre tette, és a fogai között hosszú szipkát tartott, hogy dohányozzék. Valaki szájon vághatta előzőleg, mert ajkai hegyét rémületes torzképpé terjesztette a szétmázolt rúzs. Az orrára is kenődött ebből, és így idült férfialkoholisták külsejét vette fel.

Sok gondot jelentett számára, hogy mit mondjon elsősorban, és ezt a kiáltást, hogy "Eló boy", a legeredetibbnek találta. Csípőjét még jobban lefelé szorítva, vállát még magasabbra húzva elmosolyodott, és ettől olyan lett, mint egy szájon lőtt tigris. A százados dermedten ült a helyén, minden pillanatban várva a támadást.

- Szép idő van - mondta a lány, és még kacérabban akart mosolyogni, de egy megfontolatlan szippantás fullasztó köhögési rohamában olyat csapott a mellére, hogy fejét nekivágta az ajtó szélének, amitől hirtelen leszédült a bársonyülésre.

- Vizet... - hörögte, de azért kacér is akart lenni.

A százados vizet töltött kulacsából egy pohárba és megitatta a leányt. Most kiderült az is, amit Prücsök az ajtónál hátrahúzott lábával leplezni óhajtott, hogy elrepült báli topánkája helyett negyvenötös trottőrcipőjét viseli, amely alsós játék esetén egy ötvenes értéket képvisel a lyukas talp mögött raboskodó kvart vörös királlyal.

- Kicsoda ön és mit óhajt? - kérdezte a százados.

Prücsök boldogan sóhajtva visszaadta a poharat. A nedvességtől a szétmázolt rúzs e mosoly közben olyan duzzadt szelídségűvé torzult, mint a Tihamér vagy Ödön nevű bölcs bivaly arckifejezése egy verses rajzfilm szerint. A százados most már határozottan szól:

- Hogy kerül ön ide? Honnan szökött meg, mi?

- Köszönöm, de ez marhaság. - Ég felé emelte szemeit, és két vállát, mint egy szandolinevezős, előre-hátra illegette.

Az arcán, pontosan hossztengelyének irányában, homlokától az álláig egy fekete vonal látszott. Ez a precíz olajcsík akkor maradt rajta, amikor mellére csapott, és fejét a tolóajtó éléhez verte.

- Érthetetlen, hogy milyen módon került a vonatra?

- Ó, maga bumfordi - mondta lesütött pillával, legalább félméteressé olvadt ajakkal, amilyen még Walt Disney-nél is csak akkor fordulhat elő, ha rajzlapjára könyökölve elalszik Adalbert, a játszi hízómarha száján. - Hiszen mi együtt andalogtunk a bálon. Azóta elfelejtett a futár úr?

- Ön az? - álmélkodott a százados. - Nem felejtettem el, de azóta, kisleány, maga sokat változtatott emberi külsején.

- Százados úr! Én éjfél óta egy percig sem szűntem önt feledni. - Érezte, hogy nem közvetlen, tehát Ész Lajos figyelmeztetésére emlékezve, keresett egy nagyon egyszerű kifejezést, és így szólt: - Hovatovább...

Azonban nem tudta folytatni, de úgy vélte, hogy ez egymagában is elég közvetlen és egyszerű, tehát egy sóhajjal ismételte:

- Hovatovább...

- Kedves kisasszony - felelte e megjegyzésre a százados, kissé idegesen -, ön a túlzott kiskorúság sűrű orrfúvással járó prédikátumát igényli meg, és ez futárszakasz, ahová tilos az illetéktelennek beszállni...

- Százados Úr! - kiáltotta fájdalmasan. - Kegyed egy delnőt csak úgy szanzsén kirúg?

- Sajnos - ismerte be búsan a futár. - És még az is előfordulhat, hogy fülénél fogva viszem a gyerekszobába, ahonnan megszökött.

De nevetnie kellett, mert Prücsök előhúzta kebeléből a lornyon nyelét, és ezt mondta:

- Fi donc!...

Közben a kisujját teljesen eltartotta a kezétől.

- Hé, kalauz!... Itten van egy tiszti futárfülke... - kiáltotta most valaki lent. - Autós küldönc vagyok. A százados urat keresem.

- Erre jöjjön! - szólt a kibontakozó bőrkabátos alak felé Debouiler, mielőtt az odasiető kalauz felelhetett volna.

De most neszt hallott a háta mögött, és megfordult.

- Hoppla!... Nézd csak, a kis bestia!

Prücsök éppen indult. És a sárga, hatalmas, címeres táskát jobb kezében fogta. Deboulier feléje ugrott, de szitkozódva hátrakapta a fejét, mielőtt orra a becsapódó ajtóhoz ütődött volna. Mire felrántotta az ajtót, Prücsök már a lépcsőn volt. A százados itt is kis híján beverte a homlokát.

Micsoda fürge mókus!

A töltésen már nem is látszott, mire Deboulier a nyomába ért. De guruló kövek lavinája még pergett utána, ahogy az estélyi ruha roncsainak megadva a kegyelemdöfést, legurult. Debouiler nem vette tréfára a dolgot. Kezében volt már a revolvere, és futólag visszakiabált a lépcsőn megjelenő bőrkabátos küldönchöz.

- Szóljon, hogy a vonat várjon!

- Nyugodt lehet. Ne zavartassa magát a futár úr! - És alighogy a futár eltűnt a látóhatárról, Szivar, mert ő volt a küldönc, odaszólt az érkező kalauzhoz: - A százados úr azt üzeni, hogy nem tér vissza. Felkeresi vidéken élő rokonait.

A szemafor közben szabadra állt, mivel Schulteisz, az Ikrek adott egy muttert, amit különben mint címzetes kabátgombot használt, és így üzembe hozták a jelzőkészüléket.

Szivar a vonat lépcsőjén állva, a távolodó futár után integetett megindultan. És mivel az érzések ragadósak, a vonat is megindult.