A leány nem sikított, nem is kapálózott. Tűrte, hogy az ismeretlen, aki cserjéken, bokrokon átgázolt, vigye.

Az első ijedtség után tisztában volt vele, hogy ellenkezéssel nem mehet semmire. A dombtetőn lábra állt. Az ismeretlen megfogta a csuklóját.

- Viselkedjék nyugodtan - figyelmeztette a foglyát.

- Mit akar tőlem?

- Az apjának levelet hagytam, bizonyára megtalálta.

- Mit... mond?... - csodálkozott a leány.

Vaksötétben álltak, mozdulatlan fák között.

- Levelet írtam Huntonnak - felelte a támadó.

- Mit írt?...

- Hogy jöjjön ide tárgyalni velem.

- És ha nem?

- Akkor megölöm magát. Nincs vesztenivalóm.

A leány megborzadt a nyugodt, szinte szelíd hangtól, amivel a férfi ezt a lehetőséget közölte.

Zaj hallatszott, egy messze sistergő kéményfúvás...

- Indul a vonat... - mondta döbbenten a leány.

- Igen. Én rendelkeztem úgy, hogy a vonat előremenjen, és ne álljanak meg Birkhamig. Az apjának pedig ide kell most jönni...

A leány nevetett.

- Mit nevet? - csodálkozott Robin.

- A kormányzó nem fog jönni.

- Ha a leányáról van szó?

- Én nem vagyok a leánya!

Robin meghökkent. A vonat tisztán látszott a holdfényes kanyarban.

- Most mi lesz?... - kérdezte a leány. - Megöl?

Zörgés hallatszott. Robin előrántotta a pisztolyát és várakozóan a hang irányába fordult.

Egy tömzsi árny lépett elő a bokrok közül:

- Tegye el a revolverét. Nincs fegyver nálam.

A kormányzó volt...

2.

- A vonat, óhaja szerint, tovább megy Birkhamig - mondta Hunton.

Robin a leányhoz fordult.

- Ön nem mondott igazat, amikor azt állította...

- Hogy nem vagyok Mr. Hunton leánya.

- Ez igaz. A leányom lefeküdt.

- És én csak vendége vagyok a kormányzó úrnak.

- De ez nem ok arra, hogy ne tegyek meg mindent önért éppen úgy, mintha a leányom lenne.

- Teljesítenie kell a kívánságomat.

- Mennyit akar? - kérdezte Hunton. - Figyelmeztetem magát, hogy nem vagyok gazdag.

- Nem pénzre van szükségem.

- Tehát?...

Robin egy pillantást vetett a távolba. Jól látta a vonatot, egy kis emelkedésre kapaszkodott fel a mozdony. A hold most a három embert is megvilágította, ferde szögben, ahogy lejjebb siklott a mennybolton.

A kormányzó közben a rablót figyelte. Szomorú, markáns férfifej... értelmes homlok. Ha ez a hideg elszántság nem tenné merevvé a vonásait, senki sem hinné, hogy rabló.

A leány is ilyesmit gondolhatott. Leült egy kőre, és úgy nézte Robint.

- Maga rabló? - kérdezte Hunton.

- Igen.

- Miért írta, hogy maga a Tigris?

- A fia vagyok.

- És mit kíván?

- Jogában áll önnek, kormányzó úr, kegyelem útján vagy más módon, szabadon bocsátani egy rabot?

- Hm... ez... jogomban áll, de csak nagyon indokolt esetben tehetem meg.

- Ne nyúljon a zsebébe, mert lelövöm.

- Szivarra akartam gyújtani.

Robin pisztolya csövét Hunton homlokának irányítva, kivette a kormányzó zsebéből a szivartárcát, és odaadta a saját gyufáját. Közben úgy helyezkedett, hogy a leányt is szemmel tartotta állandóan.

- Üljön oda a kisasszony mellé.

Nem beszélt gorombán, csak határozottan és egyetlen felesleges szó nélkül. A kormányzó leült a leány mellé, és hosszút szívott a szivarból. Piros fény parázslott fel az arca előtt.

- Szóval, mit kíván?

- Huszonnégy órán belül bocsássa szabadon a Tigrist. Én most felmegyek a leánnyal az Öreg Szél szakadékhoz. Onnan beláthatom a két hegyi utat. Ha üldözők közelednek, sokkal előbb észreveszem őket. Most három óra van. Igazítsuk össze az óránkat.

- Felesleges - mondta Hunton. - Az enyémen is pont három.

- Helyes. Ha holnap éjjel két órára nem érkezik az apám az Öreg Szél szakadékhoz, akkor a túszt megölöm.

Egyforma csendes, nyugodt hangon beszélt. A leány egyre nézte a kissé szomorú, merev arcot.

A kormányzó idegesen dobolt a térdén az ujjaival.

- Ez... lehetetlen...

- Meg fogja tenni!

- Miért csak most foglalkozik az apja ügyével, hiszen már...

- Csak tegnap tudtam meg, hogy a Tigris fia vagyok.

Virradt. A csillagok kisebbeknek tűntek, beleolvadtak a derengés szürke árnyalatába.

A kormánybiztos soká gondolkozott. Azután felállt.

- Ragaszkodik ahhoz, hogy a vendégemet magával vigye?

- Igen.

- Akkor is, ha szavamat adom rá, hogy megkegyelmezek a Tigrisnek?

Robin a távolba nézett. Most már a lapályon futott a vonat, Birkhamhez közel.

- Én senkiben sem bízom. A Tigris fiát becsapni nem bűn.

A leány közbeszólt.

- Ha csakugyan teljesíti, Mr. Hunton, amit ez az ember kíván, akkor hagyjon vele nyugodtan magamra... Nem félek.

Robin egykedvűen állt.

- És mit fog tenni, ha kiszabadult az apja? - kérdezte Hunton. - Rabló lesz továbbra is?

- Mit tehetnék?... Ami az apám és a nagyapám volt. Vér nem válik vízzé.

Hallgattak. A madarak már ébredeztek, itt is, ott is csicsergés hallatszott a lombok közül.

- Én nem hiszem, hogy magából olyanfajta rabló váljék, mint a Tigrisekből. Ismerte az apját személyesen?

- Nem emlékszem rá. Négyéves koromban elszakadtunk egymástól.

- Maga nem olyan, mint ő. Nincs az arcvonásaiban kegyetlenség...

- Azt a rablóélet vési fel, idővel.

- Ha szabadon bocsátom az apját, és tisztességes ember akar lenni, ezt a mai napot leírom a számadásáról.

- Ez szép öntől, Mr. Hunton - felelte. - De még számolnom kell valakivel.

- Bosszú...?

- Igen!... Nekem anyám is volt...

Most felfénylett a szeme egy másodpercre, sárgás, furcsa villanással, mert Jack Rowerre gondolt, aki rátört a szüleire, akkor...

- Lehet - mondta a kormányzó -, hogy tévedtem, és maga csakugyan méltó utód.

A reggelben nedvesen csillogtak a fűszálak, és rózsaszínű sugárzással az ég alján bejelentette érkezését a nap...

A kormányzó lassan lement a dombról. És a leány ott maradt Robinnal.

- Önnek mi a neve? - kérdezte a rabló.

- Molly Rower vagyok, Jack Rower folkstoni farmer leánya.

Rower!

Mintha mellbe csapták volna.

- Ön... Rower... leánya?

- Igen. Ismeri az apámat?

- Hallottam... már róla...

A leány semmit sem tudott arról, hogy Rower fogta el a Tigrist. Különben nem mondta volna mindezt ilyen nyugodtan, ez világos volt Robin előtt.

Azt látta Molly, hogy a férfi arca lassan szürke és merev lesz, mint a kő. De hogy mi okozza ezt a felindulást, arról sejtelme sem volt.

- Most elmegyünk innen - szólalt meg Robin szinte suttogva. - Lehet, hogy üldözni fognak...

- Senki sem fogja üldözni - felelte Molly Rower. - A kormányzó a világ legjellemesebb embere.

Robin nem felelt, csak a kezével intett, és félreállt az ösvényről, jelezve a leánynak, hogy induljon. Szótlanul mentek, elől Molly, mögötte a férfi. Amikor odaértek, ahol Rimbow várakozott csendesen a fák között, Robin megszólalt:

- Üljön fel a lóra és ügessen lassan előttem. Ne próbáljon menekülni. Ha egyet füttyentek, Rimbow megfordul és hozzám siet.

...Szép téli, napsugaras reggel volt, és a két szótlan utas lassan haladt a hegyek felé.